Oroszország modernizálta rakétáit, az Iszkander és a Kinzsal megkerüli a Patriot rendszereket – FT
Oroszország továbbfejlesztette az Iszkander és Kinzsal rakétáit, hogy kikerülje az ukrán légvédelmet, a tél előtt továbbfejlesztett rakéták súlyosan megrongálták a dróngyárakat és a kritikus infrastruktúrát – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a The Financial Times.ra című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a brit újság azt írta: a hónapokig tartó pusztító orosz légicsapások arra utalnak, hogy Moszkvának sikerült átalakítania rakétáit, hogy kijátszhassák az ukrán légvédelmet – állítják ukrán és nyugati tisztviselők. Az ukrán dróngyártókat célzó nyári bombázások egyértelmű példái voltak annak, hogy Oroszország hogyan fejlesztette ballisztikus rakétáit, hogy hatékonyabban tudja felvenni a harcot az amerikai Patriot ütegek ellen.

Jelenlegi és korábbi ukrán, valamint nyugati tisztviselők úgy vélik, hogy Oroszország valószínűleg módosította mobil Iszkander-M rakétarendszerét, amely a becslések szerint akár 500 km-es hatótávolságú rakétákat is képes kilőni, valamint a levegőből indítható Kinzsal ballisztikus rakétákat, amelyek akár 480 km-es repülési távolságra is képesek.
A rakéták most egy tipikus pályán mozognak, majd irányt váltanak és nagy szögben zuhannak, vagy olyan manővereket hajtanak végre, amelyek „összezavarják és kikerülik” a Patriot elfogó rakétákat. „Ez egy „game changer Oroszország számára” – mondta egy volt ukrán tisztviselő. Mivel Kijev az Egyesült Államokból érkező légvédelmi elfogó rakéták szállításának lassulásával is szembesül, a rakétakampány a tél előestéjén kulcsfontosságú katonai létesítményeket és kritikus infrastruktúrát pusztított el.
Ukrajna ballisztikus rakétáinak elfogási aránya javult a nyár folyamán, augusztusban elérte a 37 %-ot, de szeptemberben 6 %-ra esett vissza, a kevesebb indítás ellenére. Szerdán az ukrán légierő arról számolt be, hogy mind a négy, éjszaka kilőtt Iszkander-M rakéta elkerülte az ország légvédelmét és eltalálta a célpontját.
Legalább négy dróngyártó üzemet rongáltak meg súlyosan rakéták ezen a nyáron Kijevben és környékén. Helyi tisztviselők nyilvános nyilatkozatai szerint ez magában foglalta az augusztus 28-i csapást is a török Bayraktar drónokat gyártó létesítményre. A támadás során két rakétát lőttek ki egy olyan cég irodái ellen, amely pilóta nélküli rendszerek alkatrészeit tervezi és gyártja – közölte két, az esethez közel álló tisztviselő. Az orosz rakéták megkerülték az ukrán légvédelmet, és megrongálták a közelben található EU-misszió és a British Council irodáit is.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás