Északi Áramlat: halad a nyomozás, már gyanúsítottak is vannak

Északi Áramlat: halad a nyomozás, már gyanúsítottak is vannak

13:13 December 1, 2024

Események 373 3 хвилини

Українська

Halad a nyomozás az Északi Áramlat-1 és Északi Áramlat-2 gázvezeték két évvel ezelőtti felrobbantásával kapcsolatban, már két gyanúsítottat sikerült azonosítani az ügyben, ami olyan siker, amelyre kezdetben nem feltétlenül számítottak – mondta el Jens Rommel német főállamügyész a Spiegel hírmagazinnak.

Szavai szerint még felderítésre vár a szabotázsakció további elkövetőinek kiléte és indítéka, illetve azt a kérdést is tisztázni kell, hogy az akciónak volt-e esetleg valamilyen állami irányítója. A főállamügyész elmondta: azért indult vizsgálat, mert olyan gázvezetékeket rongáltak meg, amelyek a német gázellátás fontos hányadát biztosították, így jelentős csapás érte Németország energiaellátását.

A két gázvezetéket – amelyeken keresztül orosz földgáz érkezett volna Németországba – 2022. szeptember 26-án rongálta meg több robbanás a Balti-tenger mélyén, a dániai Bornholm-sziget közelében. Röviddel a robbanások után négy helyen szivárgást észleltek a vezetékeken. A szabotázsakció hátteréről továbbra sem tudni biztosat, csak különféle spekulációk láttak napvilágot. Augusztusban a német ügyészség elfogatóparancsot adott ki az ügyben egy ukrán állampolgár ellen.

Jens Rommel a Spiegelnek nyilatkozva arról is beszélt, hogy „nyugtalan időket élünk”, és számos irányból – kívülről és belülről is – veszélyek leselkednek a szabad, demokratikus rendre, és ezek a veszélyek a társadalom mindennapjait is elérik. Ebből adódóan szerinte semmi nem indokolja, hogy lazítani lehetne a készültségen, de biztosított afelől is, hogy a német biztonsági hatóságok nagy erőfeszítéseket tesznek a veszélyek elhárításáért.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei