Vasárnapra sikerült eloltani az Athén határában pusztító erdőtüzet, mindazonáltal Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök kemény nyárra figyelmeztetett a természeti csapások tekintetében.
A görög hatóságok tizenöt helikoptert, illetve repülőgépet, valamint tűzoltók százait vetették be a lángok megfékezésére a fővárostól nagyjából 20 kilométerre található sűrű erdőségben.
Az erdőtűz szombaton ütött ki egy olyan térségben, ahol hosszabb ideje nem volt csapadék, és hetek óta 35 Celsius-fokot is meghaladó hőhullám tombol. Szombaton ráadásul heves széllökések is voltak, amelyek a füstfelhőket a főváros felé fújták, ahol számos kerületben lehetett érezni az égett szagot, és hamu is hullott.
„A nehézségek még csak most kezdődnek. Folyamatosan aggódunk” – írta Micotákisz.
A tűzoltóság vasárnap közölte, hogy Közép-Görögország szinte minden régiójában tüzek ütöttek ki, ahogy több szigeten is; a legsúlyosabb a helyzet Szérifosz szigetén, ahol hat faluból is ki kellett ideiglenesen telepíteni az embereket. Szérifosz polgármestere az ERT közszolgálati rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy azt a tüzet is sikerült az éjszaka folyamán ellenőrzés alá vonni.
Athéntól keletre, Szúnion és a mintegy 90 kilométerre északra található Halkida településénél több kisebb erdőtűz is tombolt, s az ERT értesülése szerint több épület is a lángok martalékává vált.
Az erdőtüzek térségében nincsenek turisztikai létesítmények – idézte az állami tévé a hatóságokat.
Meteorológusok szerint az országban az elmúlt tél volt a legmelegebb a feljegyzések kezdete óta, ami kedvez további erdőtüzek keletkezésének az idén.
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
Tűzvész tombol Athén határában, amelyet heves széllökések gerjesztenek; két települést kiürítettek szerdán a hatóságok, és felfüggesztették a forgalmat a görög főváros és a tőle 30 kilométerre délre fekvő Koropi között.
A tűzoltóság szerint négy tűzoltórepülőgépet, hat helikoptert, több tucat tűzoltóautót és több mint ötven tűzoltót mozgósítottak.
Görögországban rendszeresek az erdő- és bozóttüzek a nyári időszakban, és az oltást sok esetben nehezítik széllökések és terepviszonyok is. Az idén a vártnál korábban, már márciusban voltak erdőtüzek az országban.
Kedden már több mint negyven erdőtüzet jelentettek a dél-európai ország különböző pontjairól. Athén térségében már hetek óta nem volt csapadék, a hőmérő higanyszála pedig 35 Celsius-fokot mutat.
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
Három ember meghalt, mert lövöldözés volt hétfőn egy görög hajózási vállalat épületében Athénban – közölte a rendőrség.
A jelentés szerint a fegyveres – akiről az ERT görög közszolgálati televízió úgy tudja, hogy a vállalat egykori alkalmazottja, illetve a tulajdonos egyik rokona – hétfő reggel berontott a cég egyik, a Glifada külvárosi negyedben található épületébe, és tüzet nyitott az ott tartózkodó alkalmazottakra. A rendőrség szerint az elkövető is meghalt, fegyverét a holtteste mellett találták meg.
Noha az athéni rendőrség nem nevezte meg a szóban forgó vállalatot, az ERT-nek nyilatkozó egyik tisztviselőjük szerint a lövöldözés a European Navigation nevű hajózási társaság épületében történt.
ALERT:#DPD is investigating a shooting in the 5000 block N Orleans Ct. Six victims located. Extent of injuries unknown at this time. Investigation is ongoing. Officers are working to develop suspect information. #Denverpic.twitter.com/xzYGU79nFT
⚡️ Shooting in Georgia: Four people were killed in an incident at the Istanbul market in Rustavi
A gunman entered the meat department and opened fire on sellers with a firearm. The reasons for the incident remain unknown. pic.twitter.com/A32oqk7nXi
🚨Breaking News: Terror attack occured in Jerusalem, near Maale Adumim. Two terrorists started shooting at civilians, nine injured, three in critical condition. ⬇️ Video from the scene: pic.twitter.com/qXqUS59Wyn
Police officers are seen at the Viertola comprehensive school in Vantaa, Finland, where a number of children were injured in a shooting on Tuesday morning. A suspect has been apprehended, officials said. https://t.co/Y4SPERBOqwpic.twitter.com/ti2dMo0gqx
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
Hrvatski nogometni savez je u utorak najoštrije osudio incident koji se dogodio u Osijeku gdje je propucan automobil kojim se koristi sportski direktor NK Osijek Jose Boto.👇https://t.co/dIczyugfKo
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
Syrer vereinbaren mit Russen via Social Media einen Show down. Manche kommen dann unklugerweise nur mit Messern bewaffnet zur Schiesserei. Soll sein, aber wie kommt Wien-Brigittenau dazu, dass es dort zugeht wie im Wilden Westen? https://t.co/3JW0TaIjQr
Több mint másfél ezren tüntettek Athénban az azonos neműek házasságáról szóló törvénytervezet ellen, amelyről a napokban fog szavazni a görög parlament – írja az MTI.
A konzervatív görög kormány törvényjavaslatának elfogadásához a centrista és baloldali ellenzék támogatására is szükség van. Több ellenzéki képviselő már jelezte, hogy ellenzi az előterjesztést.
A vasárnapi megmozdulást szervező vallási csoportok szerint a törvényjavaslat veszélyt jelent a hagyományos családi értékekre. A tüntetés résztvevői közül többen azt skandálták, hogy „El a kezekkel a gyerekektől!”.
Sajnálatos módon a woke program is elérte Görögországot, és ez magában foglalja a homoszexuálisok házasságát – jelentette ki Dimitrisz Natsziosz, a jobboldali Niki párt vezetője az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva.
Görögország egy ortodox keresztény állam, és hagyományaink nem engedik ezt. (…) Egyféle házasságot ismerünk és tisztelünk: az ortodox keresztény nászt. Alkotmányunk sem teszi ezt lehetővé, így ez a törvényjavaslat alkotmányba ütköző és szembemegy Krisztusba vetett hitünkkel – hangsúlyozta.
A 2019-ben alapított Niki párt először 2023-ban került be a parlamentbe, a legutóbbi, júniusban tartott előrehozott választásokon a hatodik helyen végzett és azóta 10 képviselője van a 300 fős törvényhozásban.
Az azonos neműek élettársi kapcsolatát Görögország 2015-ben engedélyezte.
Départ du cortège des jeunes de parc de Belleville et leurs soutiens en direction de la manifestation du #1erMai à Paris après un rassemblement festif à la maison des métallos ! pic.twitter.com/EhHwkJXHum
— Révolution Permanente (@RevPermanente) May 1, 2024
Pokolgép robbant Athén központjában, a Munkaügyi és Szociális Védelmi minisztérium közelében szombat hajnalban. Senki sem sérült meg, de az épület károsult és több szomszédos ház ablaka kitört – számolt be az ERTnews görög hírtévé.
Információk szerint a robbanás előtt az Efimerida ton Syntakton című görög újságot felhívta egy ismeretlen személy, aki arra figyelmeztetett, hogy a minisztérium épülete közelében robbanószerkezetet helyeztek el, amely 40 percen belül működésbe lép.
Az elkövetésért egy eddig ismeretlen anarchista csoport, a Revolutionary Class Self-Defense vállalta magára a felelősséget.
Korábban, január 25-én a Conspiracy Vengeance nevű anarchista csoport a Görög Nemzeti Bank épületének bejáratánál robbantott fel egy bombát.
Az ügyet a görög terrorellenes szolgálat vizsgálja.
Görög diákok ezrei gyűltek össze csütörtökön Athénban és más városokban, hogy tiltakozzanak a tervezett oktatási reformok ellen, amelyek lehetővé tennék magánegyetemek bevezetését az országban.
A tavaly második mandátumot nyert Kijrákosz Mitsotakisz miniszterelnök konzervatív kormánya várhatóan még ebben a hónapban benyújtja a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé tenné a magánegyetemek működését Görögországban – írja a Reuters.
A kormány szerint ezek a külföldi egyetemek ágaiként fognak működni. Sokan úgy vélik, hogy a lépés leértékeli a görög állami egyetemek diplomáit, és a magánrendszer kizárja azokat, akik anyagilag nem engedhetik meg maguknak a felsőoktatásban való részvételt.
Egy diák azt mondta, az intézkedés alapjaiban fogja megváltoztatni az állami egyetemek működését, és a diákok mindennapi életét is tönkreteszi abból a szempontból, hogy hogyan fognak tudni munkát találni a diploma megszerzése után.
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
Két gyújtóbomba robbant csütörtök reggel Athén központjában a szabadkőművesek nagypáholya előtt, az anyagi kár csekély, az esetnek nincsenek áldozatai – számoltak be a hatóságok.
Helyi idő szerint reggel fél hét körül egy ismeretlen telefonált a rendőrségre, és arra figyelmeztetett, hogy gyújtószerkezetek lépnek működésbe – közölte a rendőrség.
A területet azonnal nagy létszámú rendőri erők és terrorelhárító szakemberek zárták le.
A terrorelhárítás bejelentette, hogy ilyen műveletekre specializálódott kutyával vizsgálják át az épületet, és két robbanószerkezetet találtak.
Egyelőre senki sem vállalta a felelősséget a történtekért.
Görögországban évek óta visszatérő jelenség a középületek, rádió- és televízióállomások, bankok és diplomáciai képviseletek elleni támadások. Ezek elkövetésének hátterében általában a szélsőbaloldali mozgalmak vagy görög anarchistákat állhatnak.
??In Japan, an Epsilon S rocket exploded during testing, the explosion occurred a minute after the start of testing the rocket engine. pic.twitter.com/ue5w7RXktI
Uttarakhand Tragedy: Over 2 dozen workers at Namami Gange Sewer Treatment Plant Project were electrocuted after a transformer exploded at Alaknanda river banks in Chamoli district
15 workers have lost lives, several others injured. Reason for short circuit being investigated pic.twitter.com/MOl12uRYVK
? || Se registró explosión de pirotecnia en San Bartolomé #Tenango en #Tetlatlahuca, murieron dos personas y 10 más resultaron heridas. Al lugar llegaron cuerpos de emergencia para apoyar a la poblacion. | @GobTlaxcalapic.twitter.com/yWKssOaSsA
A powerful explosion in Ivano-Frankivsk region of Ukraine. According to preliminary data, the incident may have occurred at an oil depot or gas pipeline. Its cause is still unknown. pic.twitter.com/eCkIIbRIRU
— Nanayakkarapathirage Martin Perera (@hotakasudzuki) September 30, 2023
At least 13 killed, more than 70 injured in suicide blast near mosque in Balochistan At least 10 people, including a police officer, were killed and more than 70 suffered after a suicide bomber blew himself up near a mosque in Pakistan’s Balochistan province on Friday (Sept 29).… pic.twitter.com/P8xxO3TMRQ
According to the Pakistan Rangers, this elderly man was a suicide bomber and an intelligence basd operation was conducted to arrest him. 5 innocent villagers have been martyred in this so called intelligence based operation.#Sakrandbleeds#سڪرنڊسانحو#sakrandbleedpic.twitter.com/zVMeXG4gKW
A Customs Warehouse near the International Airport in the Uzbekistan Capital of Tashkent is reported to have Exploded earlier tonight after a Storage Building filled with Electric Cars and Batteries was possibly struck by Lightning; the Shockwave from the Explosion is said to… pic.twitter.com/IAWsbHw4ud
⚡️An explosion occurred at a military factory in Russia's #Perm Krai.
The incident took place at the building of the Solikamsk plant "Ural," one of the largest military-industrial factories in Russia. They produce various military ammunition and explosives there. pic.twitter.com/q18ASsVWzw
Diesel engines and russian tracked vehicles are produced there. If we consider that the parent company, #Uralvagonzavod, produces russian tanks, then everything is obvious. pic.twitter.com/RnBGDROOrt
Footage from CCTV Cameras showing the Explosion of a Car at “Rainbow Bridge” Custom’s Checkpoint in Niagara Falls on the Border between Canada and the United States after the Vehicle can be seen Striking a Curb and going Airborne; the Incident was initially believed to have… pic.twitter.com/OirbU4M8JY
At least 17 people have died in an explosion at a fireworks production factory in Suphan Buri's Mueang District, according to news reports. Some sources report the number as 23.
The explosion occurred around 15:30. Locals said approximately 20-30 people were working in the… pic.twitter.com/WHKEoga9RT
Governor Seyi Makinde of Oyo State, on Wednesday, said preliminary investigations by security agencies revealed that the explosion that rocked the Bodija Area of Ibadan, the state capital on Tuesday was caused by explosive devices...https://t.co/rEGSHDOtbb
An explosion and fire at the Defence manufacturer FNVC Altai#Biysk is 3,500km east of #Moscow, so it will be very interesting to see what's happened here.
A deadly fire erupted at a huge military ammunition depot in Chad’s capital N’Djamena, sending powerful explosions into the night sky and shaking buildings miles from the blast.… pic.twitter.com/4W9qpHMVE3
Ve Vojenském výcvikovém prostoru Libavá před polednem vybuchla blíže neurčená munice. Uvedla to armáda na síti X. Na místě jsou zraněníhttps://t.co/lVXrWgejOq
Felgyújtották egy magas rangú olasz diplomata autóját Athénban, jármű fel is robbant, és teljesen megsemmisült. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök rendkívül aggasztónak találta az esetet, és figyelemmel kíséri a nyomozást. A támadásnak egyelőre még nincs gyanúsítottja.
Az olasz hatóságok közölték, hogy az olasz nagykövetségen dolgozó Susanna Schlein diplomata, a neves olasz törvényhozó, Elly Schlein húga autóját érte támadás.
Egy autó megsemmisült, egy másik jármű pedig megrongálódott, amikor pénteken kora reggel egy gyújtószerkezet felrobbant a diplomata házának garázsában Athén északi külvárosában – írja a Politico.
Az incidensben senki sem sérült meg. Giorgia Meloni szolidaritását fejezte ki a tisztviselőnek, valamint aggodalmát és együttérzését. A támadás „valószínűleg anarchista volt” – tette hozzá közleményében. „A legnagyobb figyelemmel követem az ügyet” – mondta Giorgia Meloni.
A támadást elítélte Antonio Tajani olasz külügyminiszter is. „Felhívtam Susanna Schleint, hogy kifejezzem szolidaritásomat” – közölte. A görög külügyminisztérium is elítélte a gyújtogatást.
Antonio Tajani, akit pénteken a görög fővárosba várnak az Európai Néppárt gyűlésére, közölte, hogy találkozik Kijakosz Miszotakisz görög miniszterelnökkel, és ellátogat az olasz nagykövetségre.
Egyelőre egyetlen csoport sem vállalta magára a felelősséget a támadásért, ami a görög anarchista csoportok tiltakozása után történt. A tüntetések egy bebörtönzött olasz anarchista aktivista, Alfredo Cospito fogva tartása ellen irányultak, aki éhségsztrájkkal tiltakozik a börtönkörülmények ellen.
At least 21 people were killed in two separate bombings in Jalalaqsi & Bulobarde districts in Hiiraan region on Wednesday. A powerful car bomb exploded in Jalalaqsi when soldiers operating a security checkpoint intercepted a vehicle. While motorcycle struck the Bulobarde bridge. pic.twitter.com/Rz00tb8Aew
Demonstration in Athens, as today marks 14 years since 15-year-old Alexis Grigoropoulos was killed by police, back in 2008. This protest comes one day after #Greece police shot a 16-year-old teenager in the head. #Γρηγοροπουλος#16χρονοςpic.twitter.com/Y8kIzcuIv2
Une nouvelle explosion d'une bombe a été signalée la journée de dimanche 15 janvier 2023 dans une Eglise Protestante dans la cité frontalière de Kasindi, en territoire de Beni, au Nord-Kivu (RDC). Selon le capitaine Antony Mualushay Porte-Parole deshttps://t.co/CXEkxuX1iXpic.twitter.com/rBYL7UijCA
#BREAKING: Train derailment between Greek cities of Athens and Thessaloniki kills at least 16 people and leaves 85 injured, fire officials say https://t.co/Vv39WYVgdQ
#Greece: Multiple injuries caused by train collision. The collision between a freight and passenger train occurred near Tempe, some 380 kilometers north of Athens, and resulted in the derailment of several train cars.#Τέμπηpic.twitter.com/Ucf9k4fNKx
Russia’s deliberate and long-planned destruction of the Kakhovka dam results in regional ecocide. Entire ecosystems are being irreversibly harmed. We urge states and international organisations to condemn Russia and join @ZelenskyyUa’s Peace Formula item “Prevention of ecocide”.
New satellite imagery of the Khakovka dam from June 5 shows evidence that a section of the roadway and sluice gates had been recently damaged or destroyed.
Am heutigen Sonntag gibt die Polizei Wien überraschend eine Pressekonferenz. Laut Verfassungsschutz konnte ein Terroranschlag auf die Regenbogenparade in Wien verhindert werden. https://t.co/UKBuhW6lVM
Ankara kızılay da içisleri bakanlığı önünde alçak saldırı da 2 terörist gebertildi, Masum insanların canına kast eden bu Lanet İnsanları Allah Kahhar ismiyle Kahretsin.#patlama#bombapic.twitter.com/6gXLEnRvwv
#Polska#Poland#Russia#Warszawa ❗⚡? ?? An unidentified man standing at the monument to the victims of the #Smoleńsk* tragedy, in central #Warsaw, is claiming he has a bomb. The police cordoned off the area. He is holding an unidentified object in his left hand.
Multiple Dead And Injured In Blast At Mosque In Pol-e-Khomri, Afghanistan - Director Of Baghlan Information and Culture Department, Afghanistan.#Afghanistanpic.twitter.com/mLwpTGAq2p
Erdőtüzek pusztítottak szombaton Athén közelében, a lángok házakat és gépkocsikat rongáltak meg – számolt be az MTI a görögtűzoltóságra hivatkozva.
Az erős szél miatt a lángok gyorsan terjedtek a görög főváros mellett magasodó Hümettosz-hegy lejtőiről, vastag füstfelhővel borítva be a déli elővárosokat. A polgári védelmi hatóságok elővigyázatosságból Vúla és Glifada negyedek egyes részeit kiürítették.
A heves északi szél miatt a tűz gyorsan terjed és megközelítette a várost – közölte Jiannisz Artopiosz, a tűzoltóság szóvivője sajtótájékoztatóján.
Több mint 130 tűzoltó hat tűzoltó repülőgép és négy helikopter segítségével több tonna vizet használt az oltáshoz, a lángok több mint hét órán át tomboltak.
Az erdőtüzek tavaly nyáron több mint háromszáz ezer hold erdőt és bozótot pusztítottak el Görögország különböző részeiben. 2018-ban az Athén közelében fekvő Máti tengerparti településen kitört tűzben százkét ember halt meg.
Watched a @Tesla catch on fire this morning. As soon as it started smoking the electrical system locked trapping the guy inside. Luckily construction workers broke the window so he could escape. Neat feature pic.twitter.com/9OHoP9mWbe
BANGLADESH: At least 25 people have been killed and over 450 injured in a fire caused by an explosion at a container depot in Chittagong. pic.twitter.com/ZV2cz7fmos
Turkey: A large wildfire burning tens of thousands of acres broke out in Turkey this week. Nearly 1,500 personnel, 20 helicopters and 14 fixed wing aircraft were fighting the fire. The fire is mostly under control but what a view this is. #Turkey#Istanbul#wildfire#weatherpic.twitter.com/9dJ8NHmVoa
"Cinecittà": Per l'incendio divampato questo pomeriggio all'interno degli studi cinematografici romani che, secondo prime informazioni, avrebbe interessato la scenografia di Firenze rinascimentalepic.twitter.com/L8tLfHeXL8
— Perché è in tendenza? (@perchetendenza) August 1, 2022
Officials in Pakistan say at least 20 people were killed after a passenger bus rammed into a fuel truck on a highway in eastern Punjab province. https://t.co/C1kCXwdanu
❗️In #China, the skyscraper of the largest telecom operator China Telecom in #Changsha is on fire. Hundreds of people could be burned alive. pic.twitter.com/GDNC74k8Tj
A restaurant fire killed 17 and injured three on Wednesday in the city of #Changchun, northeast China's Jilin Province, according to local authorities. pic.twitter.com/o0VB6g0Z4Y
JUST IN - Massive fire at fuel storage station belonging to state-owned energy company Pertamina at North Jakarta, Indonesia - multiple people dead. pic.twitter.com/zSovcWb3AJ
A fire tore through the upper floors of a skyscraper that was under construction in the Tsim Sha Tsui area of Hong Kong in the early hours of Friday pic.twitter.com/W3ncm5ZI3v
Another Video-Fire hits #skyscraper being built on site of old Mariner’s Club in Hong Kong’s #tsimshatsui.
Scaffolding around the building engulfed in flames & burning embers from the building in Middle Road Tsim Sha Tsui ignited objects on the ground#NEWS#fire#HongKongpic.twitter.com/Xu8jjiE72y
#BREAKING: Train derailment between Greek cities of Athens and Thessaloniki kills at least 16 people and leaves 85 injured, fire officials say https://t.co/Vv39WYVgdQ
#Greece: Multiple injuries caused by train collision. The collision between a freight and passenger train occurred near Tempe, some 380 kilometers north of Athens, and resulted in the derailment of several train cars.#Τέμπηpic.twitter.com/Ucf9k4fNKx
A devastating fire has raged at a holiday hotspot for Brits, forcing some flat block residents to jump off their balconies to escape the blazehttps://t.co/TodjDObyM4
❗️Noční požár v Brně je čtvrtý nejtragičtější od roku 1990. Zahynulo osm lidí. ❗️Požár vypukl po 2:00 ráno, hasiči jej zlikvidovali před 7:00. ❗️Jeho příčinu budou nyní zjišťovat @PolicieCZ a @hzsjhm ❗️Podle policie šlo o 12 spojených unimobuněk. pic.twitter.com/DCKQRuCKQE
?ITALY ?? | A #fire ravaged an 8-storey building in east of #Rome (Colli Aniene district) killing one person and wounding at least 9, Italian officials said. Rome Firefighters managed to control the flames and an investigation is open. More than 100 residents are now homeless. pic.twitter.com/IdNtQlX6Vr
Kupyansk, Kharkiv region. An aerial bomb dropped by russian terrorists destroyed the city's blood transfusion center. There are dead and wounded. Rescuers are putting out the fire. pic.twitter.com/JwbDiYvQEP
Russian state media reporting a huge fire at Novorossiysk’ oil terminal, which is Russia’s main oil export hub in the area as well as the route by which the majority of Kazakh oil hits world markets. Unclear if drone strikes involved https://t.co/BJwwwdv2GBpic.twitter.com/YvTmEQcrMS
NEWS UPDATE | Kasalukuyang kinukuha ng Bureau of Fire Protection at QCDRRMO ang labi ng 15 katao na namatay sa sunog sa estabilisiyamento sa Kennedy Drive, Pleasant View Subd. sa Brgy. Tandang Sora, Quezon City, 5:30 kaninang umaga. | via @sheenatorno_pic.twitter.com/62IqwSOND2
U pogonu osječke tvrtke "Drava international" kod prigradskog naselja Brijest u srijedu poslije ponoći došlo je do požara uskladištene plastike na otvorenom prostoru, koji pokušavaju lokalizirati profesionalne i dobrovoljne vatrogasne postrojbe.https://t.co/erDA4QW2Xr
Efforts are still ongoing to extinguish a serious fire at Luton Airport. We are continuing to protect surrounding airport infrastructure, vehicles and the Luton DART. For anyone whose travel plans may be affected, please refer to the advice being provided by London Luton Airport. pic.twitter.com/tNFo4hvRdX
In der Nacht wurde am jüdischen Teil des Zentralfriedhofs (IV. Tor) ein Brand gelegt. Der Vorraum der Zeremonienhalle ist ausgebrannt. An Außenmauern wurden Hakenkreuze gesprayt. Personen kamen nicht zu Schaden. Feuerwehr und Polizei ermitteln. pic.twitter.com/LLvCrrXIge
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
Overnight drones have attacked refinery in Slavyansk-na-Kubani, Krasnodar Krai of Russia Despite reports that fire was extinguished fast(by local authorities), refinery could be suspended for a while. Capacity: 4 mln tonnes per year(~1.5% of overall)https://t.co/qY1PR7RxSmpic.twitter.com/LZD0IkiH7c
🔥🛢️ Russia: Several Ukrainian drones struck the oil refinery in Slavyansk-na-Kubani, Krasnodar Krai, across the Kerch bridge from occupied Crimea. https://t.co/tFSd3lIDz0pic.twitter.com/SCfvIe231O
🔥A fast-moving brush fire began in the city of Gorman Los Angeles County,CA. Total burn estimates is at least 3,611 acres prompting an evacuation order. 0% contained no reported injuries at this time🔥 Less than 1 mile from I-5. #postfire#california#LAcounty#socal… pic.twitter.com/bBct7z1Vya
— The News You Dont See (@Crazynews4real) June 16, 2024
Firefighters in California are battling the #PostFire, which has burned more than 10,000 acres in northwestern Los Angeles County, as of Sunday morning.
California State Park Services evacuated 1,200 people from Hungry Valley Park, Cal Fire said. pic.twitter.com/z41MRCsZto
🔴⚡️Alerte - Le château de #Versailles a été évacué. De la fumée se dégage du toit de l’édifice selon des témoins. Les pompiers sont sur place. - témoins pic.twitter.com/YIpp4QqfEq
A fire broke out in a building housing workers in the city of Mangaf in southern Kuwait early on Wednesday, killing at least 41 people including 5 Indians, senior police officers told state media.#Kuwait#Mangafpic.twitter.com/XLcbZpRUWm
Début d'incendie en cours sur la flèche de la cathédrale de @Rouen. Origine inconnue à ce stade. Tous les moyens publics sont mobilisés. Merci de faciliter leur intervention. pic.twitter.com/Lnu1vMrw5p
— Nicolas Mayer-Rossignol (@NicolasMayerNMR) July 11, 2024
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
A görög rendőrség információi szerint mintegy tízezer ember vonult fel Athén központjában, hogy a magán- és közszféra szakszervezetei által meghirdetett, az országot megbénító, egész napos általános sztrájk keretében elítéljék a magasra szökő árakat és az alacsony béreket.
Görögországban leálltak a közszolgáltatások, valamint a tengeri, a vasúti, és a városi közlekedés.
Az Athénban és más városokban tartott gyűléseken a tüntetők magasabb béreket és a járvány által súlyosan érintett kórházak támogatását követelték – derült ki a közszféra szakszervezete, az Adedi közleményéből, írta meg az MTI.
Megemlítették a GSEE, az ország legnagyobb magánszektorbeli szakszervezetének transzparensét, amelyen a következő felírat állt: „Emelkedő árak, szegénység, egyenlőtlenség: emeljék meg a béreket!”
A szakszervezetek a jelenleg havi bruttó 773,5 euró minimálbér emelését követelik, mivel a januárban történt kétszázalékos emelés után is az egyik legalacsonyabb az euróövezetben a görög minimálbér.
„Nem szabad elfelejteni, hogy a minimálbért 2012-ben (a gazdasági válság idején) 22 százalékkal csökkentették, ráadásul most az infláció közel nyolc százalékra emelkedik, és ez a tendencia a következő hónapokban is folytatódni fog” – hangsúlyozta a PAME kommunista szakszervezet közleményében.
A görögországi fogyasztói árindex februárban 7,2 százalékra nőtt az előző havi 6,2 százalékról, ami rekordot jelent az euró 2001-es bevezetése óta.
A társadalmi elégedetlenséggel és a jövő évi parlamenti választások előtt csökkenő népszerűséggel szembesülve a jobboldali miniszterelnök, Kiriákosz Micotákisz a múlt hónapban összesen 1,1 milliárd euró szociális támogatást jelentett be az alacsony jövedelműek számára.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A görög rendőrség információi szerint mintegy tízezer ember vonult fel Athén központjában, hogy a magán- és közszféra szakszervezetei által meghirdetett, az országot megbénító, egész napos általános sztrájk keretében elítéljék a magasra szökő árak...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1649323980
[modified] => 1649286742
)
[title] => Tízezren tüntettek a magasra szökő árak és az alacsony bérek miatt Athénban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=79739&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 79739
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 79740
[image] => Array
(
[id] => 79740
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/tuntetes-gorog.jpg
[original_lng] => 416012
[original_w] => 1108
[original_h] => 739
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/tuntetes-gorog-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/tuntetes-gorog-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/tuntetes-gorog-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/tuntetes-gorog-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/tuntetes-gorog.jpg
[width] => 1108
[height] => 739
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/tuntetes-gorog.jpg
[width] => 1108
[height] => 739
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/tuntetes-gorog.jpg
[width] => 1108
[height] => 739
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1649275942:12
[_thumbnail_id] => 79740
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1439
[_oembed_da0b8ec480bcb6b0c7c333e15f5501c1] =>
Police in Chile detained at least three people as beekeepers protested in Santiago to draw attention to the decade-long drought conditions in the country and its effect on the bee population. https://t.co/xBKNh2q258pic.twitter.com/iYpXsGBAIc
JUST NU: Våldsamma upplopp – tre personer har skjutits av polisen i Norrköping, enligt källor till NT • Aftonbladets är på plats • Följ liverapporteringen https://t.co/cmH3Z7ZyaYpic.twitter.com/q9zqzKJDbF
Brave women & girls demonstrate in #Kabul now! Although #Taliban arrested & tortured them before, they still walk out to complain Taliban’s behavior & cruelty. https://t.co/90ZSb8Wekg
Multiple members of Congress, including @AOC, being arrested by Capitol Police for blocking traffic outside the Supreme Court in abortion rights demonstration: pic.twitter.com/fysQN1oBAw
It's a simple idea: We demand the govt scrap the energy price rises and deliver affordable energy for all. We will build a million pledges and by Oct 1st if the govt and energy companies fail to act we will cancel our direct debits. Read more here: https://t.co/NPF8VQXcHDpic.twitter.com/E4gPenIXiL
Demonstration in Athens, as today marks 14 years since 15-year-old Alexis Grigoropoulos was killed by police, back in 2008. This protest comes one day after #Greece police shot a 16-year-old teenager in the head. #Γρηγοροπουλος#16χρονοςpic.twitter.com/Y8kIzcuIv2
Climate strike week 230. We are currently in Lützerath, a German village threatened to be demolished for an expansion of a coal mine. People have been resisting for years. Join us here at 12 or a local protest tomorrow to demand that #LützerathBleibt !#ClimateStrikepic.twitter.com/hGrCK6ZQew
The Board of Directors of the @WGAwest and the Council of the @WGAeast, acting upon the authority granted to them by their memberships, have voted unanimously to call a strike, effective 12:01 AM, Tuesday, May 2.
— Writers Guild of America West (@WGAWest) May 2, 2023
Hagel von Pflastersteinen gegen die Polizei in #Connewitz. Antifaschisten nehmen bewusst schwere Verletzungen und Tod von Polizisten in Kauf. Und der CDU-Innenminister Schuster dachte die Aufhebung des Haftbefehls gegen #LinaE würde die Antifa beruhigen.?#le0206#Leipzigpic.twitter.com/DfRGUVOUFZ
— Dokumentation Linksextremismus (@DokumentationL) June 2, 2023
Thousands of Czechs rally in Prague to demand the government’s resignation. Canada is postponing a trade mission to India that federal Trade Minister Mary Ng had spent the past four months promoting as key to the government’s … https://t.co/TG4izLIsmvpic.twitter.com/NgJ1yYANFL
Chanting “no more weapons, no more war,” hundreds of anti-Zionism Jewish Americans and their supporters protested at New York’s Grand Central station, demanding Israel stop committing “genocide” in blockaded Gaza pic.twitter.com/wr2B8yXogh
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI