Közel százezren tüntettek az új kormány terve ellen Izraelben

Közel százezren tüntettek az új kormány terve ellen Izraelben

15:50 Február 14, 2023

Események 899 3 хвилини

Українська

Az igazságügyi reformtervezet már korábban is nagy vitákat váltott ki, most a knesszet elé került.
Tízezrek tüntettek az izraeli parlament (kneszet) épülete előtt az országot megosztó, vitatott igazságügyi reformtervezet ellen, miközben az igazságügyi bizottságban szavazást tartottak róla.

A szervezők szerint csaknem százezren érkezhettek a helyszínre az ország minden szegletéből, míg a rendőrség kilencvenezerre becsülte a résztvevők számát.

A kneszet előtt évek óta nem volt hasonló tömegmegmozdulás. Az elmúlt hetekben több jelentős tüntetést tartottak Izraelben.
A kneszet igazságügyi bizottsága egy viharos ülés során 9-7 arányban elfogadta a vitatott tervezetet hétfőn, amely így a parlament elé kerül szavazásra. A parlamentnek összesen három olvasatban kell elfogadnia a módosítást.

Bírálói – köztük a legfelsőbb bíróság elnöke és a főügyész – szerint a reformtervezet megnyirbálná az alkotmánybíróságként is működő izraeli legfelsőbb bíróság jogköreit a bírák politikusi kinevezésével, valamint a normakontroll lehetőségének csökkentésével, hogy kevésbé tudják felülbírálni törvényességi szempontból a kneszetben születő törvényeket. A javaslattal egyet nem értők azt kifogásolják, hogy a változások megbénítanák az igazságszolgáltatást, csorbítanák a bírói függetlenséget, elősegítenék a korrupciót, gyengítenék a kisebbségek jogait, valamint az izraeli bírósági rendszer hitelességének csorbulásával megakadályoznák az ország védekezését esetleges háborús bűnök ügyében a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság előtt.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ezzel szemben azt állítja, hogy a módosításoknak köszönhetően helyreállna a hatalmi ágak egyensúlya, amely jelenleg az igazságszolgáltatás irányába billen el.

A reformtervezetet beterjesztő Jarív Levin igazságügyi miniszter azzal vádolta a lépés ellenzőit, hogy puccsot akarnak végrehajtani Netanjahu ellen,
miután benyújtottak egy beadványt a bírósághoz, kérve, hogy nyilvánítsák hivatala viselésére alkalmatlannak a miniszterelnököt.

Jichák Hercog izraeli államfő vasárnap figyelmeztetett, hogy az ország az alkotmányos és társadalmi összeomlás felé tart, és párbeszédre szólított fel. Az izraeli elnök semleges és jelképes szerepe miatt ritkán nyilvánít véleményt politikai kérdésekben.

Az izraeli belpolitikai kérdésekben szintén csak elvétve nyilatkozó amerikai elnök, Joe Biden is aggodalmának adott hangot a reformtervezet miatt.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei