Nyomoz a rendőrség két 12 éves fiatalkorú lány tragikus halála ügyében, akik egy lakóház 15. emeletéről zuhantak le Kijev Darnyicai kerületében.
A tragédia még augusztus 16-án este történt a Drahomanov utcában. A portál megtudta, hogy a lányok egyike abban a házban lakott, ahol a tragédia történt. Barátnője látogatóba jött hozzá. Az előzetes információk szerint egyszerre zuhanhattak vagy ugorhattak le a 15. emelet magasságából.
Egyelőre nem tudni, hogy a lányok hagytak-e hátra búcsúlevelet. A rendőrség nem erősítette meg ezt az információt, de nem is tagadta a búcsúlevél létezését. Tájékoztatásuk szerint vizsgálják a gyerekek halálának körülményeit. Nem közöltek részleteket az esetről, mivel a nyomozás még tart.
A TSN.ua-t ugyanakkor arról tájékoztatták a hatóságok, hogy a kiberrendőrséget is bevonták a nyomozásba. A szakembereknek fel kell dolgozniuk és ellenőrizniük kell a lányok telefonjainak, számítógépeinek tartalmát. Tanulmányozzák kapcsolataikat, a közösségi oldalakat. A nyomozók kihallgatják a lányok barátait, ismerőseit és rokonait.
Egyelőre azt sem tudni, hogy a lányok részt vettek-e a veszélyes „halálcsoportokban” a közösségi oldalakon – írja a TSN.ua.
Júliusban egy két hónapos gyermek belehalt a szamárköhögés okozta szövődményekbe Voliny megye Lucki járásában. A megyében idén a szamárköhögéses esetek számának növekedése tapasztalható, holott 2022-ben egyetlen megbetegedést sem regisztráltak – jelentette az RBK–Ukrajina az Egészségügyi Minisztérium Voliny Megyei Laboratóriumi Központjára hivatkozva.
A gyermeket nem oltották be a kór ellen az életkorának megfelelően.
„Valószínűleg a család nagyobb gyermekei adhatták át a fertőzést, akik szintén nem kaptak védőoltást, miután a szülők elutasították” – feltételezik a szakértők.
Amint azt a Központ megjegyzi, idén gyakrabban fordul elő a szamárköhögés a megyében. Adataik szerint 2023 első 6 hónapjában 66 megbetegedést regisztráltak, ebből 64-et gyermeknél.
„A megbetegedettek 40%-a nem kapott szamárköhögés elleni védőoltást. Tavaly ezt a betegséget nem regisztrálták” – tette hozzá az Egészségügyi Minisztérium Voliny Megyei Laboratóriumi Központja.
Typhoon #EgayPH (DOKSURI) Issued at 8:00 AM, 26 July 2023 Valid for broadcast until the next bulletin at 11:00 AM today. TYPHOON EGAY WOBBLES OVER THE WATERS NEAR FUGA ISLAND pic.twitter.com/1pSXOs4GAO
— Bayanihan Today 🇵🇭 (@BayanihanToday) July 26, 2023
🔴 [#EnDirect] ⚠️ Un pylône haute tension (enfin, ce qu’il en reste)… à La Chaux-de-Fonds (CH) non loin de la France. De telles images au cœur d’une ville de 37.000 habitants sur notre continent, sont inédites. Le phénomène (ici) correspond à une macrorafale. ⛈️ #Orages#Jurapic.twitter.com/dUW6LjQulD
Ternopil megyében áramütés ért egy 10 éves fiút egy meghibásodott elektromos fúrótól. A nagymama próbált segíteni unokáján, de az orvosok megerősítették a kiskorú halálát. A hírt a Ternopil megyei rendőrsége közölte.
Az információk szerint az édesanya és gyermeke Ivano-Frankivszk megyéből érkezett a településre. Míg a nagymama segített a rokonoknak, a gyerek a garázsban játszott. Ekkor történt a tragédia.
Uttarakhand Tragedy: Over 2 dozen workers at Namami Gange Sewer Treatment Plant Project were electrocuted after a transformer exploded at Alaknanda river banks in Chamoli district
15 workers have lost lives, several others injured. Reason for short circuit being investigated pic.twitter.com/MOl12uRYVK
🔴 [#EnDirect] ⚠️ Un pylône haute tension (enfin, ce qu’il en reste)… à La Chaux-de-Fonds (CH) non loin de la France. De telles images au cœur d’une ville de 37.000 habitants sur notre continent, sont inédites. Le phénomène (ici) correspond à une macrorafale. ⛈️ #Orages#Jurapic.twitter.com/dUW6LjQulD
Az eset a napokban történt a Rivne megyei Zalavja településen.
Egy 28 éves helyi fiatalember a garázsból hajtotta ki Volkswagen Golf típusú járművét, s tolatás közben ráhajtott egyéves gyerekére, aki épp megtanult járni.
A gyerek a kórházban életét vesztette. Az apa nem volt ittas állapotban, elmondta, hogy mikor bement a helyiségbe, a gyerek legalább 20 méterre volt a garázstól, nem gondolta, hogy ilyen rövid idő alatt odaér.
Az ügyben büntetőeljárás indult – közölte a megyei rendőrség sajtószolgálata.
Typhoon #EgayPH (DOKSURI) Issued at 8:00 AM, 26 July 2023 Valid for broadcast until the next bulletin at 11:00 AM today. TYPHOON EGAY WOBBLES OVER THE WATERS NEAR FUGA ISLAND pic.twitter.com/1pSXOs4GAO
— Bayanihan Today 🇵🇭 (@BayanihanToday) July 26, 2023
🔴 [#EnDirect] ⚠️ Un pylône haute tension (enfin, ce qu’il en reste)… à La Chaux-de-Fonds (CH) non loin de la France. De telles images au cœur d’une ville de 37.000 habitants sur notre continent, sont inédites. Le phénomène (ici) correspond à une macrorafale. ⛈️ #Orages#Jurapic.twitter.com/dUW6LjQulD
Accident with a NATO armored car in Covasna. The combat vehicle knocked down the fence of a house and ended up in the yard. The army is now investigating. pic.twitter.com/UjM30pI3Jm
Kijev megyében kizuhant egy harmadik emeleti ablakból egy négyéves kislány, a gyereket kórházba szállították – közölte Andrij Nyebitov, a Nemzeti Rendőrség Kijev megyei vezetője.
Elmondása szerint az eset Petropavlivszka Borscsahivka településen történt. A rendőrséget és a mentőszolgálatot a szemtanúk értesítették. A gyerek nekidőlt a szúnyoghálónak, s ekkor történt a tragédia, azonban szerencsére nem a betonra zuhant, hanem a földszint kiálló tetőrészére.
A Poltava megyei Szliporid-Ivanyivka községben egy 9 éves kislány élettelen testére bukkantak a víztározóban. Az esetről egy Velika Krucsa községi lakos értesítette a hatóságokat. A rendőrség megindította az előzetes vizsgálatot – jelentette a TSZN a Poltava megyei rendőrség sajtószolgálata nyomán.
A rendőrség tájékoztatása szerint három gyerek sétált a helyi tó közelében. Egy 9 éves kislány bement a vízbe, a víz alá merült, de nem jött fel a vízfelszínre.
A helyszínre érkező orvosok megkísérelték az újjáélesztést, de a gyermeket már nem tudták megmenteni. Az elhunyt holttestét igazságügyi orvosszakértői vizsgálatra küldték a halál okának megállapítására.
A tragédia a Bila Cerkva-i járásban történt – közölte Andrij Nyebitov, a megyei Nemzeti Rendőrség szóvivője.
Az információk szerint a gyerek június 15-én horgászni ment barátaival, megpróbálta átúszni a folyót, azonban elfogyott ereje és elsüllyedt. A hatóságok és a mentőszolgálat dolgozói egy órán át próbálták újraéleszteni, azonban sajnos sikertelenük.
A rendőrség arra kéri a szülőket, hogy beszélgessenek el gyermekeikkel a felnőtt felügyelet nélküli fürdőzésről. 2023 kezdetétől Ukrajna területén 332 ember fulladt vízbe, köztük 20 gyerek.
Mikolajivban életét vesztette egy négyéves kislány egy légvárban. Az információk szerint belegabalyodott a légvár egyik falánál lévő kötélből készült mászókába és megfulladt.
A hírt Szerhij Sajhet, a megyei rendőrség vezetője közölte. Elmondása szerint az eset a Kazka szabadidőközpontban történt, s megerősítette, hogy a halál előzetes oka fulladás.
Az eset pontos körülményeit vizsgálja a rendőrség, a nyomozás ideje alatt a szabadidőközpont zárva tart.
Russian troops hit Mykolaiv overnight with four Kalibr missiles, damaging two houses, an apartment building, and a historical building, the military said.
Zaporizzsjában egy nyolcéves gyermek vesztette életét a kórházban veszélyes betegség – meningococcus fertőzés – következtében. A gyermek hozzátartozói néhány nappal a nagyon gyors lefolyású betegség kezdete után fordultak az orvosokhoz, azonban az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni a gyerek életét.
A kórházi kezelés során a gyermeknél meningococcus fertőzést diagnosztizáltak, és azonnal megkezdték a kezelést. A betegség azonban villámgyors lefolyású volt, a kiskorút nem sikerült megmenteni. Az egészségügyi dolgozók felhívják a figyelmet, hogy a betegség kezdete és az egészségügyi segítség kérése között 5 nap telt el.
[type] => post
[excerpt] => Zaporizzsjában egy nyolcéves gyermek vesztette életét a kórházban veszélyes betegség – meningococcus fertőzés – következtében. A gyermek hozzátartozói néhány nappal a nagyon gyors lefolyású betegség kezdete után fordultak az orvosokhoz, azonban az...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1681241160
[modified] => 1681220498
)
[title] => Nyolcéves gyerek halt meg Zaporizzsjában egy veszélyes fertőzés miatt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=114067&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 114067
[uk] => 114012
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 114013
[image] => Array
(
[id] => 114013
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/umerla-smemrt-bolnitsa-koronavirus-16-650x410-1.jpg
[original_lng] => 34918
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/umerla-smemrt-bolnitsa-koronavirus-16-650x410-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/umerla-smemrt-bolnitsa-koronavirus-16-650x410-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/umerla-smemrt-bolnitsa-koronavirus-16-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/umerla-smemrt-bolnitsa-koronavirus-16-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/umerla-smemrt-bolnitsa-koronavirus-16-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/umerla-smemrt-bolnitsa-koronavirus-16-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/umerla-smemrt-bolnitsa-koronavirus-16-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1681209699:5
[_thumbnail_id] => 114013
[_edit_last] => 5
[views_count] => 739
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d769f9995cd5a19a75cbad688cd5e6cd] =>