Zsitomir megyében 28 tonna hal pusztult el a Szlucs folyóban
A víz felszínén ismeretlen eredetű zsíros foltokat észleltek. A vízi élővilág tömeges pusztulása miatt büntetőeljárás indult.
A Zsitomir megyében található Szlucs folyóban mintegy 28 tonna hal pusztult el. A víz felszínén a szakemberek ismeretlen eredetű zsíros foltokat figyeltek meg. A keletkezett környezeti kár összege meghaladja a 3,4 millió hrivnyát – erről a Polisszjai Környezetvédelmi Felügyelőség adott tájékoztatást.

A jelentések szerint a halpusztulásról június 9-én értesítették a hatóságokat, amelyek ezt követően kiérkeztek a helyszínre. A vizsgálatok megerősítették a vízi élőlények tömeges pusztulását Provalivka falunál.
A szakemberek megmérték az oldott oxigén szintjét a vízben a vízerőműtől egészen Zsitomir és Hmelnickij megye határáig, és vízmintákat is vettek a halpusztulás okának megállapítása érdekében.
Az oxigénszint Provalivka falunál 7,43 mg/dm³ volt, ami meghaladja a minimálisan elvárt 4,0 mg/dm³ értéket, míg a megyék határán, Vihnanka település közelében éppen a határértéket érte el.
A felügyelőség levelet küldött a kistérségi önkormányzatnak, amelyben kérte az elpusztult halak összegyűjtését és ártalmatlanítását. Ennek ellenére újabb bejelentés érkezett a forródrótra a helyzet romlásáról. Június 11-én a felügyelők ismételten megvizsgálták a folyót és part menti területét, újabb mintákat vettek, és ekkor a vízfelszínen már korábban nem észlelt zsíros foltokat is felfedeztek.
A második szemle idején az önkormányzat még nem tett semmilyen lépést a halak ártalmatlanítására, így azok bomlásnak indultak és bűzt árasztottak.
Jelenleg a kistérség a DSZNSZ-szel megkezdte a halak begyűjtését és elszállítását.
A vízi élővilág tömeges pusztulásának ügyében június 12-én büntetőeljárás indult.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás