Tíz rab szökött meg egy falba vágott lyukon keresztül New Orleansban
Tíz elítélt lyukat vágott egy börtöncella falába, és megszökött egy New Orleans-i börtönből – közölték helyi idő szerint pénteken a hatóságok. Hét szökevényt – köztük gyilkosságért elítélteket is – még keresnek.
A biztonsági kamerák rögzítették, ahogy a rabok egyesével kimásztak a lyukon, egyesek narancssárga rabruhában, mások hétköznapi öltözékben. A szökevények egyike a lyuk fölé a következő üzenetet írta: „Túl könnyű volt, hahaha”. Az írás mellé egy nyilat is rajzolt, amely a lyukra mutatott. A rabok pokrócokat terítettek a szögesdrótos kerítésre, átmásztak rajta, majd átszaladtak az autópályán, és eltűntek egy közeli lakónegyedben.

A tíz rab szökését több mint hét órán át nem vették észre. Csak a reggeli rutinellenőrzés – 8:30 körül – során derült ki, hogy üres a cellájuk. A szökés idején egyetlen börtönőr sem tartózkodott az épületszárnyban, csak egy technikus volt jelen, aki a rabok eltűnése idején éppen ételt hozott magának.
Az első szökevényt, aki korábban már kétszer is megszökött fiatalkorúak számára fenntartott intézményekből, rövid üldözés után sikerült elfogni; és később két másik szökött rabot is kézre kerítettek.
A szökevények között gyilkosság miatt előzetes letartóztatásban lévő, valamint elítélt férfiak is vannak: a legsúlyosabb bűncselekmény elkövetőjét kettős emberölésért, valamint emberölési kísérletért zárták be az intézménybe. A hatóságok attól tartanak, hogy szökése után megpróbálhatja felkutatni a tárgyalásán ellene valló tanúkat.
A börtön három alkalmazottját felfüggesztették állásából, egyelőre nem tudni, segítette-e bármelyikük a rabokat.
A keresésbe az FBI, a szövetségi bűnüldöző hatóságok és több állami szerv is bekapcsolódott. A rendőrség megerősítette a szökevények bírósági tárgyalásán tanúskodó személyek védelmét.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás