Tízezrek tüntettek Mexikóban az elnök ellen

Tízezrek tüntettek Mexikóban az elnök ellen

15:00 Május 20, 2024

Események 630 3 хвилини

Українська

Vasárnap több tízezren tüntettek Mexikóban a latin-amerikai ország elnöke ellen, alig egy héttel a június 2-i elnökválasztás előtt.

A Mexikóvárosban rendezett demonstráción azzal vádolták Andrés Manuel López Obradort, hogy megosztja a mexikóiakat, többen pedig „Mexikóiak vagyunk!” feliratú táblákat tartottak a magasba.

Az egyik tüntető a sajtónak nyilatkozva azt vetette az államfő szemére, hogy „csak a saját támogatóit tartja jó embereknek, a többiek nem számítanak neki”.

„A mexikóiak két csoportra oszlottak és ez nem helyes” – közölte egy másik – „Nem jó ennyi gyűlöletet szítani, mert végső soron egy hajóban evezünk és mindannyian az ország javát akarjuk”.

Bár a tüntetést eredetileg az országos választási bizottság (INE) függetlensége melletti kiállásnak szánták, sokak szerint ugyanis López Obrador gyengíteni igyekszik a testület autonómiáját, a tömegben többen kifejezték támogatásukat Xóchitl Gálvez ellenzéki elnökjelölt felé is, aki a kormánypárt esélyesének tartott Claudia Sheinbaummal mérkőzik majd meg.

A latin-amerikai országban az utóbbi években több hasonló tüntetést rendeztek az INE támogatására, miután López Obrador olyan reformcsomagot küldött a kongresszusnak jóváhagyásra, amely tartalmazza a bizottság teljes átalakítását, a többi között költségvetése szűkítését is.

López Obrador többször kinyilvánította elégedetlenségét a bizottsággal szemben, melyet azzal is gyanúsít, hogy köze van 2006-os és 2012-es választási vereségeihez.

Jóllehet az elnök korábban azt hangoztatta, tiszteletben fogja tartani a júniusban esedékes választás eredményeit, a tüntetésen azt vetették szemére, hogy a reformokkal saját pártját akarja erősíteni.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei