Újabb földrengés rázta meg Törökországot, több tartományban is érezhető volt

Újabb földrengés rázta meg Törökországot, több tartományban is érezhető volt

17:46 Március 23, 2023

Események 1172 3 хвилини

Українська

Csütörtökön 5,3-as erősségű földrengés rázta meg a dél-törökországi Kahramanmaras tartományt, amely február 6-án két nagyon erős, hatalmas pusztítást eredményező földrengés központja volt – jelentette az NTV török hírtelevízió a török katasztrófavédelem (AFAD) közleményére hivatkozva.
A beszámoló szerint a mostani földrengés fészke a tartomány Göksun körzetében volt 7 kilométer mélyen.

Az utórengés, amelyet a környező tartományokban is érezni lehetett, ezúttal csak rövid aggodalmat keltett a helyiekben. Az AFAD elnöke, Yunus Sezer azt mondta, hogy a földmozgást követően nem keletkeztek újabb károk – értesült az MTI.

A február 6-i törökországi földrengések még Szíria északnyugati részén is emberek ezreinek életét követelték. Törökországban legkevesebb 50 ezren haltak meg a természeti csapás következtében, miközben milliók hagyták el a térséget vagy váltak földönfutóvá.

Nem ez volt az első eset a katasztrófa óta
Az utóbbi hetekben számtalan alkalommal rengett a föld Törökországban. Március 7-én a délelőtti órákban 4,6-os erősségű földrengés volt Közép-Törökországban, a rengés epicentruma öt kilométeres mélységben volt.

Az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) törökországi irodavezetője szerint immáron a százmilliárd dollárt (35,45 ezermilliárd forintot) is meghaladják a törökországi földrengés okozta károk.

Február 27-én több földrengést is jelentettek Törökországból, ezek közül éjjel három óra előtt nem sokkal egy 4,9-es erősségűt, de a térségből több jelentés is érkezett 3-as, 3,3-es és 3,6-os erősségű rengésekről.

A későbbiekben újabb, közepesen erős utórengés rázta meg Törökország déli részét. A Richter-skála szerinti 5,6-os erősségű földmozgás epicentruma a Malatya tartományban található Yesilyurt település közelében volt. Egy haláleset mellett száztíz sérültről és 29 összedőlt épületről lehet tudni.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei