Részben összeomlott egy hatemeletes társasház május 28-án, vasárnap este az Iowa állambeli Davenport városában – közölték a hatóságok. A sebesültekről eddig nem közöltek adatokat, és egyelőre nem ismert, hogy vannak-e halálos áldozatok, számolt be az Index.
JUST IN: Large apt. building in Davenport, Iowa partially collapses — Several reports of people trapped inside.. pic.twitter.com/yHoB5xCOh3
Mike Matsen, Davenport polgármestere azt mondta, hogy több embert sem találnak, őket folyamatosan keresik, de konkrét számot vagy kört nem közölt. Az összeomlás helyi idő szerint nem sokkal délután 5 óra előtt történt.
Hét embert kimentettek a tűzoltók a helyi katasztrófavédelem tájékoztatása szerint, és több mint egy tucat embert kísértek ki az épületből, akiknek sikerült maguktól kimenekülniük.
Speciális mentőcsapatokat is hívtak, hogy segítsenek a romok átkutatásában, ők egész éjszaka folytatták a keresést.
A tűzoltók földgázszivárgás jeleire is bukkantak a helyszínen, valamint ugyanez történt a vízcsövekkel is. Nem világos, hogy a szivárgás az összeomlás következtében történt-e, vagy már az eset előtt is szivárgott a gáz.
Korábban több bérlő is panaszkodott a lakások állapotával kapcsolatban. Az épület tulajdonosa engedélyt szerzett a külső téglafalak javítására. Az elmúlt héten leeső téglákról számoltak be a javítási munkálatok miatt.
The F-16 was on a training mission Saturday morning when it came down "in an agricultural area near Osan Air Base", the US Air Force said in a statement, adding the pilot ejected safely.
Órákra blokkolta az észak-karolinai I-485-ös autópálya forgalmát az a mobilház, ami egy teherautóról esett le azután, hogy az egy másik járművel ütközött.
Többen könnyebben megsérültek, és órákon át torlódott a forgalom az amerikai I-485-ös autópályán, miután egy ház zuhant az úttestre – számolt be róla a Newsweek. A lap szerint a könnyűszerkezetes faház az azt szállító teherautóról esett le, ráadásul úgy, hogy gyakorlatilag teljesen blokkolta a forgalmat. Az esetről több felvétel is készült.
A helyi kataszrófavédelem emberei később felpakolták a házat egy másik teherautóra.
In case you’re wondering how they are going to do this, they are loading the house on a flat bed pic.twitter.com/wUmjYgLLi5
Mint kiderült, a balesetet az okozta, hogy a házat szállító teherautó egy másik járművel ütközött. A rögzítés ellenére a ház az úttestre csúszott, ami azután blokkolta az észak-karolinai autópálya forgalmát.
The F-16 was on a training mission Saturday morning when it came down "in an agricultural area near Osan Air Base", the US Air Force said in a statement, adding the pilot ejected safely.
A tanker truck collision occurred at Gold Star Memorial Bridge in Connecticut, killing one and injuring two, with smoke billowing from the scene as if it were the scene of a movie apocalypse. pic.twitter.com/Q6qj2VoFb1
Mintegy 30 tonna, robbanóanyagként is használható ammónium-nitrát eltűnése ügyében nyomoznak az amerikai hatóságok – derül ki a helyi idő szerint vasárnap nyilvánosságra hozott hivatalos iratokból.
A vegyi anyag eltűnését még április végén észlelték, két héttel azután, hogy elhagyta a robbanószer-gyártó üzemet Wyoming államban, és május 10-én jelentették be a környezeti veszélyhelyzetek kezelésével foglalkozó szövetségi központnál (National Response Center).
A vasúti kocsiban szállított ammónium-nitrát úticélja Kaliforniában a Mojave-sivatag volt, ott fedezték fel az eltűnést is, amikor kinyitották. A hivatalos iratok szerint a vasúti kocsi zárja látszólag érintetlen volt, amikor elérte a rendeltetési helyet.
A vizsgálatot a szövetségi vasúti hatóság (Federal Railroad Administration), a kaliforniai közszolgáltatások bizottsága (California Publis Utilities Commission), a Union Pacific vasúttársaság és a gyártócég, a Dyno Nobel közösen folytatja.
A vállalat közleménye szerint elképzelhető, hogy a vasúti kocsi alsó kieresztő-nyílásán keletkezett résen keresztül szállítás közben szóródott ki a teljes szállítmány. Egyelőre semmi nem utal arra, hogy a vegyi anyagot szándékosan távolították volna el és amennyiben fokozatosan, kis mennyiségekben szóródott ki és került a környezetbe, az nem jelent kockázatot a lakosságra, sem a vasúti közlekedésre – közölte a robbanószer-gyártással foglalkozó cég.
Az okok pontos kiderítésére a vasúti szerelvény teljes útvonalát átvizsgálják.
Az ammónium-nitrát műtrágyaként robbanószerként egyaránt használható. 1995-ben ezt használták az Oklahoma City-ben elkövetett merénylet során, amelyben 168 ember meghalt, 2020-ban pedig ammónium-nitrát robbanása okozta a bejrúti kikötői detonációt is, amely 218 ember halálát okozta és megsemmisítette Libanon gabonakészleteinek nagy részét.
The F-16 was on a training mission Saturday morning when it came down "in an agricultural area near Osan Air Base", the US Air Force said in a statement, adding the pilot ejected safely.
Terrorizmusszakértők és a halott férfi családja kétségbe vonta a Pentagon nyilatkozatát, amely szerint a művelet egy magas rangú szíriai terrorista ellen irányult.
Amerikai katonai tisztviselők visszavonták azokat az állításokat, amelyek szerint egy nemrégiben Szíriában végrehajtott csapás végzett az al-Kaida egyik befolyásos alakjával, miután a halott férfi családja azt állította, hogy nem állt kapcsolatban terroristákkal, hanem egy 10 gyermekes családapa volt, aki a juhait gondozta, amikor egy amerikai rakéta végzett vele − írta meg a The Washington Post.
Az 56 éves Lotfi Hassan Misto, akit családja a május 3-i Hellfire rakétatámadás áldozataként azonosított, egykori kőműves volt, aki nyugodtan élt az északnyugat-szíriai városban a testvérével, fiával és hat másik ismerősével készített interjúk szerint. Kedves, keményen dolgozó férfit írtak le, akinek „egész élete szegénységben telt”.
A műveletet az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága felügyelte, amely órákkal a csapás után azt állította − anélkül, hogy bizonyítékokat idézett volna, vagy gyanúsítottat nevezett volna meg −, hogy a Predator dróncsapás egy „magas rangú al-Kaida-vezetőt” vett célba. Most azonban a Pentagonon belül kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy ki volt az áldozat − mondta két amerikai védelmi tisztviselő a The Washington Postnak.
Már nem vagyunk biztosak abban, hogy egy magas rangú al-Kaida-tisztviselőt öltünk meg − nyilatkozta az egyik forrás. A másik, aki kissé más véleményt fogalmazott meg, azt mondta, hogy „bár úgy gondoljuk, hogy a csapás nem az eredeti célpontot ölte meg, úgy gondoljuk, hogy az illető az al-Kaida tagja volt”. Mindketten névtelenséget kérve beszéltek az incidenssel kapcsolatban folyamatban lévő vizsgálat előzetes megállapításairól.
A támadás óta eltelt hetekben az amerikai katonai tisztviselők nem voltak hajlandók nyilvánosan azonosítani, hogy ki volt a célpontjuk, hogyan történt a nyilvánvaló hiba, hogy egy körözött terrorista vezető menekült-e meg, és hogy a Pentagonban egyesek miért állítják, hogy Misto az al-Kaida tagja volt, annak ellenére, hogy a családja tagadja.
Michael Lawhorn, a Központi Parancsnokság szóvivője közleményében azt mondta, hogy a tisztviselők tudomással bírnak a civil áldozatról szóló jelentésekről, és továbbra is vizsgálják az eredményt.
A The Post négy terrorizmus-szakértőnek adott részleteket Misto személyéről és lakóhelyéről, és megkérte őket, hogy a támadás után vizsgálják meg a dzsihadisták közötti online beszélgetéseket, hátha szó esik a támadásról. Egyikük sem talált olyan utalást, amely arról szólt volna, hogy Misto kapcsolatban állt valamelyik terrorista csoporttal. Ráadásul mindegyikük azt mondta, hogy nagyon szokatlan lenne, ha az al-Kaida − különösen egy magas rangú vezető − bármilyen jelentős tevékenységet folytatna a terület közelében, amelyet egy rivális csoport ellenőriz, amely évekkel ezelőtt szakadt el a szervezettől, és most az al-Kaidát ellenfélnek tekinti.
A dróncsapás Misto otthona és csirkefarmja közelében történt. A The Post megosztotta ezeket a koordinátákat az egyik amerikai védelmi tisztségviselővel, aki azt mondta, hogy a helyszín az al-Kaida „ismert műveleti területe” közelében van, de nem volt hajlandó pontosítani, hogy melyik épület vagy épületek jelentenek aggodalmat az Egyesült Államok számára. Misto szomszédai azt mondták a The Postnak, hogy a ház közelében nem élnek vagy tevékenykednek terroristák.
The F-16 was on a training mission Saturday morning when it came down "in an agricultural area near Osan Air Base", the US Air Force said in a statement, adding the pilot ejected safely.
A tanker truck collision occurred at Gold Star Memorial Bridge in Connecticut, killing one and injuring two, with smoke billowing from the scene as if it were the scene of a movie apocalypse. pic.twitter.com/Q6qj2VoFb1
A New Jersey állambeli Hopewell Township település rendőrsége azt közölte, úgy vélik, hogy a tárgy kapcsolatban állhat az Eta Aquarida meteorrajjal.
A helyi rendőrség azt próbálja kideríteni, hogy a világűrből érkezett-e az a kőzet, amely hétfőn egy házba csapódott. Sajtóközleményükben azt írták, hogy egy meteoritnak vélt fémtárgy csapódott be az érintett ház tetőszerkezetén keresztül – írta a Fox News.
New Jersey police investigate possible meteorite that crashed into home https://t.co/FfTHRKwknN
A házban több ember is tartózkodott, amikor a hosszúkás, 10×15 centiméteres tárgy átütötte a tetőt, majd a mennyezetet, végül a padlóba csapódva megállt. Hozzátették, hogy senki sem sérült meg.
A nyomozók azt is kiderítették, hogy a tárgy kapcsolatban állhat az Eta Aquarida meteorrajjal. A Space.com szerint a meteorraj április 15. és május 27. között aktív, és május 5-6. között tetőzik.
Csúcspontján, tiszta égbolt esetén a megfigyelők óránként körülbelül 50 meteort láthatnak az égen. Az American Meteor Society (Amerikai Meteor Társaság) szerint a meteorok másodpercenként körülbelül óránként 66 kilométeres sebességgel haladnak.
The F-16 was on a training mission Saturday morning when it came down "in an agricultural area near Osan Air Base", the US Air Force said in a statement, adding the pilot ejected safely.
A tanker truck collision occurred at Gold Star Memorial Bridge in Connecticut, killing one and injuring two, with smoke billowing from the scene as if it were the scene of a movie apocalypse. pic.twitter.com/Q6qj2VoFb1
Gyakorlat közben, egyelőre ismeretlen okból lezuhant egy amerikai F–16-os vadászrepülőgép szombaton, egy amerikai katonai bázisnál Dél-Koreában – közölte az amerikai hadsereg.
A repülőgép egy mezőgazdasági területen, az Oszan légibázis közelében csapódott be – írta a CNN.
A balesetben senkinek sem esett baja.
A pilóta biztonságosan katapultált, földre érése után elővigyázatosságból a legközelebbi egészségügyi intézménybe szállították.
„A gép becsapódása miatt keletkezett tüzet a helyi tűzoltóság oltotta el” – közölte Kim Dong-yeon, a dél-koreai Gyeonggi tartomány kormányzója.
⚡️US F-16 Fighter Jet Crashes in S. Korea
The F-16 was on a training mission Saturday morning when it came down "in an agricultural area near Osan Air Base", the US Air Force said in a statement, adding the pilot ejected safely.
The F-16 was on a training mission Saturday morning when it came down "in an agricultural area near Osan Air Base", the US Air Force said in a statement, adding the pilot ejected safely.
A tanker truck collision occurred at Gold Star Memorial Bridge in Connecticut, killing one and injuring two, with smoke billowing from the scene as if it were the scene of a movie apocalypse. pic.twitter.com/Q6qj2VoFb1
A texasi Deer Parkban lévő Shell vegyi üzemében csak egy nagy, fekete füstoszlopot lehetett látni, miután hatalmas lángokkal égett az épület. A tűz kialakulásának okát jelenleg is vizsgálják.
A BBC információi szerint haláleset nem történt, azonban néhány alkalmazottat elővigyázatosságból orvosi vizsgálatnak vetettek alá, miután az égő vegyi anyagok közelében dolgoztak.
A Shell közölte, a tüzet egy robbanás idézte elő, kialakulásának okát jelenleg is vizsgálják.
A Reuters kiemelte, a tűz a gyár olefingyártó üzemében keletkezett. Ebben a részlegben az etilén és a propilén előállításával műanyagokat és más termékeket – például mosószereket és gumikat – gyártanak.
Ed Gonzalez Harris seriff úgy nyilatkozott, az éjjel sikeresen megfékezték a tüzet.
❗️Noční požár v Brně je čtvrtý nejtragičtější od roku 1990. Zahynulo osm lidí. ❗️Požár vypukl po 2:00 ráno, hasiči jej zlikvidovali před 7:00. ❗️Jeho příčinu budou nyní zjišťovat @PolicieCZ a @hzsjhm ❗️Podle policie šlo o 12 spojených unimobuněk. pic.twitter.com/DCKQRuCKQE
🇨🇳 An explosion occurred at a chemical plant in China - 5 people died
An explosion at Sinochem's hydrogen peroxide solution plant in Shandong Province caught fire. The Chinese authorities reported several dead, another person is missing.
A devastating fire has raged at a holiday hotspot for Brits, forcing some flat block residents to jump off their balconies to escape the blazehttps://t.co/TodjDObyM4
The F-16 was on a training mission Saturday morning when it came down "in an agricultural area near Osan Air Base", the US Air Force said in a statement, adding the pilot ejected safely.
Öt embert agyonlőttek Texasban, köztük egy mindössze egy nyolc éves gyermeket is. Hajtóvadászat indult az elkövető ellen – számolt be az Origo a FOX-ra hivatkozva.
A San Jacinto megyei seriff hivatal szombaton, éjfél körül reagált egy „zaklatásról” szóló bejeletésre, és a helyszínre érkezve öt embert találtak lőtt sérülésekkel.
Négy embert a helyszínen halottnak nyilvánítottak, egy áldozat pedig a kórházba szállítás után halt meg.
Greg Capers seriff elmondta, hogy az áldozatok Hondurasból származnak. A halottak közül négyen felnőttek voltak, egy férfi és három nő, míg a legfiatalabb áldozat mindössze nyolc éves volt.
A helyszínen további három sérültet is találtak a nyomozók, akik szintén gyerekek voltak.
A szomszédos Montgomery megyéből egy SWAT-egység érkezett a gyilkossági helyszínre, és több közeli ingatlant is átvizsgáltak.
Capers szerint a gyanúsított egy puskával tört be a lakóházba, és az udvaron is több töltényhüvelyt találtak a nyomozók.
A rendőrség feltételezése szerint az elkövető elmenekült a megyéből.
A nyomozók azonosították a lövöldözés gyanúsítottját, és hajtóvadászatot indítottak ellene. A feltételezett gyilkos egy mexikói férfi.
A gyanúsított szökésben van, a helyi bíró elfogatóparancsot adott ki ellene, és 5 millió dolláros óvadékot szabott ki.
[type] => post
[excerpt] => Öt embert agyonlőttek Texasban, köztük egy mindössze egy nyolc éves gyermeket is. Hajtóvadászat indult az elkövető ellen.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1682850240
[modified] => 1682818838
)
[title] => Öt embert agyonlőttek egy texasi házban – egy gyermek is az áldozatok között van
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=115594&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 115594
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 115595
[image] => Array
(
[id] => 115595
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/house-suspect.jpg
[original_lng] => 100035
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/house-suspect-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/house-suspect-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/house-suspect-768x403.jpg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/house-suspect-1024x538.jpg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/house-suspect.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/house-suspect.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/house-suspect.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1682856629:3
[_thumbnail_id] => 115595
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 335
[translation_required_done] => 1
[_oembed_88bfe8c8ff951d73cad19ef405255695] =>
A tanker truck collision occurred at Gold Star Memorial Bridge in Connecticut, killing one and injuring two, with smoke billowing from the scene as if it were the scene of a movie apocalypse. pic.twitter.com/Q6qj2VoFb1
⚠️La tarde de este jueves 20 de abril se registró una intensa movilización policiaca en la Ciudad de México, específicamente en la alcaldía Miguel Hidalgo. De acuerdo con los primeros reportes, se registró una intensa balacera en Starbucks de Plaza Carso, en la zona de Polanco,… pic.twitter.com/L59aNje6Z9
The F-16 was on a training mission Saturday morning when it came down "in an agricultural area near Osan Air Base", the US Air Force said in a statement, adding the pilot ejected safely.
“We will pretty much take the firearms away from the citizens.”
— Serbian President Aleksandar Vučić, via translator, announces new gun control measures following the country’s second mass shooting in 48 hours pic.twitter.com/H5hdcMgvJ3
Az USA hadserege úgy döntött, hogy a nem kritikus küldetésekben részt vevő pilóták számára repülési tilalmat rendel el.
Rövid időn belül újabb katonai helikopter-baleset történt az USA hadseregén belül. Legutóbb három pilóta halt meg, amikor lezuhant két Apache támadóhelikopter. Néhány hét leforgása alatt már négy helikopter lezuhanásáról számoltak be, ami drasztikus következménnyel járt.
Az Egyesült Államok hadseregének vezérkari főnöke elrendelte a nem kritikus küldetésekben részt vevő pilóták repülési tilalmát. Amíg el nem végzik a szükséges képzést, nem emelkedhetnek levegőbe.
A hivatalos tájékoztatás szerint a légi műveletek felfüggesztése azonnali hatállyal lépett érvénybe pénteken. Emiatt az egységeket a kiképzés befejezéséig repülési tilalom alá helyezték, és az aktív szolgálatot teljesítő egységek esetében május 1. és 5. között kerül sor a kiképzésre, addig a Nemzeti Gárdának és a tartalékos egységeknek május 31-ig kell abszolválniuk mindezt – írja az Al Jazeera.
A legutóbbi tragédiáról továbbra sem adtak ki részletes információkat. Azt viszont már tudni, hogy két katona a helyszínen meghalt, míg a harmadik áldozat a kórházba vezető úton vesztette életét. A negyedik katonát sikerült kórházba szállítani, ugyanakkor az állapotáról nem adtak ki új információt.
A közlemény megemlíti, hogy az elmúlt időszakban történt incidensek miatt a hadsereg felülvizsgálja a folyamatokat, a különböző programokat, és mindent, ami erre a területre értendő, kezdve a repülőszemélyzet kiképzésének szabványosításával és irányításával.
A tanker truck collision occurred at Gold Star Memorial Bridge in Connecticut, killing one and injuring two, with smoke billowing from the scene as if it were the scene of a movie apocalypse. pic.twitter.com/Q6qj2VoFb1
The F-16 was on a training mission Saturday morning when it came down "in an agricultural area near Osan Air Base", the US Air Force said in a statement, adding the pilot ejected safely.
Egy ember meghalt, ketten pedig megsérültek, miután egy több ezer liter üzemanyagot szállító teherautó felborult és kigyulladt az Egyesült Államokban egy Connecticut államközi autópálya egyik forgalmas szakaszán.
A Connecticuti Állami Rendőrkapitányság szóvivője azt mondta, hogy helyi idő szerint péntek késő délelőtt kaptak bejelentést, hogy egy üzemanyagot szállító kamion balesetet szenvedett a 95-ös államközi úton, a grotoni Gold Star Memorial Bridge-en.
Ned Lamont kormányzó elmondta, hogy egy autó deffektet kapott és megcsúszott. Ennek rohant neki a kamion, amelynek során Az üzemanyagszállító pótkocsi felborult és lángra lobbant, miköyben nagyjából 2200 gallon(8500 liter) üyemanyag ömlött az úttestre.
A tanker truck collision occurred at Gold Star Memorial Bridge in Connecticut, killing one and injuring two, with smoke billowing from the scene as if it were the scene of a movie apocalypse. pic.twitter.com/Q6qj2VoFb1
A hatóságok tájékoztatása szerint a teherautó sofőrje meghalt, ugyanakkor hozzátették, hogy a kocsiban utazók nem szenvedtek életveszélyes sérüléseket – számolt be róla a Fox News.
Tragic accident today on Gold Star Bridge. Please avoid the area.
[type] => post
[excerpt] => Egy ember meghalt, ketten pedig megsérültek, miután egy több ezer liter üzemanyagot szállító teherautó felborult és kigyulladt az Egyesült Államokban egy Connecticut államközi autópálya egyik forgalmas szakaszán.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1682178240
[modified] => 1682165099
)
[title] => Felborult és kigyulladt egy üzemanyagszállító kamion az USA-ban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=114928&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 114928
[uk] => 114976
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 114929
[image] => Array
(
[id] => 114929
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/202304224.jpeg
[original_lng] => 60846
[original_w] => 718
[original_h] => 404
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/202304224-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/202304224-300x169.jpeg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/202304224.jpeg
[width] => 718
[height] => 404
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/202304224.jpeg
[width] => 718
[height] => 404
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/202304224.jpeg
[width] => 718
[height] => 404
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/202304224.jpeg
[width] => 718
[height] => 404
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/202304224.jpeg
[width] => 718
[height] => 404
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1682172096:8