Borzasztó buszbaleset Afganisztánban: több mint 70 ember vesztette életét

Borzasztó buszbaleset Afganisztánban: több mint 70 ember vesztette életét

17:33 Augusztus 20, 2025

Események 1347 4 хвилини

Українська

Afganisztán nyugati részén súlyos baleset történt: legkevesebb 71 ember, köztük 17 gyermek halt meg, amikor egy Iránból kitoloncolt menekülteket szállító busz ütközött össze egy teherautóval és egy motorkerékpárral, majd lángra kapott – számolt me a Liner.hu.

A szörnyű baleset Herát tartományban történt, és az afgán hatóságok szerint az ok a sofőr hibás döntése és a túlzott sebesség volt. A tartományi kormány szóvivője, Ahmadullah Muttaqi, valamint a helyi rendőrség erősítette meg a halálos áldozatok számát. A heráti rendőrség kedden közölte: a tragédia a busz „túlzott sebessége és gondatlansága” miatt következett be.

Deportáltak voltak az utasok

A jármű utasai nemrég tértek vissza Iránból, ahonnan az utóbbi hónapokban százezreket küldtek vissza Afganisztánba. A busz a főváros, Kabul felé tartott, miután minden utas felszállt az Iszlám Kala határátkelőnél – mondta el Mohammad Yousuf Saeedi tartományi tisztviselő az AFP hírügynökségnek.

Zabihullah Mujahid, a tálib kormány vezető szóvivője a dpa hírügynökségnek szintén megerősítette, hogy az áldozatok Iránból deportált afgánok voltak, ugyanakkor hozzátette: részletesebb információk egyelőre nem állnak rendelkezésre.

A tragédia helyszínén, Herát városának Guzara körzetében a rendőrség arról is beszámolt, hogy a buszon kívül egy teherautó és egy motorkerékpár is részt vett az ütközésben. Az áldozatok többsége a buszon vesztette életét, de két ember meghalt a teherautóban, valamint ketten a motorkerékpáron is életüket vesztették.

Egyre súlyosbodó migrációs válság

Az Al Jazeera tudósítása szerint a baleset egy nappal azután történt, hogy Irán belügyminisztere, Eskandar Momeni bejelentette: további 800 ezer afgánnak kell elhagynia az országot a következő év márciusáig.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint 2025-ben eddig több mint 1,4 millió ember tért vissza vagy kényszerült visszatérni Afganisztánba, elsősorban Iránból és Pakisztánból. Csak Iránból június eleje óta közel 450 ezer ember érkezett vissza, miután Teherán július 6-ra határidőt szabott az okmányok nélküli menekültek távozására.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szóvivője kiemelte: 2024 június 1. és július 5. között 449 218 ember lépett be Afganisztánba Irán felől, ami azt jelenti, hogy az előző év teljes adataihoz képest is drámai a növekedés. Egyes napokon 40 ezer ember érkezett a határátkelőknél.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei