Újabb izraeli légicsapás a Gázai övezetben – nők és gyermekek is életüket veszteték
Legkevesebb 11 ember, köztük a Hamász palesztin iszlamista mozgalom rendőrfőnöke vesztette életét egy izraeli légicsapásban a Gázai övezetben – jelentette az MTI csütörtökön a helyi polgári védelemre hivatkozva.
Tizenegy ember mártírhalált halt, köztük három gyermek és két nő, 15 pedig megsebesült, miután a Gázai övezet déli részén, a Hán-Júnisz város várostól nyugatra fekvő al-Mavaszi térségében bombatámadás ért egy kitelepítetteknek menedéket nyújtó sátrat
– áll a polgári védelem közleményében.
A halottak között volt a rendőrfőnök, Mahmúd Szalah és helyettese, Huszam Sahvan – mondta Mahmúd Bászál, a polgári védelem szóvivője.
A Hamász vezette Gázai övezet belügyminisztériuma elítélte a két rendőrfőnököt megölő csapást,
hangsúlyozva, hogy „humanitárius kötelességüket teljesítették népük szolgálatában”.
„Ezzel a merénylettel a megszállás továbbra is káoszt terjeszt a Gázai övezetben, és súlyosbítja polgárai emberi szenvedését” – tette hozzá közleményében a tárca, rámutatva, hogy Szalah 30 évet töltött a rendőrségnél, és hat évvel ezelőtt nevezték ki annak vezetőjévé.
Egy gázai mentős, Szálem Abu Szubha leírta a csapás helyszínét: „Azonnal a helyszínre mentünk, és a földön fekvő sebesülteket találtunk, többségükben gyerekeket, valamint két mártírhalált halt nőt. Körülbelül tíz sátor megsérült, és tűz volt látható” – tette hozzá.
Szerdán Izrael védelmi minisztere, Jiszráel Kac azzal fenyegetőzött, hogy fokozza a gázai csapásokat, ha a Hamász továbbra is rakétákkal támadja Izraelt.
A Gázából izraeli területre irányuló rakétatűz újbóli megindulása az elmúlt napokban kevés kárt okozott.
A Gázai övezetből indított rakéták száma jóval kevesebb, mint a háború elején, amely 2023. október 7-én kezdődött a Hamász iszlamista terrorszervezet példátlan támadásával izraeli terület ellen.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás