Több szlovákiai városban tüntetnek a gazdák

Több szlovákiai városban tüntetnek a gazdák

19:45 Február 19, 2024

Események 853 3 хвилини

Українська

Különböző agrártermelői gazdaszervezetek több szlovákiai városban tartanak tiltakozó megmozdulásokat hétfőn, köztük a szlovák-ukrán határon, Pozsonyban és több megyei központban is – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a rendőrségre és a tiltakozó gazdákra hivatkozva.

A gazdák első hétfői megmozdulására a szlovák-ukrán határon lévő Felsőnémetinél került sor, ahol a tiltakozók déltől egy óráig részleges határlezárást tartottak, blokkolva az Ukrajnából érkező teherforgalom áthaladását.

A szlovák hírügynökség szerint ezen a megmozduláson főként kisebb családi agrárcégek képviselői vettek részt, s tiltakozásuk okaként a velük szembeni igazságtalan hozzáállást, valamint a kormány hiányzó támogatását jelölték meg.

A szlovákiai gazdák országszerte tartanak tiltakozó megmozdulásokat, mások mellett az eperjesi, a kassai, a zsolnai körzetek városaiban, illetve Zólyomban, Léván, Trencsénben és Pozsonyban is.

A tiltakozásokon részt vevő gazdák követelései több témát érintenek: elsődlegesen az Európai Unión kívüli – főként az Ukrajnából származó – agrárbehozatal tiltását, valamint adminisztratív terheik és szociális befizetéseik csökkentését és az állami intézmények rájuk vonatkozó döntéshozatalának előre kiszámíthatóságát szeretnék elérni. A tiltakozó akciók helyszínein forgalomkorlátozásokra került sor.

A pozsonyi gazdatüntetés résztvevői hétfőn délután a városon áthaladva a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium elé vonultak, ahol egy rögtönzött sajtótájékoztatón fogalmazták meg követeléseiket.

A szlovák hírügynökség jelentése szerint ezek között, a már említettek mellett, szerepelt a késve érkező közvetlen agrártámogatások azonnali kifizetése, kedvezményes hitellehetőségek megteremtése, az úgynevezett zöld dízelüzemanyag bevezetése az összes gazda számára, illetve hangsúlyosan az is, hogy tiltsák be az EU-n kívülről érkező vámmentes agrárimportot.

A szlovákiai gazdák csütörtökre egy, a hétfőinél is nagyobb volumenű – több ezer traktor részvételével zajló – országos demonstrációt jelentettek be. Ennek deklarált okai egybevágnak az európai gazdák már hetek óta tartó megmozdulásaival, vagyis tiltakozásnak szánják az uniós szervek, elsődlegesen az Európai Bizottság helytelennek tartott agrárpolitikája, illetve az unió úgynevezett „zöld átállás” politikája ellen.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei