Katasztrófahelyzetet hirdetett Trump Texasban
Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint július 6-án, szombat délután katasztrófahelyzetet hirdetett a villámárvíz sújtotta texasi Kerr megyében. Közleménye szerint a döntés lehetővé teszi, hogy a mentőegységek haladéktalanul hozzáférjenek a szükséges erőforrásokhoz. Az elnök hangsúlyozta, hogy kormánya teljes körű támogatást nyújt a helyi hatóságoknak – számolt be a Blikk.
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán jelentette be, hogy katasztrófahelyzetet rendelt el a texasi Kerr megyében pusztító villámárvíz miatt.

Éppen most írtam alá a texasi Kerr megyei súlyos katasztrófahelyzet kihirdetéséről szóló rendeletet, hogy bátor mentőalakulataink azonnal megkapják a szükséges erőforrásokat. Ezek a családok elképzelhetetlen tragédiát élnek át, sokan életüket vesztették, és sokan még mindig eltűntek
– jelentette.
Az elnök hangsúlyozta, hogy a kormánya továbbra is szorosan együttműködik az állami és helyi vezetőkkel. Mint írta, Kristi Noem belbiztonsági miniszter pénteken a helyszínen volt Texas állam kormányzójával, Greg Abbott-tal, aki keményen dolgozik azon, hogy segítsen állama polgárainak.
„A fantasztikus amerikai parti őrségünk az állami mentőegységekkel együtt több mint 850 életet mentett meg. Isten áldja a családokat, és Isten áldja Texast!” – tette még hozzá Donald Trump.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Texas állambeli Kerr megyére július 5-én, pénteken sosem látott mennyiségű eső zúdult, az ennek következtében kialakult súlyos áradásokban pedig többtucatnyi ember vesztette életét, köztük 15 gyermek is. A texasi hatóságok megerősítették, hogy vasárnap reggelig legalább 59-en meghaltak a katasztrófában, miközben számos embert jelenleg is nagy erőkkel keresnek a hatóságok.
A néhány óra alatt keletkezett áradás egy gyermektábort érintett a legsúlyosabban. A Camp Mystic nevű keresztény táborban mintegy 750 gyermek tartózkodott, akiknek kimenekítésére átfogó akciót indítottak a hatóságok, a feladatba pedig a Nemzeti Gárdát is bevonták. A gyerekek közül 27 lányt továbbra is keresnek.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás