Iráni kémeket tartóztattak le Izraelben, állítólag több százezer dollárt kaptak a szolgáltatásaikért

Iráni kémeket tartóztattak le Izraelben, állítólag több százezer dollárt kaptak a szolgáltatásaikért

13:11 Október 22, 2024

Események 132 3 хвилини

Letartóztatták Izraelben egy hálózat hét tagját, amely a gyanú szerint Iránnak kémkedett – jelentette be hétfőn a Sin Bet belföldi hírszerző szolgálat és a rendőrség.

A Haifán és környékén élő hét ember két éven át érzékeny információkat gyűjtött katonai támaszpontokról, az energetikai infrastruktúráról és kiemelkedő izraeli személyiségekről.

Hat-hétszáz feladatot teljesítettek. A hatóságok az illetők közül megneveztek ötöt, kettő azonban kiskorú, akinek kiléte nem közölhető. Kihallgatásukon arra hivatkoztak, hogy „a pénz rabjai lettek”. Ugyanis szolgáltatásaikért több százezer dollárt kaptak, részben banki átutalás formájában orosz turistáktól, részben kriptovalutában.

A feltételezett kémek információkat szereztek és továbbítottak az izraeli légierő nabatimi és ramat-davidi támaszpontjairól, a tel-avivi főhadiszállásáról, a Vaskupola légvédelmi ütegek helyéről. Az iráni hírszerzés két ügynöke irányította őket. Az irániak stratégiai helyek térképeivel és fejlett technológiájú készülékekkel segítették őket. A térképeken be volt jelölve például a Golani katonai egység kiképzőlaktanyája, amelynek ebédlőjét a közelmúltban Libanonból dróntámadás érte. Emellett követtek egy magas pozícióban lévő izraeli vezetőt és fiát, és a gyanú szerint merényletet terveztek ellenük.

A gyanúsítottak a rendőrség szerint információt szolgáltattak azokról az izraeli katonai bázisokról, amelyeket azután idén áprilisban iráni támadás ért, majd megbízóik megvizsgáltatták velük az okozott károkat.

A vád ellenük hivatalosan az ellenség segítése háború idején, és ha bűnösnek találják őket, akkor életfogytig tartó börtönre vagy akár halálra is ítélhetik őket.

Az utóbbi időben több olyan esetet lepleztek le a hatóságok, amelyben Irán számára kémkedtek Izraelben, de az izraeli média szerint ez az eset különösen súlyos.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei