Botrányba fulladt egy a céges karácsonyi buli, meztelenül táncoltak, majd összeverték a zenészeket az alkalmazottak
Káoszba fulladt egy céges karácsonyi buli Rugvicában: a vendégek meztelenül táncoltak az asztalokon, majd a buli végén többen megtámadták az ott fellépő Joy zenekar tagjait is. Az esetről készült videók villámgyorsan terjedtek el a közösségi médiában, a szakszervezet és a ZET belső vizsgálatot indított.
A horvát közösségi közlekedési vállalat, a ZET (Zagreb Electric Tram) karácsonyi bulija egy békés ünnepi összejövetelnek indult Rugvicában 460 vendég részvételével. Helyette azonban egy olyan est kerekedett december 19-én, amelyet még a legmerészebb partiállatok is csak nehezen mernének elképzelni céges környezetben: meztelenül kiabáló és táncoló emberek az asztalokon, majd egy brutális támadás az ott fellépő Joy zenekar tagjai ellen.

Meztelen tánc, erőszak, bordatörés
A buli pillanatai persze gyorsan elterjedtek a közösségi médiában is. Az egyik ott készült videón látható, amint egy vendég felmászik az asztalra, lehúzza a nadrágját, és meztelenül táncol, miközben a tömeg nevetve és kiabálva buzdítja.
Az este későbbi szakaszában a helyzet ráadásul tovább eszkalálódott. A Joy zenekar fellépése közben ugyanis több vendég is fizikai erőszakot követett el a színpadon álló zenészek ellen.
Egyikük fej- és törzs sérüléseket szenvedett, többek között varrást igénylő sebeket, zúzódásokat és bordatörést.
A zenész megerősítette az incidenst, de további nyilatkozatot nem kívánt adni a folyamatban lévő nyomozás miatt – írja a horvát Index.
Elbocsátják a balhézó kollégákat
A ZET hivatalos közleményben reagált a bulin történtekre: biztos, hogy a nem kívánt történtekben részt vevőket elbocsátjuk. Vannak dolgok, amiket nem lehet és nem szabad tolerálni.
A közleményben emellett egykori vezetőjüket, Neven Brnjas-t is kritizálták, aki a közösségi médiában támadta volt munkaadóját a buli miatt. Hangsúlyozták, hogy továbbra is a dolgozók érdekeit tartják szem előtt. „A legszomorúbb az egészben az, hogy egy írástudatlan felbujtó, egy nagy TikTokker, egy politikai karrierről álmodó, önmagát újságírónak valló személy, egy volt ZET-munkatárs minden alkalmazottra köpköd, általánosít és problémás emberekként állítja be korábbi kollégáit” – írták.
Brnjas így nyilatkozott a történtekről: Nagyon sajnálom, ami történt. Ami ott történt, az nem volt normális. Az emberek levetkőztek, megtámadták a zenekar egyik tagját. Több ember rugdosta őt.
A ZET hangsúlyozta, hogy nem ők szervezték a bulit, és teljes mértékben elhatárolódnak az egyéni cselekedetektől: „A ZET minden nem megfelelő viselkedést elítél, amely a munkavállalók részéről a munkáltató jó hírnevét sérti. Belső vizsgálatot indítottunk, melynek következménye akár a munkaviszony megszüntetése is lehet”.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás