A Marburg-vírus kezelés nélkül a fertőzöttek akár 88%-a számára halálos lehet.
Három, a Marburg-vírus okozta halálesetet erősítettek meg Etiópiában, jelentette az Euronews.
A halált okozó Marburg-vírus első, klinikailag az ebolához hasonló kitörését az ország déli részén regisztrálták. Az etióp kormány, amely november 14-én jelentette be a Marburg-vírus kitörését, 17 gyanús esetet tesztelt az ország déli részén. A járványt az Omo régióban regisztrálták.
Jelenleg nincsenek aktív esetek, de az ország hatóságai folytatják a megelőző intézkedéseket.
Eközben a dél-szudáni egészségügyi minisztérium ajánlásokat adott ki négy kerület lakosainak – többek között a gyakori kézmosást és a testnedvekkel való érintkezés elkerülését – a Marburg-vírus terjedésének megelőzése érdekében. A Marburg-vírus kezeletlenül a fertőzöttek akár 88%-ánál halált okozhat.
A WHO adatai szerint az elmúlt években Ruandában, Tanzániában, Egyenlítői-Guineában, Angolában, Kongóban, Kenyában, Dél-Afrikában, Ugandában és Ghánában jelentettek járványkitöréseket és elszigetelt eseteket. A járványok ritkák, de súlyosak.
A Marburg-vírus által okozott betegség egy vírusos vérzéses láz. A fertőzött emberek testnedveivel, például vérrel, nyállal vagy vizelettel való érintkezés, valamint szennyezett felületek és tárgyak útján terjed. A vírus leggyakrabban vadon élő állatoktól, többek között denevérektől terjed az emberre.
Első tünetei közé tartozik a láz, fejfájás, hidegrázás és izomfájdalmak. Később mellkasi fájdalom, hányinger, hányás és hasmenés jelentkezhet, a 2-7. napon egyes betegeknél nem viszkető kiütések jelentkeznek. Súlyos esetekben hatalmas vérzés is kialakul.
A WHO adatai szerint a halál általában a betegség kezdete után 8-9 nappal következik be. Jelenleg nincs jóváhagyott vakcina vagy vírusellenes kezelés, a betegek csak támogató terápiás ellátásban részesülnek.
Harminc ember meghalt, és több mint 200 megsérült, amikor összeomlott az állványzat egy templomban Etiópiában – írja a BBC.
Az eset az Arerti Mariam ortodox templomban történt, amely a középső Menjar Sheknora körzetben található, mintegy 70 km-re a fővárostól, Addisz-Abebától.
Több ezer hívő gyűlt össze az ünnepre, amikor a szerkezet rájuk omlott – közölte a helyi rendőrség.
A halálos áldozatok száma még növekedhet, mivel sokan a romok alatt rekedtek, a mentési munkálatok jelenleg is folynak.
A szemtanúk a történteket hirtelennek és kaotikusnak írták le, a jelenlévők pánikszerűen menekültek az életüket mentve.
Az etióp kormány mély részvétét fejezte ki az áldozatok miatt, és hangsúlyozta, hogy „a biztonságnak minden építési projekt során prioritást kell élveznie”.
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Heavy rain from Super Typhoon Ragasa burst a lake on the east coast of Taiwan, with the deluge breaking a bridge and causing flooding in surrounding villages pic.twitter.com/uOpJFPETi8
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
Etiópiában nyolcvanezer embert telepítenek ki otthonukból a pénteki és szombati sorozatos földmozgások miatt, az egyik rengés 5,8-os erősségű volt – közölte szombaton az etióp kormány.
A földmozgásokat Afar, Oromia és Amhara régióban észlelték több hónapi intenzív szeizmikus tevékenység után. Szombat estig nem érkeztek áldozatról jelentések.
Mintegy nyolcvanezren élnek az érintett térségekben, a legsérülékenyebb lakosokat átmeneti szállásokra költöztetik át – közölte a kormány kommunikációs osztálya.
„A földmozgások a magnitúdójukat és a gyakoriságukat tekintve egyre intenzívebbek” – közölte a kommunikációs osztály, amely szerint szakértőket vonultattak fel a térségbe a károk felmérésére.
Az etióp nemzeti katasztrófa-elhárítási bizottság szerint mintegy 25 ezer embert evakuáltak biztonságosabb területekre Afar és Oromia régióban a sérülékenynek tekintett 51 ezer ember közül. Oromiából további 8000 embert a közeli napokban menekítenek ki. A legutóbbi, 4,7-es erősségű földmozgást a szombat délelőtti órákban észlelték az Oromia régióbeli Meteharától 33 kilométernyire északra.
A földmozgások épületeket rongáltak meg.
A szakértők az Afar térségbeli Dofan vulkán kitörésétől tartottak. A kráter nem eregetett füstöt, de az övezet lakói pánikban menekültek házaikból.
A földmozgások gyakoriak az Afrika szarván fekvő országban a Nagy Szakadékvölgy elhelyezkedése miatt, ez a terület ugyanis egyike a világban azoknak, ahol a leggyakoribb a szeizmikus tevékenység. A szakértők szerint a földmozgások és vulkánkitörések a tektonikus lemezek mozgása következtében alakulnak ki az Nagy Afrikai Szakadékvölgy alatt.
An Icelandic volcano erupts again, endangering the village of Grindavik (population 3,500). Evacuation is underway.#Grindavikpic.twitter.com/w29InGoe1d
Az dél-etiópiai földcsuszamlások halálos áldozatainak száma akár az ötszázat is elérheti, a katasztrófa következtében 15 ezer ember szorul elhelyezésre – figyelmeztetett csütörtökön az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA).
A halálos áldozatok száma szerdára 257-re emelkedett, miután egyre több holttest kerül elő a sár alól – áll az OCHA legfrissebb, helyi hatósági adatokra hivatkozó csütörtöki jelentésében.
Az első földcsuszamlás óta négy nap telt el, a mentőalakulatok versenyt futnak az idővel. Túlélők megtalálásának reményével kutatnak, de többnyire csak holttesteket emelnek ki a sár alól. A dpa beszámolója szerint a régió több falujában tömeges temetéseket tartottak. Gofa közigazgatási régió Dale falujában a családtagok kétségbeesésükben saját kezükkel próbálták kiásni eltűnt rokonaikat a sár alól, mások elveszett családtagjaik fényképeivel próbálták megtalálni szeretteiket.
Fotó: REUTERS
A második, hétfői földcsuszamlás egy mentőmunkást is maga alá temetett. Az etiópiai vöröskereszt igazi tragédiának nevezte az esetet. Elmondásuk szerint családok ezrei vesztették el otthonaikat, a mentők az érintett lakosokat a lehető leghamarabb próbálják élelmiszerrel, gyógyszerekkel és higiéniai cikkekkel ellátni, illetve menedékhelyet találni a számukra.
António Guterres ENSZ-főtitkárt – nyilatkozata szerint – „mélységesen megrázta a katasztrófa”.
A helyszíni mentési munkálatokban az Egyesült Államok járványügyi és betegségmegelőzési központjának (CDC) afrikai kirendeltségének sürgősségi egysége is segédkezik.
At least sixteen people have died, and ten others were injured in a landslide in Pekalongan, Central Java, Indonesia, according to an official from the country’s disaster mitigation agency on Tuesday.pic.twitter.com/7rZWwITEFc
Már több mint 150 halálos áldozata van az Etiópia déli részén történt két földcsuszamlásnak, és a mentésen dolgozók szerint a halálos áldozatok száma tovább nőhet – közölte kedden az etióp kormány szóvivője.
A helyi hatóságok tájékoztatása szerint
az esőzések okozta első földcsuszamlás a Gofa közigazgatási régióban lévő Kencho Shacha Gozdi körzetben zúdult egy falura, míg a második azokat sodorta el, akik hétfőn reggel a mentéshez gyülekeztek. A mentés tovább folyik, de nehéz terepen kutatnak az eltemetett testek után – mondta el a Reuters hírügynökségnek telefonon Markos Melese, Gofa régió katasztrófavédelmi vezetője.
Hozzátette, hogy eddig 157 ember holttestét találták meg, akik két faluból származtak, és várhatóan emelkedni fog a halálos áldozatok száma.
Kisgyerekek és állapotos nők is voltak a halottak között – mondta el egy Kencho Shacha Gozdi körzetbeli illetékes hozzátéve, hogy legalább öt embert élve sikerült kiszabadítani a sárlavina alól.
Gofa mintegy 450 kilométerre, megközelítőleg 10 órányi autóútra van Addisz-Abebától, Etiópia fővárosától. A mintegy 120 millió lakosú, Afrika második legnépesebb országának számító Etiópiában júniusban kezdődött az esős évszak, és szeptemberben ér véget.
An air strike by the Sudanese army on civilian areas in south Khartoum has left at least 23 dead and more than 40 injured. The attack, which took place on Saturday, targeted a bustling market area and residential buildings, causing significant destruction.pic.twitter.com/qVWLliLPVP
Sri Muktsar Sahib, Punjab: A blast at a firecracker factory on Singhewala-Faridkot Kotli Road in Muktsar Sahib’s Lambi area caused the death of five workers and injured more than twenty. The collapse of a two-story building trapped several workers under rubble. Rescue operations… pic.twitter.com/BFWnwvq3Li
Drame du Lycée Boganda ce 25 juin 2025!! Aucune présence du Gouvernement Le ministre de l'énergie et le Directeur général de l'ENERCA doivent répondre de l'état des transformateurs électriques qui sont en cause. Jean-Pierre Mara Ancien Député pic.twitter.com/UNmLP0lELq
Siete reos murieron y once personas resultaron heridas tras un motín en el penal de Tuxpan, Veracruz.
El incidente se originó por denuncias de algunos reclusos ante abusos y extorsiones cometidos por el grupo criminal Sombra dentro de la… pic.twitter.com/CZzKwFA3Ob
🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7Jpic.twitter.com/2uA1NakgQM
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
Három busz utasait, főként diákokat rabolták el az Oromia régióban. A váltságdíj hatmillió forintos összeggel megegyező etióp birr.
Több mint száz embert, köztük diákokat hurcoltak el Etiópia forrongó régióiban a múlt héten, hogy váltságdíjat követeljenek értük – közölte hétfőn az Egyesült Államok addisz-abebai nagykövete. Mint mondta, szórványos összecsapások is voltak.
A tigréi régiónak viszonylagos stabilitást adó, 2022 novemberében született békemegállapodás ellenére Abij Ahmed etióp miniszterelnök kormányzatának nem sikerült az ország más forrongó térségeiben is szavatolni a biztonságot.
Tavaly az ENSZ adatai szerint több 1300-an vesztették életüket a különösen Oromia és Amhara régiókat sújtó erőszakban.
„Az Oromia és Amhara régiókban utóbbi időben történt gyakori emberrablások mutatják, hogy az elhúzódó konfliktus felbátorítja a bűnözőket és gyengíti a jogállamiságot” – húzta alá Ervin Massinga amerikai nagykövet az X-en tett bejegyzésében.
A múlt héten száznál is több diákot, illetve utazót hurcoltak el váltságdíj reményében – tette hozzá.
Szerdán három buszt tartóztattak fel ismeretlen fegyveresek Oromia régióban, nagyjából 120 kilométerre északra a fővárostól, Addisz-Abebától – mondta a Debark Egyetem egyik hallgatója, akinek később sikerült elmenekülnie és elrejtőznie egy közeli erdőségben. Beszámolója szerint az oromó nyelven beszélő fegyveresek botokkal verték és hajtották ki a járművekből az utasokat.
Hozzátette, hogy a tettesek hajviselete hasonlított az ENSZ által emberijogi jogsértések elkövetésével vádolt Oromó Felszabadítási Hadsereg (OLA) nevű lázadócsoport harcosainak hajviseletéhez.
Az egyetemi diák szerint az emberrablók egymillió birrt, vagyis nagyjából hatmillió forintnak megfelelő összeget követelnek a foglyok elengedéséért – értesült az MTI.
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of violence & gore.
The dismembered remains of nine students, aged 19 to 30, were discovered on 2nd March in San Jose Miahuatlan, Mexico, near the border of Puebla & Oaxaca states. The victims, five men & four women from… pic.twitter.com/vpYmigzYgH
— True Crime Updates (@TrueCrimeUpdat) March 5, 2025
🇫🇷 France. The daughter of the head of a cryptocurrency company, along with her two-year-old child, narrowly escaped a kidnapping attempt in the very center of Paris this morning.
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
A helyi hatóságok szerint július óta több mint 225 ember halt éhen Etiópia aszály és háború sújtotta Tigré tartományában.
Az addisz-abebai központi kormány tagadja, hogy éhínség fenyegetne, és azt állítja, hogy dolgoznak a segélyezésen. Az orvosok és a humanitárius szervezetek szerint azonban a segélyek nem érkeznek elég gyorsan, így nem tudnak életeket menteni.
A hatóságok figyelmeztetnek, hogy a régió az éhínség szélén áll. Az ENSZ és Washington márciusban első lépésként még csak a Tigrébe, júniusban azonban már az egész Etiópiába irányuló búzaszállítmányok szállítását felfüggesztette, miután rendszerszintű visszaélések nyomaira bukkantak – írta a Magyar Nemzet.
A haldoklók közül sokan gyerekek és fiatalok. A Tigrében élő Abrehet Kiros elmondta a regionális tévécsatornának, hogy rendszeresen ellenőrzi idős szomszédját, akinek nincs családja, aki eltarthatná, miután unokája meghalt a közelmúltbeli polgárháborúban.
„Itt mindenki nincstelen, mindannyian éhezünk. Felhívunk mindenkit, akit tudunk, hogy támogasson minket.”
Amikor az USAid tavaly visszaéléseket tárt fel, hónapokra leállították az Etiópiának nyújtott segélyeket. A jelentések szerint ez idő alatt közel 1500 ember halt éhen Tigrében. Az ENSZ szerint jelenleg mintegy 20 millió embernek van szüksége élelmiszersegélyre Etiópiában a szárazság és az áradások miatt – írta a BBC.
Elemzők szerint 2024 közepére az élelmiszerválság országos vészhelyzetet fog előidézni.
„A térség nem heverte ki a háborút, a tömeges kitelepítést, a fizetések elmaradását, a munkahelyek megszűnését. Ráadásul szörnyű szárazság is volt” – mondta a BBC Newsdaynek.
Egyetért azzal, hogy az etiópiai élelmiszerválság ugyanolyan súlyos vagy még rosszabb lehet, mint 40 évvel ezelőtt, és arra figyelmeztet, hogy félmillió vagy még több ember halhat éhen a következő évben – ha nem történik azonnali beavatkozás. Aggódik, hogy sokan már feladták a reményt.
„Az emberek elfogadták a napi gyászt és a temetéseket, és megértették, hogy a sorsuk a halál.”
Etiópiában puccskísérlet gyanúja miatt menesztették hivatalából és letartóztatták Taye Dendea békeügyi minisztert – jelentette az állami média az etióp biztonsági szolgálat közlése alapján.
Taye Dendea a jelenleg kormányzó Jólét Párt egyik rangidős képviselője és támogatója, de az utóbbi hetekben gyakran bírálta a kormányt a közösségi médiában, mert szerinte nem képes békét teremteni az országban.
A gyanú szerint Taye kapcsolatban állt az Oromo Felszabadító Hadsereg (OLA) nevű lázadószervezet vezetőivel egy puccs sikeres előkészítése érdekében.
Letartóztatása után Taye „barbárnak” nevezte Abiy Ahmed kormányfőt.
„Megértem, hogy azért távolítottak el a hatalomból, mert a testvérgyilkosság leállítása ellen és a béke mellett állok ki” – írta egy hétfői Facebook-bejegyzésében az etióp békeügyi miniszter.
Az Etiópiai Emberi Jogi Bizottság (EHRC) közlése alapján novemberben ötven civil halt meg az Oromija régióban a lázadók által elkövetett támadásokban.
Taye az etióp vezetést tette felelőssé azért, hogy elakadtak a béketárgyalások az OLA-val. Az OLA, amely az Oromo Felszabadítási Front (OLF) egyik korábban betiltott ellenzéki pártja volt, Abiy 2018-as megválasztása után tért vissza a politikai életbe.
Az etióp vezetés indoklása szerint a kormány intézkedései jogszerűek és szükségesek voltak a nemzetbiztonságot fenyegető veszélyek elhárítására, további információt azonban nem osztottak meg a letartóztatásról.
Taye, aki Etiópia legnagyobb etnikai csoportjának, az oromo népnek a tagja, gyakran fejezte ki aggodalmát a kormányerők Oromija régióban elkövetett visszaélései miatt, amelyeket emberi jogi szervezetek tártak fel.
Az Oromija térségében évek óta dúló konfliktusban több százan haltak meg, és több tízezer ember kényszerült lakóhelye elhagyására.
A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Szükségállapotot hirdetett az etióp kormány pénteken az Amhara szövetségi tartományban kirobbant összecsapások miatt – jelentette be az addisz-abebai miniszterelnöki hivatal.
A közleményben – amelyből egyébként nem derül ki egyértelműen, hogy a rendelkezés csupán Amharára vagy az egész országra vonatkozik-e – felhatalmazzák a szövetségi kormányt a gyülekezések betiltására, a kijárási tilalom bevezetésére és lehetővé teszik a letartóztatási parancs nélküli őrizetbe vételeket is.
Az indoklás szerint a szükségállapotra azért van szükség, mert a rendes jogrend keretein belül nem lehet biztosítani a rendet a térségben.
Az afrikai ország második legnagyobb régiójának számító Amharában több tucatnyi sebesültje van a hadsereg és az egyik, korábban velük szövetséges milícia, a FANO között a héten kitört összecsapásoknak.
A FANO az amharai régióban önkéntesekből szerveződött milícia, amely a szomszédos Tigré tartományban dúló, tavaly novemberig tartó kétéves polgárháborúban a kormányerők oldalán harcolt.
A mostani összetűzés azután tört ki, hogy a helyi vezetés azzal vádolta meg a kormányzatot, hogy hosszú ideje nem veszi figyelembe az amharai régióra nehezedő biztonsági nyomást.
I am declaring a State of Emergency across New York City, Long Island, and the Hudson Valley due to the extreme rainfall we’re seeing throughout the region.
Please take steps to stay safe and remember to never attempt to travel on flooded roads.
I am declaring a State of Emergency across New York City, Long Island, and the Hudson Valley due to the extreme rainfall we’re seeing throughout the region.
Please take steps to stay safe and remember to never attempt to travel on flooded roads.
🚨❄️I-90 GRIDLOCK: LAKE EFFECT SNOW FROM BUFFALO NEW YORK TO ASHTABULA OHIO HAS CLOSED ROADS INCLUDING I-90 WITH SNOWFALL RATES OF 2” HOUR. #NYWXpic.twitter.com/jVhqSc6zk6
Legalább hétszázan éhen haltak az észak-etiópiai Tigré tartományban március óta, miután az ENSZ és az Egyesült Államok felfüggesztették a térségbe szánt élelmiszersegélyek szállítását – közölték a helyi hatóságok kedden.
A világszervezet és Washington márciusban első lépésként még csak a Tigrébe, júniusban azonban már az egész Etiópiába irányuló búzaszállítmányok szállítását felfüggesztette, miután rendszerszintű visszaélések nyomaira bukkantak.
A 115 milliós Etiópiában 20 millióan éheznek. Tigrében a lakosság 90 százaléka, 5,4 millió fő szorul élelmiszersegélyekre.
„Egészen válságos a helyzet Tigrében” – közölte Gebrehiwot Gebregziaher, a tigréi katasztrófavédelmi hatóság igazgatója. Hozzátette: március óta a hatóságok a tartomány hét zónájából háromban 728 alkalommal regisztráltak éhezés miatti halálesetet.
Habár az amerikai segélyszolgálatok márciusban még azt közölték, hogy elegendő élelmiszerkészlet áll rendelkezésre, Tigré északnyugati térségében regisztrálták az éhezés miatti halálesetek csaknem felét. Ebbe a régióba több ezren menekültek a két évig tartó, novemberben tűzszüneti megállapodással befejeződött polgárháború kegyetlenségei elől. Tigrében jelenleg száznál is több menekülttábor működik.
Az élelmiszersegélyek márciusi felfüggesztése óta 165 belső menekült halt meg a tigréi menekülttáborokban – derült ki a tigréi Mekelle Egyetem menekültekkel foglalkozó kutatócsoportjának elemzéséből.
2022 áprilisa és 2023 áprilisa között 196 százalékkal nőtt az alultápláltság miatt kórházi kezelésre szoruló gyerekek száma Tigrében – derült ki az ENSZ jelentéséből.
Washington visszautasította az élelmiszersegélyek további szállítását az afrikai országba, amíg le nem zárul az etióp kormánnyal közösen folytatott vizsgálat, miközben az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) külön nyomozást rendelt el az eltűnt segélyek ügyben.
A baby girl died after being left home alone in Cleveland for 10 days as her mother traveled without having made any arrangements for the 16-month-old's care, officials say. https://t.co/mStBQM8JI0
A baby girl died after being left home alone in Cleveland for 10 days as her mother traveled without having made any arrangements for the 16-month-old's care, officials say. https://t.co/mStBQM8JI0