Döntött a bíróság Donald Trumpról

Döntött a bíróság Donald Trumpról

13:25 Január 11, 2025

Események 216 2 хвилини

Українська

Donald Tumpot feltétel nélküli szabadlábra helyezték, ami azt jelenti, hogy a megválasztott elnököt bűnösnek találták, de nem kell börtönbüntetésre vagy más büntetésre számítania – számol be az ítéletről a Bloomberg.

A tárgyaláson Trump távkapcsolásban vett részt: ügyvédjével, Todd Blanche-sal együtt jelentkeztek be Mar-a-Lagóból. Trump szerint a New York-i ügyészek azért indítottak ellene eljárást, hogy ellehetetlenítsék az elnökválasztási kampányát, amit politikai boszorkányüldözésnek nevezett, és ártatlannak vallotta magát.

Donald Trumpnak állítólag 2006-ban viszonya volt egy pornószínésszel, Stormy Danielsszel, akit 2016-ban lefizetett, hogy hallgasson erről. A felnőttfilmes sztár, akinek az eredeti neve Stephanie Clifford, a 2016-os választási kampány utolsó napjaiban közölte Trumppal, hogy kitálal a sajtónak kettőjük viszonyáról.

Az akkor még csak elnökjelölt Trump értesítette az ügyvédjét, Michael Cohent, aki 130 ezer dollárt fizetett Stormy Danielsnek a hallgatásáért. Ez még nem számítana jogsértésnek, azonban a választások után Trump visszafizette Cohennek a 130 ezer dollárt, amit ügyvédi költségként számolt el.

Az üzleti dokumentumok meghamisítása már bűncselekmény, amit négy évig terjedő börtönbüntetéssel lehet sújtani, de gyakori, hogy az elítélt csak pénzbírságot vagy próbára bocsátást kap hasonló ügyekben.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei