Gleccsertóból elfolyt víz okozhatta a nepáli folyó halálos áradását
Egy tibeti gleccsertóból elfolyt víz okozhatta a nepáli Bhotekoshi-folyó áradását, amelyben legkevesebb kilencen életület vesztették és sokan eltűntek – közölte egy katmandui székhelyű regionális klímakutató testület.
A Kína és Nepál közötti hegyvidéki határfolyón kedden vonult le az árhullám, amely a két ország kereskedelemében fontos határátkelőnek számító Barátság Hídját is lerombolta.

Az árvíz legkevesebb 19 embert sodort magával, köztük hat kínai munkást.
A Nemzetközi Központ az Integrált Hegyvidéki Fejlesztésért (ICIMOD) nevű klímakutató testület csütörtökön közölte, hogy a műholdképek első elemzése alapján az árvizet az a víz váltotta ki, amely egy tibeti szupraglaciális tóból folyt ki a nepáli Langtang Himal-hegységtől északra. A szupraglaciális tavak akkor keletkeznek, amikor az olvadékvíz összegyűlik a gleccsermélyedésekben. A kis olvadékvizes tavacskák gyakran nagyobb tavakká nőnek. Szaszvata Szanjal, az ICIMOD egyik illetékese elmondta, hogy az Afganisztántól Pakisztánig húzódó Hindukus-hegységben egyre gyakoribbak az ilyen események.
Hozzátette, hogy alaposabb kutatásokra van szükség annak megállapítására, hogy mi okozza az ilyen láncolatot kiváltó eseményeket.
A júniustól szeptemberig tartó monszun hatalmas árvizeket és földcsuszamlásokat okoz a hegyvidéki Nepálban, amelyet érzékenyen érintenek az éghajlatváltozás okozta rendszertelen esőzések, a hirtelen áradások, a földcsuszamlások és a gleccsertavakból induló áradások. Az idén korán kezdődött monszunesők miatt május 29. óta Nepál más részein is legkevesebb 38 ember vesztette életét a katasztrófavédelmi hatóságok adatai szerint.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás