Shakira nem ússza meg az adócsalási ügyet tárgyalás nélkül

Shakira nem ússza meg az adócsalási ügyet tárgyalás nélkül

17:08 Szeptember 28, 2022

Események 1474 3 хвилини

Українська

Bíróság elé kell állnia Shakirának Spanyolországban, ahol 14,5 millió eurós (kb. 5,9 milliárd forintos) adócsalással vádolják – erről döntött kedden egy barcelonai törvényszék, a bírósági tárgyalás időpontját azonban még nem tűzték ki.

A Grammy-díjas a kolumbiai énekesnőt 2019-ben vádolták meg azzal, hogy 2012 és 2014 között nem fizetett adót külföldi bevételei után, holott már Spanyolországban élt. A 45 éves énekesnő, akinek világszerte több mint 80 millió lemeze kelt el, ártatlannak vallja magát, és elutasította, hogy vádalkut kössön a bírósági tárgyalás elkerülése céljából, írja az MTI.

A spanyol ügyészség jelezte, hogy nyolc év börtönt és hatalmas összegű pénzbírságot fog kérni Shakirára, ha bűnösnek találják.

Ártatlanságának hangsúlyozása mellett az énekesnő befizette a spanyol költségvetésbe a követelt összeget és kamat címén három millió eurót (kb. 1,2 milliárd forintot), így védői szerint már végképp nem tartozik semmivel.

Az ügyészség szerint Shakira 2012 és 2014 között már rendes tartózkodási hellyel rendelkezett Spanyolországban, 2012 májusában vett egy házat Barcelonában, ahol családjával élt, ott született 2013-ban első fia is élettársától, így teljes bevétele után Spanyolországban kellett volna adóznia. Az énekesnő ugyanakkor azt állítja, hogy csak 2015-ben telepedett le tartósan Spanyolországban, ezt megelőzően az egyébként adóparadicsomnak számító Bahamákra volt bejelentkezve, ráadásul az évek nagyobb részét külföldi turnékon töltötte.

Shakira és élettársa, az FC Barcelona védője, Gerard Piqué júniusban jelentették be szakításukat. A 45 éves Shakira és a 35 éves Pique 2011 óta élt együtt, és két fiuk született. Az énekesnő nemrég adott interjút az Elle magazinnak, amiben azt mondta: látván, hogy egy spanyol állampolgár az élettársa, „a spanyol adóhatóságnak csorogni kezdett a nyála. Világos, hogy meg akarták szerezni ezt a pénzt bármi áron”.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei