Feltartóztatott Oroszország egy tankhajót a Balti-tengeren
Oroszország feltartóztatott egy görög tulajdonban lévő, libériai zászló alatt hajózó tankhajót a Balti-tengeren – közölte vasárnap az észt külügyminisztérium.
A tárca tájékoztatása szerint a Rotterdamba tartó hajót azt követően tartóztatták fel, hogy elhagyta Sillamae kikötőjét egy kijelölt hajózási útvonalon, amely átszeli az orosz területi vizeket. A Green Admire feltartóztatásáról értesítették a többi NATO-tagországot is.

„A mai incidens mutatja, hogy Oroszország továbbra is kiszámíthatatlanul viselkedik” – közölte Margus Tsahkna külügyi tárcavezető.
Az észt közlekedési hatóság szerint Sillamae kikötőjéből az orosz területi vizeken áthaladó tengeri hajózási útvonalat Észtország, Finnország és Oroszország megállapodása alapján határozták meg, elkerülve ezzel a sekély vizeket. A kikötőbe tartó, illetve onnan induló hajókat mostantól észt területi vizeken át fogják irányítani.
Észt becslések szerint Oroszország olajbevételeinek mintegy 60 százalékát az árnyékflottáján keresztül valósítja meg.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás