Százakat vettek őrizetbe a törökországi tüntetéseken

Százakat vettek őrizetbe a törökországi tüntetéseken

16:29 Március 22, 2025

Események 423 2 хвилини

Українська

Törökországban a hatóságok 343 embert vettek őrizetbe több városban az éjszakai tüntetések során, amelyeket Ekrem Imamoglu, Isztambul ellenzéki főpolgármesterének letartóztatása ellen szerveztek – közölte szombaton az ország belügyminisztériumára hivatkozva az MTI.

„Több mint egy tucat városban tüntetések zajlottak, köztük Törökország legnagyobb városában, Isztambulban, valamint a fővárosban, Ankarában is” – áll a belügyminisztérium közleményében.

Az őrizetbe vételekre a „közrend megzavarása” miatt került sor – közölték, és figyelmeztettek, hogy a hatóságok a jövőben sem fogják eltűrni a „zűrzavart és a provokációkat”.

Recep Tayyip Erdogan török elnök az ellenzéki főpolgármester őrizetbe vétele után kijelentette: a török ellenzék megvezeti a népet azzal, hogy belső konfliktusait, illetve a törvénnyel szembeni gondjait az ország legfontosabb problémájának állítja be.

„Nincs vesztegetni való időnk sem értelmetlen vitákra, sem pedig pénzkötegeink, amelyeket gondtalanul elszórhatnánk” – fogalmazott a török vezető.

A török elnök legfőbb riválisát szerdán vették őrizetbe, egyebek mellett korrupció és terrorszervezet támogatásának gyanújával. Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) „a leendő elnök elleni puccskísérletnek” nevezte a főpolgármester elleni hatósági fellépést.

A CHP az ország több nagyvárosában tüntetésre szólított fel. Isztambulban a helyi hatóságok vasárnapig tüntetési tilalmat rendeltek el, a helyi kormányzó hivatala pedig felszólította a lakosokat, hogy kerüljék el az „engedély nélküli megmozdulásokat”, és jogi lépéseket helyezett kilátásba a rendbontókkal szemben.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1
A nap hírei