Már halálos áldozata is van a guatemalai kormányellenes tüntetésnek

Már halálos áldozata is van a guatemalai kormányellenes tüntetésnek

21:08 Október 17, 2023

Események 994 3 хвилини

Українська

Legkevesebb egy ember életét vesztette, és négyen megsebesültek hétfőn a guatemalai tüntetések közben, ahol a tömeg a hatalom rendezett átadását követelte – számolt be egy segélyszervezet munkatársa.

Fotó: Eugenia Sagastume, VOA

Guatemalában augusztusban tartottak választásokat, ahol balközép Bernardo Arévalo elsöprő győzelmet aratott, de ezt követően a főügyészi hivatal felfüggesztette a megválasztott elnök pártját, a Mag Mozgalmat (Movimiento Semilla), és razziákat hajtott végre a választási hatóságok épületeiben.

Október eleje óta naponta tízezrek vonulnak az utcára, és a főügyészi hivatal vezetőjének és több magas rangú tisztségviselőjének lemondását követelik, amiért megpróbálták aláásni Arévalo választási győzelmét.

Hétfőn mintegy 50 felfegyverzett ember megpróbált feloszlatni egy tüntetést a nyugat-guatemalai Malacatán városában.

A kormány közleménye szerint 11 embert őrizetbe vettek a zavargásban játszott szerepük miatt. 

A tüntetőket megtámadta egy fegyveres csoport. Négy sérültet láttunk el, egy személy pedig meghalt a helyszínen, mindenkire fegyverrel támadtak – számolt be Diego Calderón, aki egy helyi segélyszervezet munkatársa.

„Követeljük, hogy a hatóságok szavatolják a békésen tüntetők biztonságát” – írta a megválasztott elnök.

Arévalo már október elején kijelentette, hogy országának kormánya erőszakkal lép fel a tüntetések ellen, és szándékosan kelt feszültséget, mert ez ürügyként szolgálhat rendkívüli jogrend kihirdetésére. A megválasztott elnök leszögezte, hogy mindenképpen elfoglalja tisztségét január 14-én.

Az Amerikai Államok Szervezete (OAS) közleményében törvénytelennek nevezte a bírósági döntést, amely felfüggesztette Arévalo pártját, és az ügyben felszólalt António Guterres ENSZ-főtitkár is, óva intve bármilyen, az elnökválasztás eredményének aláásására tett kísérlettől.

(MTI/Origo)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei