Az ukrán korrupcióellenes bíróság letartóztatta Makszim Sztepanov volt egészségügyi minisztert – írta a Sky News.
Oleh Novikov ukrán újságíró közölte, a vád szerint Sztepanov több mint 450 millió hrivnyát sikkasztott el az állami tulajdonban lévő Ukrán Nyomda vezetőjeként.
Az ukrán nemzeti korrupcióellenes iroda az év elején jelentette be, hogy vizsgálatot indít Sztepanov ellen.
A Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) bejelentette, hogy felfedte az Ukrajina Nyomda állami vállalat pénzeszközeinek több mint 450 millió hrivnya elsajátítását célzó nemzetközi műveletet. Az Iroda jelentése szerint 5 személy esetében merült fel a pénzmosás gyanúja.
Az UNN saját forrásaira hivatkozva közölte, a gyanúsítottak között van Makszim Sztepanov egykori egészségügyi miniszter, akit az általa 2013–2016 között vezetett nyomda állami vállalatban elkövetett pénzmosással gyanúsítanak.
A Nemzeti Korrupcióellenes Iroda megjegyezte, gyanúba keveredett a nyomda exosztályvezetője és egy magánszemély is. Ezenkívül dokumentumokat továbbítottak Észtországba, hogy értesítsék az ország két állampolgárát, a szóban forgó vállalat igazgatóját és menedzserét a gyanúról. Az exigazgatót emellett bűncselekmények által szerzett pénzeszközök legalizálásával vádolják (Ukrajna Büntetőtörvénykönyve 209. cikkelyének 3. része).
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
A koronavírus indiai törzse, amely a többinél is veszélyesebb, hamarosan megjelenik Ukrajnában –nyilatkozta Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter Ukrajina 24 adásában.
„Mondhatjuk, hogy biztosan megjelenik. Ez a valóság, és el kell mondani az igazat. Már a szomszédos országokban regisztrálták: Csehországban, Lengyelországban és Romániában. És így egyértelmű, hogy végül Ukrajnában is meg fog jelenni, mint a brit vagy dél-afrikai törzs esetében volt” – mondta.
A miniszter szavai szerint az indiai törzs meglehetősen nehéz, és a fiatal korosztályt fertőzi többnyire.
„Eléggé agresszív, fertőzőbb, meglehetősen összetett klinikai képet okoz, a belső szerveket károsítja, többek között a gyomrot, a vesét. Többnyire a fiatal korosztályt érinti, ami nagyon kellemetlen” – mondta Sztepanov.
A miniszter elmondása szerint egyelőre nem lehet tudni, milyen koronavírus mutánsok kialakulása fordulhat elő, ezért fel kell készülnünk a legrosszabbra is.
„Fel kell készülnünk a legrosszabb változatokra, hogy megvédhessük magunkat” – mondta a miniszter.
Fier d'accueillir à #Lviv le détachement des gendarmes techniques et scientifiques venu assister leurs camarades ?? dans les investigations des crimes de guerre commis autour de #Kiev. La ?? première à apporter une telle aide. Ils seront à pied d'œuvre dès demain. Solidarité ???? pic.twitter.com/3pX9LkPzeq
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma frissítette a koronavírus-teszt algoritmusát. Most azokat az embereket is tesztelik, akiknél akut légúti vírusfertőzés jelei vannak – közölte Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter egy tájékoztatón.
Korábban csak azokat tesztelték, akiknél Covid-19 fertőzés, valamint tüdőgyulladás tüneteit tapasztalták.
„Tájékoztatom Önöket, hogy egy teljesen felújított algoritmus áll rendelkezésünkre a koronavírus fertőzés megállapítására. A PCR-teszt kiemelkedő jelentőséggel bír a fertőzés laboratóriumi diagnosztizálása szempontjából. A laboratóriumi vizsgálatot az új algoritmus szerint olyan személyeknél is elvégzik, akiknél csak a gyanúja merül fel a Covid-19 fertőzésnek és klinikai tüneteket tapasztalhatóak. Egyéb akut légúti fertőzések és a tüdőgyulladás jeleivel együtt” – mondta.
Egyben bevezetik a szűrővizsgálatot is gyors antigén-tesztek alkalmazásával, amely 15 perc alatt elkészül. Azt a fent említett tünetekkel rendelkezőknél, kapcsolattartók vagy külföldről hazatérő személyeknél valamint olyan betegeknél alkalmazzák, akik tervezett kórházi kezelés előtt állnak.
„Még valami. A pozitív antigén-tesztet bizonyos esetekben PCR-teszttel kell megerősíteni. Nem szükséges, ha észlelhetőek a Covid-19 fertőzés tünetei. Ha viszont nem tapasztalhatóak tünetek, kapcsolatban volt fertőzött személlyel, ha pozitív a teszt, akkor a PCR-tesztet kell még végezni” – mondta.
Sztepanov elmondta, hogy december 23-ig meg kell oldani, hogy a háziorvosok is rendelkezzenek antigén-tesztekkel.
A koronavírusos betegeket ellátó mobil kórházak felállításáról döntött hétfői soron kívüli ülésén a kormány, a három nagyvárosban létesítendő ideiglenes egészségügyi intézményekre már kiutalta a pénzt is – jelentette be Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter keddi online sajtótájékoztatóján, adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A koronavírus-fertőzése miatt házi karanténból online dolgozó tárcavezető elmondta, hogy a kormány azért döntött a mobil kórházak létesítéséről, mert nő a Covid-19-es betegek száma, és további növekedés várható. Hozzátette, tovább növekszik a kórházi kezelésre szoruló páciensek száma is, ezért „olyan megoldásokat keresünk, amelyekkel növelhetjük a kórházi helyek számát, hogy minden beteg orvosi ellátáshoz juthasson.”
Sztepanov jelezte, a hétfői soron kívüli kormányülésen döntés született a mobil kórházak felállításához szükséges források kiutalásáról. Erre a célra 118 millió hrivnyát különítettek el – mondta, megjegyezve, hogy a mobil kórházak helyszínéül három várost, Kijevet, Odesszát és Kramatorszkot jelölték ki.
Pozitív lett Makszim Sztepanov Covid-19 tesztje, ezért házi karanténba vonult, onnan folytatja a munkát – adta hírül szombat este a strana.ua hírportál.
A tárcavezető ismételten felszólította az ukránokat, hogy kerüljék az olyan helyeket, ahol sokan tartózkodnak, tartsák be a karantén-korlátozásokat, így óvva magukat és családjaikat. A hírportálnak elmondta, hogy tűrhetően érzi magát, nem változott a munkarendje, csak távmunkában végzi a feladatait, telefonon és táblagépen.
Pozitív lett Szalai Ádám PCR-tesztje, így a csapatkapitány nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére Albánia és Andorra ellen. Szalai Ádámot azonnal izolálták, hamarosan elhagyja Telkit. Egy stábtag tesztelését érvénytelen eredmény miatt ma reggel megismételték. #csakegyutt
Pozitív lett Szalai Ádám PCR-tesztje, így a csapatkapitány nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére Albánia és Andorra ellen. Szalai Ádámot azonnal izolálták, hamarosan elhagyja Telkit. Egy stábtag tesztelését érvénytelen eredmény miatt ma reggel megismételték. #csakegyutt
A kormány három hétre tervezi a hétvégi karantén bevezetését, november 14-től kezdődően november 30-cal bezárólag – jelentette be Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter a szerdai kormányülésen, adta hírül a korrespondent.net hírportál.
A tárcavezető szerint Ukrajnának legalább három egymást követő hétvégén kell érvényesítenie a szigorított karantént. Úgy vélte, a hétvégi szigorított karantén november közepétől november végéig, december elejéig tart majd.
Sztepanov még hétfőn jelezte, hogy az általa vezetett tárca hétvégi karantén bevezetését fogja javasolni a kormánynak. E szerint a munkaszüneti napokon, azaz szombat 00 órától hétfő 00 óráig csak az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, állategészségügyi gyógyszertárak, benzinkutak tartanak nyitva, és a tömegközlekedés működik majd, az éttermek, kávézók és más közétkeztetési egységek kizárólag elvitel esetén szolgálhatják ki a vendégeket. A bevásárlóközpontok és más üzletek, valamint a szórakozóhelyek, rendezvénytermek a minisztérium javaslata szerint zárva lesznek.
Az adaptív karantén helyett országos karantént vezettek be Ukrajnában, már nem osztják különböző zónákra a településeket.
A rendeletet a Miniszteri Kabinet november 11-i ülésén fogadták el. „Javasoljuk az adaptív karantén megszüntetését és a narancssárga zónára vonatkozó korlátozások bevezetését az egész ország területén” – jelentette ki Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter.
A miniszter pontosította, milyen korlátozások lesznek érvényben az országban:
Tilos a 20 főnél többet számláló tömeges rendezvények (kulturális, sport, szociális, reklám, vallási) szervezése. Amennyiben egyes eseményeken ennél több fő vesz részt, a szervezőnek biztosítania kell a másfél méter távolságot a jelenlévők között.
A futballmérkőzéseket nézőközönség nélkül lehet csak levezetni, a csapatjátékosok egészségügyi állapotát napi szinten ellenőrizni kell.
A mozik és színházak nézőtereit csak 50%-ban lehet megtölteni.
Tilos azon múzeumok működtetése, ahol nem tudják biztosítani azt, hogy egyszerre egy teremben ne tartózkodjon 20 főnél több személy.
A közétkeztetési intézmények éjjel kijevi idő szerint 22 és reggel 7 óra között csak kiszállításra dolgozhatnak.
A közlekedési eszközökön csak a férőhelyek számának megfelelő személy utazhat.
A korlátozásokon kívül bevezették a „nyugdíjasok ideje” programot, melynek értelmében a hivatalokban kijevi idő szerint 10 és 12 óra között szolgálják majd ki az időseket.
Az információk szerint az intézkedéseket egyelőre november 30-ig vezették be.
Fier d'accueillir à #Lviv le détachement des gendarmes techniques et scientifiques venu assister leurs camarades ?? dans les investigations des crimes de guerre commis autour de #Kiev. La ?? première à apporter une telle aide. Ils seront à pied d'œuvre dès demain. Solidarité ???? pic.twitter.com/3pX9LkPzeq
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
Még ezen a héten meghaladja az 5 ezret a napi koronavírus-fertőzéses eset száma Ukrajnában, de a helyzet egyelőre nem kritikus az országban – közölte Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján, adta hírül a korrespondent.net hírportál.
A tárcavezető elmondta, hogy a múlt héten már meghaladta a napi 4500-at a fertőzéses esetek száma. „Meggyőződésem, hogy még ezen a héten meghaladjuk az 5 ezres esetszámot a helyzethez történő viszonyulásunk miatt” – tette hozzá, megjegyezve, hogy a növekedés tovább folytatódhat.
Makszimov hangsúlyozta, hogy a helyzet ugyan nem kritikus, mindazonáltal az ukránoknak felül kell vizsgálniuk a koronavírus-fertőzés elleni szabályokhoz való viszonyulásukat, hogy ne növekedjen tovább a fertőzéses esetek száma. Hétfőre újabb 3 771 személynél mutatták ki a koronavírus-fertőzést.