Hatalmas tüntetést szerveznek az egyetemisták Szerbiában
Nagyszabású tüntetést jelentettek be szombatra Belgrádba a hónapok óta tiltakozó szerbiai egyetemisták, egyben két követeléssel is előálltak. Aleksandar Vucic államfő szerint a rendbontást tervezők rosszat akarnak saját országuknak.
Az egyetemeket blokád alatt tartó hallgatók egyrészt azt követelik, hogy a köztársasági elnök oszlassa fel a szerbiai parlamentet, hogy előre hozott választásokat lehessen kiírni, másrészt pedig azt szeretnék elérni, hogy a belügyminisztérium számolja fel az elnöki palota és a parlament közötti parkban kialakított sátortábort, ahol egyetemista „ellentiltakozók” tartózkodnak már hónapok óta, és amely miatt április 11-től Belgrád központját lezárták.

A hallgatók közölték, amennyiben nem teljesülnek követeléseik, a polgári engedetlenség minden eszközével élni fognak annak érdekében, hogy megóvják a szabad és törvényes demokratikus rendszerhez való alapvető jogukat.
Közleményük szerint nem látható előre, mi történik június 28. után, ezért azt kérik, teljesítse a kormány a követeléseket, hogy „megakadályozható lehessen az állampolgári és hallgatói elégedetlenség tetőpontra jutása”.
Mint mondta, nem felelőtlen és komolytalan emberekről van szó, hanem olyanokról, akik rosszat akarnak saját országuknak és népüknek, ez pedig megengedhetetlen.
A szerbiai egyetemisták tavaly novemberben kezdtek tiltakozásba, azt követően, hogy november elsején leszakadt az újvidéki pályaudvar előtetője, tizenhat ember halálát okozva. A hallgatók a felelősök felderítése mellett több követeléssel is előálltak azóta, például azzal, hogy tartsanak előrehozott választásokat.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás