A Duna egyik mellékfolyóján tömegesen pusztulnak a halak

A Duna egyik mellékfolyóján tömegesen pusztulnak a halak

17:39 Július 29, 2021

Események 581 2 хвилини

Українська

Tömegesen pusztulnak a halak a Duna egyik mellékfolyóján, a Garam középső szakaszán egy biogázállomás kiömlött fermentációs hulladéka miatt − közölte a Ma7. A hírt megerősítette a helyi horgászszövetség és a biogázállomás vezetője is.

A víz zavaros és büdös volt, a döglött halak pedig a víz tetején úsztak. A horgászok jelentették az esetet a hatóságoknak, ezt követően a környezetvédelmi felügyelet és a rendőrség is a helyszínre érkezett.

A fermentációs folyadék egy vihar után került bele a folyó vizébe, amikor rádőlt egy fa a tartályra, ami megsérült. Az erős esőzés mintegy négyszáz köbméter hulladékot mosott egy közeli patakba, innen a folyóba került.

A folyóból Bezeréte környékén mintegy hatszáz kilogramm haltetemet szedtek ki a horgászok. Garamszentkeresztnél is sok döglött halat találtak. A pusztulás a környéken élő fajok mindegyikét érintette. A horgászok szerint ez egy ökológiai katasztrófa, aminek a kiheverésére több évre lesz szükség.

(Index)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei