Rálőttek egy tizenéves diákra Svédországban egy iskola közelében

Rálőttek egy tizenéves diákra Svédországban egy iskola közelében

18:50 Szeptember 4, 2024

Események 563 2 хвилини

Українська

Rálőttek egy tizenéves diákra Svédországban, egy Stockholm melletti iskolában szerda reggel, a rendőrség közlése szerint egy gyanúsítottat őrizetbe vettek. A hatóságok gyilkossági kísérletként kezelik az ügyet. A sérült diákot a rendőrség kikérdezése után szállították kórházba.

A gyilkossági kísérlet reggel fél kilenckor történt Huddingében. A sérült eszméleténél volt, és válaszolni is tudott a rendőrség kérdéseire, majd kórházba vitték. A bűncselekmény az iskolai vécében történt.

A helyi önkormányzat sajtóközleményben tudatta, hogy a lövést egy légpuskából adták le. Az iskola egyik diákja félve mondta: „Remeg az egész testem, nem gondoltam, hogy itt ilyesmi történhet. De mégis bárhol előfordulhat.”

Gyilkossági kísérlet gyanújával egy főt vettek őrizetbe. A rendőrség szóvivője szerint több elkövetőt nem keresnek, valamint az említetten kívül nincs több sérült sem. A hatóságok a helyszínt lezárták, és vizsgálják a bűncselekmény körülményeit, valamint megkezdték a szemtanúk kihallgatását − írta az Aftonbladet.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei