A háború kezdete óta legnagyobb illegális fegyverarzenált számolt fel az SZBU, és őrizetbe vette a fegyverkereskedőket
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a Nemzeti Rendőrség leleplezte azokat a bűnözőket, akik a teljes körű háború kezdete óta az egyik legnagyobb mennyiségű zsákmányolt fegyvert árusították – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az SZBU Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint csoport szervezőjét, két bűntársát és három, a fegyvereket árusítani próbáló bűnözőt vették őrizetbe. Ezt megelőzően átfogó intézkedéseket hoztak Kijev és Dnyipropetrovszk megyékben. A gyanúsítottaktól 75 Kalasnyikov gépkarabélyt, 38 harci gránátot, több mint 20 detonátort, két gránátvetőt és 13 000 darab lőszert foglaltak le.





Az ügy anyagai szerint az elkövetők először titokban fegyvereket vittek ki a frontvonalról, majd azokat rejtekhelyeken tárolták. A sérült fegyvereket otthon javították meg, új alkatrészeket pedig online vásároltak.





Az illegális fegyverek vásárlóinak a helyi bűnözői körök képviselőinek kellett volna lenniük, akik bűncselekmények elkövetésére használhatták fel azokat. Az elkövetőket a fegyverek eladásra való előkészítésének szakaszában leplezték le. Harci minták átadás közben érték őket tetten. A házkutatások során ezen felül 13 000 különböző kaliberű lőszert és nagy összegű készpénzt foglaltak le a gyanúsítottaktól, akik jelenleg őrizetben vannak. Akár hét év börtönbüntetésre is számíthatnak.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás