Vasúti baleset történt Délnyugat-Angliában

Vasúti baleset történt Délnyugat-Angliában

09:21 November 1, 2021

Események 1899 2 хвилини

Українська

Vasúti baleset történt vasárnap este a délnyugat-angliai Salisbury városának közelében. A balesetben hozzávetőleg tucatnyian megsérültek, de az első beszámolók szerint egyikük állapota sem súlyos.

A brit vasúti infrastruktúra fenntartásáért felelős cég, a Network Rail tájékoztatása szerint a balesetben, amely Salisbury vasútállomásától nem messze, egy vasúti alagútnál történt, két vonat ütközött össze. Az egyik a dél-angliai Portsmouth kikötőváros és a nyugat-angliai Bristol, a másik a londoni Waterloo pályaudvar és a Devon megyei Honiton kisváros között közlekedett.

A Network Rail szóvivője elmondta: a Portsmouth és Bristol között közlekedő szerelvény utolsó kocsija még az alagútban kisiklott, miután valaminek nekiütközött. A kisiklott vagon az egész környékbeli vasúti szakasz jelzőrendszerét működésképtelenné tette, és a London felől érkező vonat ezután ütközött neki a Bristolba tartó, Salisbury vasútállomásához közelítő szerelvénynek.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság értesülése szerint a balesetben hozzávetőleg tizenketten sérültek meg, egyikük sem súlyosan.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei