4 gyerek meghalt, amikor felkapta a szél az ugrálóvárat

4 gyerek meghalt, amikor felkapta a szél az ugrálóvárat

14:53 December 16, 2021

Események 2337 2 хвилини

Українська

Négy gyerek meghalt, öten pedig megsérültek, amikor az erős szél felkapott egy ugrálóvárat az ausztráliai Devonport egyik általános iskolájánál – írja a Daily Star.

A cikk szerint az iskolában egy tanév végi rendezvényt tartottak, és az ugrálóvár mellett más játékok is voltak. A helyiek beszámolója szerint aznap nem volt különösen erős a szél, de vélhetően egy erősebb lökés letéphette a játékot a rögzítéséről, miközben a gyerekek benne voltak.  A gyerekek ezután mintegy tíz méterről zuhantak a földre.

A sérülteket ezután mentő helikopterrel szállították a kórházba. Az első jelentések még egy halálos áldozatról szóltak, ezt később pontosították. Öt gyereket kórházban ápolnak.

A baleset után Scott Morrison, ausztrál kormányfő, és Peter Gutwein, Tasmánia miniszterelnöke is részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei