Súlyos károkat hagyott maga után a májusi árvíz Háromszéken
Tizenegy település több mint kétszáz háztartásában és 1300 hektár mezőgazdasági területben tett kárt az árvíz májusban Háromszéken. Nagyborosnyó és Körösbácstelek településeken okozta a legnagyobb kárt – ismertette kedden az összesített adatokat Ráduly István prefektus az Agerpres hírügynökség jelentése szerint.
A román kormány területi megbízottja közölte, hogy Nagyborosnyón 140, Körösbácsteleken 61 házat öntött el az ár, de Réty, Bereck és Erdőfüle településen is kerültek házak víz alá. 1300 hektár mezőgazdasági területet is elöntött a víz.

Mint mondta, az árvízkárosultak támogatást kaptak a kormány tartalékalapjából, és számos romániai és külföldi civil szervezet, cég és magánszemély is segítette őket.
Daniel Predicioiu ezredes, a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vezetője közölte: május 26. és június 6. között a tűzoltók 384 bevetésen vettek részt az árvíz miatt a térségben, munkájukat az ország 18 megyéjéből származó további 463 kollégájuk segítette.
Az említett időszakban három romániai folyón – Feketeügy, Olt és Tatrang – is a legmagasabb fokozatú árvízkészültség volt, és az érintett házak elöntéssel fenyegetett területekre épültek – közölték a hatóságok.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás