Nagy felháborodást váltott ki csütörtökön, amikor helyi lapok nyilvánosságra hozták, hogy a hét elején Velencében bántalmaztak két külföldi zsidó turistát, egy amerikai állampolgárt és izraeli feleségét.
Daniele Santanche turisztikai miniszter „hitvány cselekményről” írt az X közösségi portálon és szolidaritását fejezte ki a megtámadott turistákkal. Hozzátette, hogy a támadást „mintegy tíz észak-afrikai követte el „Free Palestine“ (Szabadítsátok fel Palesztinát) kiáltások közepette”.
„Nagyon súlyos esemény történt néhány napja a Strada Nován (Velence főutcáján), amelynek az áldozata két külföldi zsidó turista, akiket tíz támadó körülvett és megvert” – írta a Facebookon Simone Venturini turizmusért felelős velencei polgármester-helyettes.
„Városunkban nincs helye az ilyen incidenseknek, az erőszaknak és a rasszizmusnak” – írta a polgármester-helyettes, elítélve „a szégyenletes antiszemita támadást”. Egy másik közleményben Luigi Brugnaro, a város polgármestere bírálta a két zsidó vallású ember elleni „elfogadhatatlan” erőszakot.
„Velence nyitott város, és annak is kell maradnia, befogadónak és biztonságosnak” – írta Brugnaro.
Az olasz hatóságok nem erősítették meg a támadás körülményeit, időpontját, sem az elkövetők személyét.
Gaetano Bonaccorso, Velence rendőrfőnöke a RAI televízióval annyit közölt, hogy a támadás miatt három embert állítottak elő, egyiküket kitoloncolták a származási országába, egy másikat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek.
A város zsidó közössége a Facebookon ítélte el „a gyáva és méltatlan tettet”, aggódását fejezve ki „az intolerancia légköre” miatt, amely „ma az egész velencei közösséget érinti”.
A párra sajtóértesülések szerint hétfőre virradó éjszaka, röviddel éjfél után támadtak rá a Santa Fosca templom közelében, miután a férfi ruhája alapján zsidónak ítélték őket. Megpróbáltak elmenekülni, de a fiatal férfiak körülvették őket, egy rottweilerrel és obszcén mozdulatokkal ijesztgették őket.
Egy tunéziai férfi arcul csapta a férjet, a feleség pedig a bokáján megsérült, amikor egy feléjük dobott üvegpalack széttört a kövezeten.
Az izraeli–palesztin konfliktus kezdete – 2023. október 7. – óta jelentősen megnőtt az antiszemita támadások száma az európai országokban, egyebek mellett Olaszországban, ahol az antiszemita cselekedetek száma megkettőződött az előző évhez képest.
Velencében harminc napon belül ez volt a második antiszemita támadás.
Augusztusban a Rialto-hídon inzultáltak egy amerikai zsidó házaspárt.
More anti-Semitic graffiti has been found in Sydney's east over the weekend, with Prime Minister Anthony Albanese condemning the incident as unAustralian.https://t.co/lqxCzsaScz
Az ausztrál hatóságok fokozott fellépést ígérnek az antiszemita gyűlölet-bűncselekmények ellen, miután Sydney egyik tehetős negyedében két autót felgyújtottak, más járműveket pedig zsidóellenes szlogenekkel firkáltak össze egy zsidó közösségi vezető korábbi otthona közelében.
Az ausztrál rendőrség fokozott intézkedéseket helyezett kilátásba az antiszemita gyűlölet-bűncselekmények megfékezésére, miután pénteken Sydney előkelő Dover Heights negyedében két autót felgyújtottak, és több járművet zsidóellenes szlogenekkel rongáltak meg egy zsidó közösségi vezető korábbi otthona közelében – jelentette a The Times of Israel.
More anti-Semitic graffiti has been found in Sydney's east over the weekend, with Prime Minister Anthony Albanese condemning the incident as unAustralian.https://t.co/lqxCzsaScz
A támadások során egy házat is vörös festékkel öntöttek le
A Magyar Nemzet szemléje szerint az ingatlan korábban Alex Ryvchin, az Ausztráliai Zsidó Képviseleti Tanács társigazgatójának tulajdona volt. A rendőrség vizsgálja, hogy a támadás célzottan őt érte-e.
Yasmin Catley, Új-Dél-Wales állam rendőrségi minisztere megfogadta, hogy levadásszák az elkövetőket. Tony Burke belügyminiszter szerint ez a gyűlölet és a bigottság olyan formája, amelynek nincs helye Ausztráliában. Hozzátette: Egyértelműen elítélem az éjszaka folyamán elkövetett bűncselekményeket.
More anti-Semitic graffiti has been found in Sydney's east over the weekend, with Prime Minister Anthony Albanese condemning the incident as unAustralian.https://t.co/lqxCzsaScz
Flood warnings stretched across Australia's east coast and tens of thousands of Sydney residents fled their homes as torrential rains again pummelled the country's largest city, flooding several big suburbs https://t.co/yLnvPgaLzOpic.twitter.com/fFFgsbqxH2
Suasana di sebuah kawasan sibuk di Inner West, Sydney, gempar apabila seorang lelaki melepaskan sehingga 100 das tembakan secara rawak. https://t.co/ssi0W9CqXn
A holland rendőrség hétfőn bejelentette, hogy öt további személyt tartóztattak le az izraeli futballszurkolók elleni, múlt heti antiszemita támadások gyanújával. A gyanúsítottak 18 és 37 év közötti férfiak, akik Hollandiában élnek. Eddig 63 személyt vettek őrizetbe.
Brutális támadások érték a Maccabi Tel Aviv futballklub szurkolóit Amszterdamban a november 7-i, Ajax elleni mérkőzés után. Dick Schoof holland miniszterelnök határozottan elítélte a támadásokat, és kijelentette, hogy Hollandia minden erejét latba veti az elkövetők igazságszolgáltatás elé állításáért.
„Az amszterdami képek és jelentések, valamint az izraeliek és zsidók elleni antiszemita támadások, amiket a hétvégén láthattunk, egyszerűen sokkolóak és elítélendők” – mondta Schoof sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy a rendőrség és az ügyészség még mindig vizsgálja az események részleteit.
A támadások péntek hajnalban történtek a Maccabi Tel Aviv és az Ajax Amszterdam közötti mérkőzés után, legalább öt sérültet hagyva maguk után. A holland hatóságok és külföldi vezetők, köztük Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is antiszemita támadásként ítélték el az eseményeket. Izrael emiatt repülőgépeket küldött a Maccabi-szurkolók hazatérésének biztosítására.
Schoof reagált arra a jelentésre is, miszerint a Maccabi-szurkolók és a helyiek között már csütörtökön, a mérkőzés előtt is történtek összetűzések. Kijelentette, hogy ez semmiféleképpen sem indokolja a későbbi támadásokat az izraeli szurkolók ellen.
A holland rendőrség közleményében megerősítette, hogy a Maccabi szurkolói szerdán megtámadtak egy taxit és elégettek egy palesztin zászlót Amszterdamban.
Schoof elismerte az előző eseményeket, de hangsúlyozta, hogy azok egészen más kategóriába tartoznak, és bár elítélendők, semmiképpen sem szolgálhatnak mentségül az azt követő, zsidók elleni támadásokra.
A szurkolókat ért támadások után pár nappal Greert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője az X-en osztott meg egy videót arról, ahogyan zsidókra támadtak a holland fővárosban.
„Amszterdam ma este”– írta bejegyzéséhez a politikus. Ahogy posztjában leírja, a támadók a „kankerjoden” kifejezést kiabálják, ami szó szerinti fordításban „rákos zsidót” jelent.
More anti-Semitic graffiti has been found in Sydney's east over the weekend, with Prime Minister Anthony Albanese condemning the incident as unAustralian.https://t.co/lqxCzsaScz
Az 51 éves Rachid Khechiche egy lyoni lakótelepi ház 17. emeletéről kidobta 90 éves, közismerten zsidó vallású szomszédját, aki azonnal életét vesztette. A gyilkos nevét a francia közszolgálati televízió közölte. A tettes letartóztatták.
Franciaországban közel minden második zsidó ember azon gondolkodik, hogy elhagyja hazáját az egyre növekvő, alapvetően muszlim indíttatású antiszemitizmus miatt. A 90 éves férfi nem az első zsidó ember, akit muszlim szomszédja kidob az ablakon: Sarah Halimi 2017-es meggyilkolása minden normális embert megrázott.
Akkor Macron csak Netanjahu izraeli miniszterelnök határozott kérésére volt hajlandó elismeri, hogy antiszemita gyilkosság volt. (A muszlim szomszéd először azt követelte a nyugdíjas zsidó orvosnőtől, hogy arabul imádkozzon, majd szétverte a fejét, végül kidobta az ablakon. A gyilkos ezután hazament és lefeküdt aludni.)
Most azonban Lyon főügyésze, Nicolas Jacques azonnal elismerte, hogy antiszemita gyilkosságról van szó.
Horrible news: Al-Jazeera senior journalist Shireen Abu Aqleh @ShireenNasri shot dead by Israeli forces while covering a raid in Jenin (West Bank) today. Veteran reporter, covered conflict for >15 years pic.twitter.com/nyPbOCwj19
Grève inédite des diplomates français et manifestation sur l'esplanade des Invalides à Paris contre la suppression du corps diplomatique voulue par Emmanuel #Macron. C'est la deuxième grève de l'histoire du Quai d'Orsay #diplo2metier
1/??Like most colleagues of the ?? Diplomatic service across the ?, I am on #strike ? today in defense of a professional diplomacy with its specific skills (including but not limited to languages #huelga#greve).
Nancy Crampton-Brophy, the self-published romance novelist who was found guilty of shooting and killing her husband at the Oregon Culinary Institute back in 2018, has been sentenced to life in prison for his murder.https://t.co/vklCl0PEIf
German police on Tuesday said they detained a 38-year-old man suspected of leaving a human head in front of the courthouse in #Bonn, #Germany.
A body was found a few hundred meters away on the Rhine River. Police said they believe the body belongs to the severed head. pic.twitter.com/Z5wGJwzt9H
? Depuis hier soir, de virulents incendies touchent Landiras et la Teste-de-Buch en Gironde. Près de 1.400 hectares sont partis en fumée et 6.500 personnes ont été évacuées. (via SDIS 33) pic.twitter.com/jdm9AfZhzc
#Últimahora | #Montenegro??: Un tiroteig deixa un mínim d'onze morts i sis ferits a Cetinje. Segons els primers informes, seria la conseqüència d'un conflicte familiar. La policia ha abatut el sospitós.pic.twitter.com/AZC4l6Gzob
Darya Dugina, daughter of “Putin’s brain” Alexander Dugin, died in the explosion in Moscow. -Darya's body was burned. -Darya got into her father's car, pic.twitter.com/iGI0P43SCD
The Ministry of Culture of #Ukraine reported that the occupiers killed the chief conductor of the #Kherson Music and Drama Theater Yuri Kerpatenko for refusing to cooperate - Nexta pic.twitter.com/E7lqS2myr6
Les dégâts sont nombreux et particulièrement importants sur la commune de #Bihucourt dans le #PasdeCalais suite au passage de la #tornade. Des dizaines de maisons sont touchées, certaines voyant leur toit complètement arrachés. Photos : Anthony Choquet pic.twitter.com/7yjK3wuvTJ
?TORNADE confirmée ! Première vidéo du phénomène impactant la commune de Buhicourt dans le Pas-De-Calais. D’importants dégâts sont signalés. #France#orages#Tornade
Huge explosion on island - Jersey, Channel Islands, UK. Huge gas explosion, went off at about 4am, about 12 people are missing, few injured and one dead. It’s still burning as we speak. pic.twitter.com/P0NGwoe4GE
— Stefanie Kammerman/The Stock Whisperer (@VolumePrintcess) December 10, 2022
#Update: Just in - Reports says that the driver who hit the 11 pedestrians in #Berck, #France was an elderly person who had some medical emergency at the time of the accident. pic.twitter.com/qEmbZmGj8k
Absolutely horrible story out of Bosnia today as a bodybuilding-cartel enforcer murdered his wife live on Instagram after beating her into confessing she'd gone to the police about him. 1/4https://t.co/ErBmWPdlIO
SHOCKING VIDEO: Ecuador presidential candidate Fernando Villavicencio, who was leading in the polls, has just been assassinated two weeks before an election the 59-year-old was expected to win. Journalists were referring to him as "right-wing" candidate!https://t.co/69wFzCK4DK
Reports indicate that last night unidentified assailant threw a hand grenade at the residence of Mawlawi Ghulam Jilani Hanafi, the Taliban's Education Minister, in Hisarak district of Nangarhar, resulting in the loss of his four daughters. pic.twitter.com/a44GzVyYC3
En France, tous les jours des gens massacrés, plantés, molestés, agressés, aujourd'hui deux gamines de 6 et 11 ans attaquées au couteau à #Souffelweyersheim. Jusqu'à quand allons-nous tolérer l'intolérable? pic.twitter.com/RETdwIlS5q
Latalia Anjolie Margalli, 22, is now charged with 2nd degree murder and five counts of 2nd degree assault with a dangerous weapon in the weekend downtown Minneapolis car assault that left a teen dead, five injured. Charges indicate that Margalli started the fight with a male she… pic.twitter.com/0m7XSnGFkH
Franz Hofer, the mayor of Kirchberg ob der Donau, a village with around 1,000 residents in Upper Austria, was shot dead this morning. The suspect is currently on the run; the motive remains unclear. https://t.co/A8bpLdIRrK
Tempête #Caetano 💨❄️ Depuis plus de 24h, sur le terrain et dans les centres opérationnels, les acteurs de la @SecCivileFrance sont mobilisés au profit des populations impactées. 🚒 Plus de 1 200 interventions réalisées
More anti-Semitic graffiti has been found in Sydney's east over the weekend, with Prime Minister Anthony Albanese condemning the incident as unAustralian.https://t.co/lqxCzsaScz
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
Megkezdődött kedden Párizsban annak a két férfinak a pere, akit azzal vádolnak, hogy antiszemita indíttatásból ölt meg három évvel ezelőtt egy 85 éves zsidó nőt.
Mireille Knoll késszúrásokkal teli, részben megégett holttestére 2018. március 23-án találtak rá abban a párizsi lakásban, ahol egyedül élt. Az asszonyt 11 késszúrással ölték meg, a lakásban legalább öt helyen gyújtottak tüzet szándékosan. Az eset óriási felháborodást keltett Franciaországban, a zsidó szervezetek és a politikai pártok pár nappal később többezres tiltakozó menetet szerveztek az antiszemitizmus ellen Párizsban.
Az azonnal letartóztatott két gyanúsítottat – a 31 éves Yacine Mihoubot és a 25 éves Alex Carrimbacust – rögtön azzal vádolták, hogy valós vagy vélt vallási hovatartozása miatt gyilkolták meg otthonában a tehetetlen idős zsidó asszonyt, akit ki is raboltak. De a két férfi ellen először „csak” szándékos emberölés miatt indult eljárás. A nyomozók feltételezése szerint az áldozat rablás áldozata lett, jóllehet, nagyon szerény körülmények között élt lakótelepi otthonában, és a rablás ismeretlen okok miatt végződött emberöléssel.
Az ügyészség másfél évvel később két súlyosbító körülménnyel egészítette ki a vádiratot: a megölt nő különösen veszélyeztetett volt, és a bűncselekményt egyértelműen az áldozat vallása miatt követték el.
Az egyik gyanúsított, Yacine Mihoub, aki Mireille Knoll szomszédja volt, születése óta ismerte és rendszeresen látogatta a nőt, szívesen ittak meg esténként együtt egy pohár Portói bort. Tettestársa, Alex Carrimbacus, pszichológiai kezelés alatt álló hajléktalan volt. Mindketten bűntetett előéletűek, rablásért és erőszakért többször is elítélték őket. A két férfi a börtönben ismerkedett meg, és jelenleg egymást vádolja az emberöléssel. A hajléktalan azt állítja, Yacine Mihoub ötlete volt, hogy menjen vele Mireille Knollhoz kirabolni őt, míg Yacine Mihoub azt vallotta, ő csak iszogatni hívta magával Alex Carrimbacust a szomszédasszonyához.
A hajléktalan szerint a beszélgetés akkor vált hevessé, amikor Mihoub azt állította, hogy Mireille Knoll feljelentette őt, és ezért került börtönbe. A hajléktalan azt is állította, hogy Mihoub átvágta az ágyban fekvő nő torkát, miközben „Allahu Akbart” kiáltott. Yacine Mihoub viszont a kihallgatásán azt vallotta, hogy a társa akarta meglopni Mireille Knollt, mert amikor beértek a lakásba, egyből azt kérdezte tőle, hogy gazdag-e, majd elkezdett a holmijai között turkálni. Ezután kiáltást hallott a hálószobából, ahol szerinte Alex Carrimbacus megkéselte az ágyban fekvő nőt. Mindketten a másikat vádolják azzal, hogy a gyilkosságot követően tüzet gyújtott. A nyomozók egyik verziót sem tartották hihetőnek, s mindkét gyanúsítottat manipulatív és hazug személyiségnek minősítik.
Egy harmadik személynek, Yacine Mihoub anyjának is a bíróság elé kell állnia. Ellene az a vád, hogy egy, a bűncselekményt érintő tárgyat eltüntetett, és ezzel hátráltatta a nyomozást. A rendőrök a nőt azzal gyanúsítják, hogy megtisztította a kést, amellyel a gyilkosságot elkövették.
„Csoda kellene ahhoz, hogy tőlük halljuk az igazságot” – vélekedett Gilles-William Goldnadel ügyvéd, Mireille Knoll családjának képviselője. Szerinte egyértelműen „aljas antiszemita” bűncselekmény történt.
A vizsgálóbírók az Alex Carrimbacus által vallottak alapján minősítették antiszemita jellegűnek az emberölést. A gyanúsított „hallani vélte”, hogy Yacine Mihoub a zsidók jó helyzetéről és pénzügyi lehetőségeiről beszélgetett Mireille Knollal, aki pedig azt magyarázta, hogy „nem minden zsidó van jó helyzetben”.
„Yacine Mihoubnak ellentmondásos a viszonya az iszlmaista terrorizmushoz, amely antiszemitizmust hirdet” – írták a vizsgálóbírók, hozzátéve, hogy a férfitól korábban senki nem hallott antiszemita megjegyzéseket.
„A vizsgálóbírók nem tudtak ellenállni a közvélemény nyomásának” – jelentette ki Charles Consigny és Fabrice de Korodi, Yacine Mihoub két ügyvédje. „Alexandre Carrimbacus vallomásán kívül semmi olyan jel nincs az ügyben, amely antiszemita jellegre utalna” – tették hozzá.
Emmanuel Macron államfő is megszólalt az ügyben, s úgy vélte, hogy Mireille Knollt azért ölték meg, mert zsidó volt.
Mireille Knoll 1932-ben született Párizsban. 1942 júliusában túlélte a Vel d’Hív razziát, amely Franciaországban a zsidók legjelentősebb tömeges begyűjtése volt a náci haláltáborokba történő deportálások előtt. A nő az édesanyjával Portugáliába menekült a második világháború idején, majd visszatért Párizsba, s egy holokauszttúlélőhöz ment feleségül.
A tragédia egy évvel azután történt, hogy egy 65 éves ortodox zsidó nőt, Sarah Halimit 2017-ben a 27 éves szomszédja, Kobili Traore súlyosan bántalmazott, majd „Allahu Akbar” kiáltással lehajította őt az erkélyről. Az eset közéleti vitát indított az iszlamizmushoz köthető „új antiszemitizmusról”. A francia bírósági rendszer legfelsőbb bírósága, a semmítőszék az idén április 14-én elismerte a gyilkosság antiszemita jellegét, ugyanakkor azt is kimondta, hogy nem lehet per az ügyben, miután az elmeorvos-szakértők szerint a kábítószert fogyasztó elkövető a gyilkosságot „delíriumos roham” hatására követte el, ezért nem vonható felelősségre. A férfi a gyilkosság óta pszichiátriai kezelés alatt áll egy kórházban.
Mireille Knoll gyilkossága ügyében a per várhatóan november 10-ig tart.
MTI
[type] => post [excerpt] => Megkezdődött kedden Párizsban annak a két férfinak a pere, akit azzal vádolnak, hogy antiszemita indíttatásból ölt meg három évvel ezelőtt egy 85 éves zsidó nőt. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1635278400 [modified] => 1635273980 ) [title] => Megkezdődött egy nagy visszhangot kiváltott antiszemita jellegű gyilkosság pere Párizsban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=65089&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 65089 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 65090 [image] => Array ( [id] => 65090 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/mirelle.jpg [original_lng] => 90662 [original_w] => 700 [original_h] => 394 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/mirelle-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/mirelle-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/mirelle.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/mirelle.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/mirelle.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/mirelle.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/mirelle.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1635263185:12 [_thumbnail_id] => 65090 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2497 [_oembed_edb60597d523a62b61e0782252237e2a] =>
? Un homme s'introduit dans l'église Sainte-Agnès de Maisons-Alfort muni d'une arme blanche
Cet homme, «semblable à un sans-domicile fixe» a été interpellé par un équipage de police alors qu'il était assis sur un des bancs de l'église. https://t.co/yamPChriNJ
Ich verurteile den heutigen antisemitischen Angriff auf einen Rabbi in Wien auf das Allerschärfste. Wir müssen den Antisemitismus mit aller Entschiedenheit bekämpfen. Jüdisches Leben in Österreich muss in Sicherheit möglich sein. Denn ein Europa ohne Juden ist kein Europa mehr.
Clashes continue in the streets of Pointe-à-Pitre, Guadeloupe. Many young islanders are now joining protests against COVID tyranny/apartheid. COVID Brownshirts use of force & tear gas are being met with resistance & stone throwing by the demonstrators. pic.twitter.com/z818NKTQJS
Chaos cette nuit en #Guadeloupe. Le mouvement de grève générale contre le pass sanitaire, la suspension des soignants/pompiers non-vaccinés et les mauvaises conditions de vie, vire à l'ém*ute, avec des barrages et pillages. Un gendarme a été blessé par balle réelle au genou. pic.twitter.com/TdSzxBpmGe
Ecœurement : 1 an de travail des agriculteurs réduit à néant Cette pseudo-rébellion totalement hors-sol se rend-elle seulement compte que l' #agriculture lui permet de vivre préservée des famines qui menacent le monde actuellement ? Les responsables doivent rendre des comptes ! https://t.co/qLsA0qJlVu
Honteux ! Alors que la #guerreRussieUkraine démontre les tensions sur les livraisons #blé &que l’ @ONU_fr «redoute un ouragan de famines», des activistes aux ventres pleins détruisent votre alimentation en toute impunité &visage découvert!#justice rapide&ferme pr ces délinquants https://t.co/ICmBx2SkfO
Grève inédite des diplomates français et manifestation sur l'esplanade des Invalides à Paris contre la suppression du corps diplomatique voulue par Emmanuel #Macron. C'est la deuxième grève de l'histoire du Quai d'Orsay #diplo2metier
1/??Like most colleagues of the ?? Diplomatic service across the ?, I am on #strike ? today in defense of a professional diplomacy with its specific skills (including but not limited to languages #huelga#greve).
? Depuis hier soir, de virulents incendies touchent Landiras et la Teste-de-Buch en Gironde. Près de 1.400 hectares sont partis en fumée et 6.500 personnes ont été évacuées. (via SDIS 33) pic.twitter.com/jdm9AfZhzc
Les dégâts sont nombreux et particulièrement importants sur la commune de #Bihucourt dans le #PasdeCalais suite au passage de la #tornade. Des dizaines de maisons sont touchées, certaines voyant leur toit complètement arrachés. Photos : Anthony Choquet pic.twitter.com/7yjK3wuvTJ
?TORNADE confirmée ! Première vidéo du phénomène impactant la commune de Buhicourt dans le Pas-De-Calais. D’importants dégâts sont signalés. #France#orages#Tornade
Huge explosion on island - Jersey, Channel Islands, UK. Huge gas explosion, went off at about 4am, about 12 people are missing, few injured and one dead. It’s still burning as we speak. pic.twitter.com/P0NGwoe4GE
— Stefanie Kammerman/The Stock Whisperer (@VolumePrintcess) December 10, 2022
#Update: Just in - Reports says that the driver who hit the 11 pedestrians in #Berck, #France was an elderly person who had some medical emergency at the time of the accident. pic.twitter.com/qEmbZmGj8k
« Nous aussi, on passera en force ». A l’avant un groupe important de manifestants vêtus de bois et hostile à la police a déployé des parapluies pour se cacher du premier drone qui bourdonne dans le ciel lyonnais. pic.twitter.com/mPMSEJDyAu
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
En France, tous les jours des gens massacrés, plantés, molestés, agressés, aujourd'hui deux gamines de 6 et 11 ans attaquées au couteau à #Souffelweyersheim. Jusqu'à quand allons-nous tolérer l'intolérable? pic.twitter.com/RETdwIlS5q
🔴⚡️Alerte - Le château de #Versailles a été évacué. De la fumée se dégage du toit de l’édifice selon des témoins. Les pompiers sont sur place. - témoins https://t.co/YIpp4QqfEq
Tempête #Caetano 💨❄️ Depuis plus de 24h, sur le terrain et dans les centres opérationnels, les acteurs de la @SecCivileFrance sont mobilisés au profit des populations impactées. 🚒 Plus de 1 200 interventions réalisées
More anti-Semitic graffiti has been found in Sydney's east over the weekend, with Prime Minister Anthony Albanese condemning the incident as unAustralian.https://t.co/lqxCzsaScz
Az izraeli–palesztin konfliktus elmérgesedésével emelkedett az antiszemita incidensek száma Németországban; csütörtöki sajtójelentések szerint az utóbbi 24 órában legalább öt eset történt.
A legnagyobb német párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) berlini székháznál ellopták a Gázai övezetből Izrael ellen indított rakétatámadások áldozatai iránti szolidaritásból szerdán kihelyezett izraeli zászlót.
A lopás csütörtökre virradóra történt. Reggel újabb izraeli zászlót helyeztek ki a német nemzeti, az EU-s és a pártzászló mellé.
„Az zászlót elvehetitek, de a tartásunktól nem tudtok megfosztani minket” – kommentálta az esetet Paul Ziemiak főtitkár egy Twitter-bejegyzésben.
Az észak-rajna-vesztfáliai Solingenben ugyancsak szerdán helyeztek ki izraeli zászlót a városháza előtt, a német–izraeli diplomáciai kapcsolatok felvételének évfordulója – május 12. – alkalmából. A zászlót ismeretlenek éjjel felgyújtották.
A Baden-Württemberg tartománybeli Mannheimben ugyancsak szerda éjjel betörték a helyi zsinagóga egyik ablakát.
Az észak-rajna-vesztfáliai Gelsenkirchenben mintegy kétszáz ember részvételével be nem jelentett tüntetést tartottak a helyi zsinagóga közelében szerda este. A rendőrség csütörtöki közleménye szerint a demonstrálók antiszemita jelszavakat skandáltak. A tüntetést feloszlatták, és eljárást indítottak egyebek mellett uszítás és garázdaság gyanújával.
Az alsó-szászországi Hannoverben több mint ötszáz fő részvételével tartottak tüntetést, ugyancsak szerda este, a szervezők bejelentése szerint a „Jeruzsálem és Gáza elleni izraeli támadások” miatt. Ezt a megmozdulást is feloszlatták, a többi között azért, mert több tüntető megpróbált felgyújtani egy izraeli zászlót. Ezt a rendezvény biztosítására kivezényelt rendőrök akadályozták meg.
Az utóbbi napokban több hasonló bűncselekmény történt Németországban. Az esetek miatt több tartományban megerősítették a zsidó intézmények védelmét.
A bűncselekményeket csütörtökön is több vezető politikus ítélte el. Németországban a zéró tolerancia elve érvényes a zsinagógák elleni támadásokkal szemben – nyilatkozott Heiko Maas külügyminiszter.
Hozzátette, hogy Németországban mindenkinek szolidaritást kell vállalnia a zsidó közösséggel, és el kell utasítania, ha Németországban élő zsidó vallású embereket tesznek felelőssé a Közel-Keleten történő eseményekért.
A California bar owner was arrested on charges that he had sold fake Covid-19 vaccination cards. Undercover agents were able to buy the fraudulent cards for $20 each, the authorities said. https://t.co/1uSn1sy4uW
Ich verurteile den heutigen antisemitischen Angriff auf einen Rabbi in Wien auf das Allerschärfste. Wir müssen den Antisemitismus mit aller Entschiedenheit bekämpfen. Jüdisches Leben in Österreich muss in Sicherheit möglich sein. Denn ein Europa ohne Juden ist kein Europa mehr.
Yet *another* video of the extreme wind produced by the strong tornado in #Paderborn. The amount of quality footage you get from a sigtor passing through a major population center is (sadly) crazy.#Tornado#Unwetterhttps://t.co/R1R4WCQHeM
60 people injured, sixteen of them seriously in a train derailment which killed at least three say authorities in the south German town of Garmisch. The injured are from all age groups said spokesman. It’s still not clear what caused the derailment & a major operation is ongoing
Es brennen aktuell über 400 Hektar Wald und Felder bei #Mühlberg im Kreis #ElbeElster. Zwei Ortschaften müssen evakuiert werden. Es besteht eine amtliche Gefahrendurchsage wegen starker Rauchentwicklung pic.twitter.com/bQi4uKgzbd
Im Wild- und Freizeitpark Klotten fiel am Samstag eine Frau aus einer Achterbahn. Die 57-Jährige starb trotz Wiederbelebungsversuchen am Unfallort. https://t.co/nrRtOBb9XG
Climate strike week 230. We are currently in Lützerath, a German village threatened to be demolished for an expansion of a coal mine. People have been resisting for years. Join us here at 12 or a local protest tomorrow to demand that #LützerathBleibt !#ClimateStrikepic.twitter.com/hGrCK6ZQew
Bitte den Bereich rund um die Ettlinger Str. weiterhin meiden.
Bürgerinnen und Bürger, die aufgrund der Absperrmaßnahmen derzeit nicht nach Hause können, haben die Möglichkeit, in die Nebeniusschule in der Nebeniusstraße 22 zu gehen.
Bei einem Unfall auf der Autobahn A1 zwischen Oberbüren und Gossau sind zwei Frauen gestorben. Zum Unfall ist es gekommen, nachdem ein ehemaliges Militärfahrzeug auf dem Pannenstreifen gestoppt hatte. https://t.co/KSmT3wN0JDpic.twitter.com/rCi5emEYa8
A geriatric nurse in Germany is handed a life sentence for two counts of murder and six counts of attempted murder after sedating patients so that they did not bother him at work. https://t.co/gIQNDaBOMa
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Schweres Unwetter trifft Reutlingen! ?️ Hagel & Starkregen führten zu Überflutungen & Schäden. Laub und 30 cm hoher Hagel setzten innerhalb weniger Minuten die Abflussschächte zu und Wasser strömte in Tiefgaragen, Keller und Wohngebäude. https://t.co/324East5A8pic.twitter.com/NiE3vcIzwt
Bei einem Protestmarsch gestern Abend in Mannheim wurden Unterstützer:innen der Letzten Generation von einem Autofahrer getreten und ins Gesicht geschlagen? pic.twitter.com/NpU2AInAgG
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
Es ist unglaublich: Kampftage der Demokratie! Bundeskanzler und Bundesrat sind jetzt gefordert, das AfD-Verbotsverfahren in Gang zu setzen! – Von Karlsruhe (Sitz des Verfassungsgerichts), über Wuppertal, Koblenz, Hannover, Offenburg. Stuttgart bis Frankfurt (bereits über 60.000)! pic.twitter.com/1XvhZpdEgy
— Zentrum für Politische Schönheit (@politicalbeauty) January 20, 2024
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
Aktuell laufen immer mehr SEK und auch BFE-Beamte in das Schulgebäude, sie wollen den großen und verwinkelten Komplex möglichst schnell absuchen, falls sich wirklich noch ein bewaffneter Täter im Gebäude befindet #wuppertal#amok#gymnasium#polizeipic.twitter.com/NwrUw0niuP
Sie stürzten beim Spielen sieben Meter in die Tiefe: In der Region Stuttgart sind vier Kinder durch das Dach einer Sporthalle gefallen und schwer verletzt worden. Sie wurden mit Rettungshubschraubern ins Krankenhaus gebracht. https://t.co/zdzlNzPcDF
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
Climate activists breach security at four German airports, temporarily suspended flights on Thursday morning.
The Last Generation campaign group said in a statement that eight activists had stopped or reduced traffic at the Berlin, Cologne-Bonn, Nuremberg and Stuttgart airports… pic.twitter.com/YTrTXwSMo1
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) August 15, 2024
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
More anti-Semitic graffiti has been found in Sydney's east over the weekend, with Prime Minister Anthony Albanese condemning the incident as unAustralian.https://t.co/lqxCzsaScz
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
A muszlim bevándorlók Európába érkezése sokkal élesebb kulturális ellentétet hoz magával, a multikulturális társadalmakban etnikai feszültségek alakulnak ki, amik erőszakos cselekedetekhez vezetnek – jelentette ki Halkó Petra, a Századvég elemzője az M1 Ma reggel című műsorában.
A Századvég nemzetközi elemzője szombaton arról beszélt, hogy a 2020-as adatok szerint 2257 zsidóellenes bűncselekmény történt Németországban, ami nagyjából napi hat-hét esetet jelent.
Ez tíz százalékos növekedés a 2019-es adatokhoz képest, de a már a megelőző években is emelkedés volt megfigyelhető a számadatokban. Halkó Petra elmondta, hogy azért nevezhető a helyzet intézményesülő antiszemitizmusnak, mert bár a 2257 esetből 1367 elkövetőt azonosítottak is, csupán öt elkövetőt tartóztattak le. Ez alapján az látszik, hogy a hatóságok nem sokat tesznek ezeknek a megelőzéséért, vagy az ilyen cselekedetek megfelelő büntetéséért.
Az elemző kiemelte, hogy az elkövetők döntő többsége, mintegy 60 százaléka muzulmán, bevándorló hátterű személy, és csupán 21 százalékuk szélsőjobboldali, valamint 19 százalékuk szélsőbaloldali.
A kutatások azt mutatják, hogy a nyugat-európai lakosok szerint igenis összefüggésben áll az ilyen bűncselekmények növekedési tendenciája a bevándorlással.
Bár a Közel-Keleten is jelen van az ellentét az izraeliek és az arabok (palesztinok) között, Halkó Petra rámutatott:
„a bevándorlók Európába érkezése sokkal élesebb kulturális ellentétet hoz magával, a multikulturális társadalmakban etnikai feszültségek alakulnak ki, amik erőszakos kimenetelű cselekedetekhez vezetnek a mindennapokban”.
Ich verurteile den heutigen antisemitischen Angriff auf einen Rabbi in Wien auf das Allerschärfste. Wir müssen den Antisemitismus mit aller Entschiedenheit bekämpfen. Jüdisches Leben in Österreich muss in Sicherheit möglich sein. Denn ein Europa ohne Juden ist kein Europa mehr.
A California bar owner was arrested on charges that he had sold fake Covid-19 vaccination cards. Undercover agents were able to buy the fraudulent cards for $20 each, the authorities said. https://t.co/1uSn1sy4uW
Se intensifica en #Necoclí el represamiento de migrantes en tránsito hacia #Panamá. El Defensor Carlos Camargo ha indicado que hay cerca de 19.000 personas, la mayoría haitianas, esperando seguir hacia la zona del #Darién.
Yet *another* video of the extreme wind produced by the strong tornado in #Paderborn. The amount of quality footage you get from a sigtor passing through a major population center is (sadly) crazy.#Tornado#Unwetterhttps://t.co/R1R4WCQHeM
60 people injured, sixteen of them seriously in a train derailment which killed at least three say authorities in the south German town of Garmisch. The injured are from all age groups said spokesman. It’s still not clear what caused the derailment & a major operation is ongoing
German police on Tuesday said they detained a 38-year-old man suspected of leaving a human head in front of the courthouse in #Bonn, #Germany.
A body was found a few hundred meters away on the Rhine River. Police said they believe the body belongs to the severed head. pic.twitter.com/Z5wGJwzt9H
Im Wild- und Freizeitpark Klotten fiel am Samstag eine Frau aus einer Achterbahn. Die 57-Jährige starb trotz Wiederbelebungsversuchen am Unfallort. https://t.co/nrRtOBb9XG
Es brennen aktuell über 400 Hektar Wald und Felder bei #Mühlberg im Kreis #ElbeElster. Zwei Ortschaften müssen evakuiert werden. Es besteht eine amtliche Gefahrendurchsage wegen starker Rauchentwicklung pic.twitter.com/bQi4uKgzbd
During a photo session with Olaf Scholz, which took place as part of the Open Day, two activists stripped naked and scattered painted bills in front of the German chancellor. ????♂️
▶️ Una mujer finge estar de parto y provoca un aterrizaje de emergencia en Barcelona. Al tocar tierra, 28 personas saltan a la pista e intentan huir. El avión cubría la ruta Casablanca - Estambul. https://t.co/vOSNvcX0Gupic.twitter.com/JHXKDUHNrf
Climate strike week 230. We are currently in Lützerath, a German village threatened to be demolished for an expansion of a coal mine. People have been resisting for years. Join us here at 12 or a local protest tomorrow to demand that #LützerathBleibt !#ClimateStrikepic.twitter.com/hGrCK6ZQew
Bitte den Bereich rund um die Ettlinger Str. weiterhin meiden.
Bürgerinnen und Bürger, die aufgrund der Absperrmaßnahmen derzeit nicht nach Hause können, haben die Möglichkeit, in die Nebeniusschule in der Nebeniusstraße 22 zu gehen.
Bei einem Unfall auf der Autobahn A1 zwischen Oberbüren und Gossau sind zwei Frauen gestorben. Zum Unfall ist es gekommen, nachdem ein ehemaliges Militärfahrzeug auf dem Pannenstreifen gestoppt hatte. https://t.co/KSmT3wN0JDpic.twitter.com/rCi5emEYa8
A geriatric nurse in Germany is handed a life sentence for two counts of murder and six counts of attempted murder after sedating patients so that they did not bother him at work. https://t.co/gIQNDaBOMa
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Schweres Unwetter trifft Reutlingen! ?️ Hagel & Starkregen führten zu Überflutungen & Schäden. Laub und 30 cm hoher Hagel setzten innerhalb weniger Minuten die Abflussschächte zu und Wasser strömte in Tiefgaragen, Keller und Wohngebäude. https://t.co/324East5A8pic.twitter.com/NiE3vcIzwt
Bei einem Protestmarsch gestern Abend in Mannheim wurden Unterstützer:innen der Letzten Generation von einem Autofahrer getreten und ins Gesicht geschlagen? pic.twitter.com/NpU2AInAgG
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
Sie stürzten beim Spielen sieben Meter in die Tiefe: In der Region Stuttgart sind vier Kinder durch das Dach einer Sporthalle gefallen und schwer verletzt worden. Sie wurden mit Rettungshubschraubern ins Krankenhaus gebracht. https://t.co/zdzlNzPcDF
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
Climate activists breach security at four German airports, temporarily suspended flights on Thursday morning.
The Last Generation campaign group said in a statement that eight activists had stopped or reduced traffic at the Berlin, Cologne-Bonn, Nuremberg and Stuttgart airports… pic.twitter.com/YTrTXwSMo1
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) August 15, 2024
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
More anti-Semitic graffiti has been found in Sydney's east over the weekend, with Prime Minister Anthony Albanese condemning the incident as unAustralian.https://t.co/lqxCzsaScz
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
"Wij willen ons Nederland terug". Zo liepen grote groepen in het zwart geklede jongens vanochtend al provocerend door #DenHaag. De sfeer was niet fijn. Dit gaat mis zeiden we. En inderdaad #demonstratie#malieveld loopt uit de klauwen. Dit Nederland wil ik helemaal niet #elsfest! pic.twitter.com/O2JheI3wxV
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték hétfőn a németországi Halle zsinagógája elleni merénylet szélsőjobboldali terrorista elkövetőjét. A Szász-Anhalt tartományi felsőbíróság ítélete szerint a 28 éves férfinak a lehető legsúlyosabb büntetés, tényleges életfogytiglani szabadságvesztés jár, amiért a zsidó imahely elleni „gyáva támadásával”
Kioltotta két ember életét és megpróbált megölni még 51 embert.
A személyes adatok védelméről szóló jogszabályok alapján csak Stephan B. néven azonosított merénylő így az első tizenöt év letöltése után sem szabadulhat feltételesen a fegyházból.
Stephan Balliet élőben közvetítette, hogy zsidókat próbál megölni egy zsinagógában, majd egy járókelővel és egy kebabossal végez. Csak azt sajnálja, hogy eltolta a dolgot.
A bíróság a merényletet a második világháború óta Szász-Anhalt tartomány területén elkövetett legalávalóbb antiszemita bűncselekményként jellemző ügyészség indítványát elfogadva rótta ki a legsúlyosabb büntetést a vádlottra. Az ítélet nem jogerős.
Stephan B. lőfegyverrel a kezében tavaly október 9-én megpróbált bejutni a hallei zsinagógába, amelyben 70-80 hívő tartózkodott, a legfőbb zsidó vallási ünnep, a jom kippur, az engesztelés napja alkalmából. A hatóságok megállapítása szerint a vádlott szélsőjobboldali, antiszemita indíttatásból tört a hívők életére.
Korábbi hasonló terrorcselekményeket akart utánozni, és arra akart biztatni másokat, hogy kövessék példáját, ezért a támadás előtt az interneten közölte szándékát és közzétett egy kiáltványt.
A zsinagóga kapuján nem tudott áthatolni, és az épület melletti temetőbe sem jutott be. A sikertelen próbálkozás után az utcán hátulról lelőtt egy fiatal nőt, aki éppen arra járt, majd autójával egy közeli török büféhez hajtott, amelyben lelőtt egy férfit, és elmenekült. Végül Hallétól nagyjából harminc kilométerre fogták el, miután nekihajtott egy teherautónak.
Ich verurteile den heutigen antisemitischen Angriff auf einen Rabbi in Wien auf das Allerschärfste. Wir müssen den Antisemitismus mit aller Entschiedenheit bekämpfen. Jüdisches Leben in Österreich muss in Sicherheit möglich sein. Denn ein Europa ohne Juden ist kein Europa mehr.
More anti-Semitic graffiti has been found in Sydney's east over the weekend, with Prime Minister Anthony Albanese condemning the incident as unAustralian.https://t.co/lqxCzsaScz
Egy nő letépte egy rabbi kipáját, és kiabálva késsel fenyegette meg őt Bécsben csütörtökön – jelentette az APA osztrák hírügynökség a belügyminisztériumra hivatkozva, hozzátéve, hogy nyilvánvalóan antiszemita támadás történt, amelyet Sebastian Kurz osztrák kancellár elítélt.
Senkinek nem esett bántódása az incidensben, a nő elmenekült a helyszínről – közölte a rendőrség.
Az Oe24 osztrák hírtévé értesülése szerint a rabbi azt mondta a rendőrségnek: a járókelők félrenéztek, ahelyett, hogy megpróbáltak volna segíteni neki.
„Támadás érte a bécsi zsidóságot. Amellett, hogy megerősítettük a zsinagógák védelmét, ki fogjuk deríteni, hogy ez antiszemita támadás volt-e. Nem tűrjük az antiszemitizmust!” – írta a Twitteren Karl Nehammer belügyminiszter.
Kurz kancellár pedig úgy fogalmazott a Twitteren:
„A lehető legszigorúbban elítélem a mai bécsi támadást, amely egy rabbit ért. Határozottan fel kell lépnünk az antiszemitizmus ellen, és minden tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy a zsidók továbbra is biztonságban élhessenek Bécsben, mert Európa zsidók nélkül nem Európa.”
Ich verurteile den heutigen antisemitischen Angriff auf einen Rabbi in Wien auf das Allerschärfste. Wir müssen den Antisemitismus mit aller Entschiedenheit bekämpfen. Jüdisches Leben in Österreich muss in Sicherheit möglich sein. Denn ein Europa ohne Juden ist kein Europa mehr.
Ich verurteile den heutigen antisemitischen Angriff auf einen Rabbi in Wien auf das Allerschärfste. Wir müssen den Antisemitismus mit aller Entschiedenheit bekämpfen. Jüdisches Leben in Österreich muss in Sicherheit möglich sein. Denn ein Europa ohne Juden ist kein Europa mehr.
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
Ich verurteile den heutigen antisemitischen Angriff auf einen Rabbi in Wien auf das Allerschärfste. Wir müssen den Antisemitismus mit aller Entschiedenheit bekämpfen. Jüdisches Leben in Österreich muss in Sicherheit möglich sein. Denn ein Europa ohne Juden ist kein Europa mehr.
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
More anti-Semitic graffiti has been found in Sydney's east over the weekend, with Prime Minister Anthony Albanese condemning the incident as unAustralian.https://t.co/lqxCzsaScz
Egy katonai ruhát viselő férfi támadt gyalogsági ásóval egy zsidó diákra vasárnap délután Hamburgban – jelentette a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap a hírportálján.
Az antiszemita támadás áldozatát súlyos fejsérüléssel kórházba szállították. A támadót a zsinagóga közösségének biztonsági szolgálata elfogta.
A hamburgi rendőrség vasárnap esti közleménye szerint őrizetbe vettek egy 29 éves, a német hadsereg (Bundeswehr) egyenruhájához hasonlító öltözéket viselő német férfit, aki egy összecsukható ásóval rátámadt egy 26 éves férfira a helyi zsidó közösség temploma előtt. A támadó német állampolgár és kazahsztáni származású. Kihallgatása nehezen haladt, mert igen zavartan viselkedett. Zsebében találtak egy cetlit, amelyen egy horogkereszt látható.
Az incidens a legutóbbi súlyos németországi antiszemita bűncselekmény, a hallei zsinagóga elleni tavaly októberi fegyveres támadás évfordulójához közeli időpontban történt. Hozzátették, hogy a támadó öltözéke is a hallei esetet idézi. Halléban 2019. október 9-én történt zsidóellenes bűncselekmény. A támadó a hatóságok megállapítása szerint szélsőjobboldali, antiszemita indíttatásból próbált bejutni a zsinagógába, amelyben 70-80 hívő tartózkodott. A sikertelen támadás után az utcán hátulról lelőtt egy fiatal nőt, majd egy közeli török büféhez hajtott, amelyben lelőtt egy férfit, és elmenekült.
Ich verurteile den heutigen antisemitischen Angriff auf einen Rabbi in Wien auf das Allerschärfste. Wir müssen den Antisemitismus mit aller Entschiedenheit bekämpfen. Jüdisches Leben in Österreich muss in Sicherheit möglich sein. Denn ein Europa ohne Juden ist kein Europa mehr.
Hamburg - Nur max. 10% wird entdeckt. Der Hamburger Zoll hat im Hafen eine Rekordmenge der Droge Crystal Meth beschlagnahmt. Die Beamten fanden 182 Kilogramm - versteckt in einer Maschine zur Wasseraufbereitung. https://t.co/qSbWFqmp8Q
— HAMBURG ONLINE ? News aus ⚓︎ Hamburg ⚓︎ SH (@HAMBURGonline) September 27, 2022
Residents in the northern German city of Hamburg have been told to close their windows and doors, as a large warehouse fire billowed out smoke and hazardous gases.https://t.co/OOfSGi2KsD
+++UPDATE 5:45 Uhr+++ Der Polizei-Einsatz am Hamburger Flugplan dauert weiter an. Der Flugbetrieb bleibt bis auf Weiteres eingestellt. Die Polizei bittet alle Passagiere und Abholende, NICHT zum Flughafen zu kommen. Die Zufahrten sind weiträumig abgesperrt. pic.twitter.com/3TvptqecZZ