Az ankarai terrortámadás után Törökország kurd célpontokat támadott meg Szíriában és Irakban

Az ankarai terrortámadás után Törökország kurd célpontokat támadott meg Szíriában és Irakban

11:10 Október 25, 2024

Események 217 2 хвилини

Українська

Kurd célpontokat támadtak a török erők csütörtök éjjel Szíriában és Irakban, megtorlásképpen az előző nap Ankarában elkövetett merényletért – közölte a török állami hírügynökség a hadseregtől származó információk alapján. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) és a szíriai kurd erők pénteki közlése szerint Észak-Szíriában számos polgári személy is meghalt a merénylet óta végrehajtott támadásokban.

Az Anadolu hírügynökség biztonsági tisztviselőket idézett, akik elmondták, hogy az újabb csapásokat elsősorban drónokkal hajtották végre, a terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) tartozó „stratégiai célpontok”, így lőszerraktárak, katonai célpontok és infrastrukturális létesítmények ellen.

Szerdán a TUSAS török repülőgépgyártó vállalat ankarai székhelyénél követtek el merényletet, amelyben öten meghaltak és 22-en megsebesültek. A török kormány csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a szomszédos országokban is jelen lévő PKK áll a terrortámadás mögött.

Yasar Güler török védelmi miniszter csütörtökön azt közölte, hogy a csapások első hullámában 47 célpontot semmisítettek meg, 29-et Irakban és 18-at Szíriában. Hozzátette, hogy folytatják a támadásokat, amelyek célja, hogy „az utolsó szálig felszámolják a Törökország biztonságát fenyegető terroristák csoportjait”.

Az amerikai támogatást élvező szíriai kurd erők arról számoltak be, hogy az országban 12 civil esett áldozatul a török csapásoknak, 25-en megsebesültek. Az OSDH 27 halálos áldozatról tud. A török hatóságok részről „számos terrorista semlegesítéséről” tettek említést.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei