Támadó drónt lőtt le a Vörös-tengeren egy brit hadihajó

Támadó drónt lőtt le a Vörös-tengeren egy brit hadihajó

16:44 December 17, 2023

Események 987 3 хвилини

Українська

Feltehetően támadási céllal indított drónt lőtt le a brit királyi haditengerészet egyik rombolója a Vörös-tengeren.

Grant Shapps brit védelmi miniszter szombati tájékoztatása szerint a Diamond nevű hadihajó egy Sea Viper típusú rakétát vetett be a drón ellen, amelyet sikeresen megsemmisített.

Shapps közleménye szerint a drón a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi hajókat vette célba. A miniszter ugyanakkor nem részletezte, hogy a támadó légijármű pontosan melyik hajót fenyegette, és azt sem, hogy a támadási kísérletért ki a felelős.

 Az utóbbi időben azonban a jemeni húszi lázadók többször is támadást intéztek a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók ellen, amelyek közül nem egyet el is találtak.

A dániai központú Maersk globális hajózási társaság pénteken bejelentette, hogy hajói meghatározatlan ideig nem használják a vörös-tengeri tranzitútvonalat.

A brit rombolót, amely a drónt lelőtte, két hete vezényelték a dél-angliai Portsmouth haditengerészeti kikötőjéből a térségbe a tengeri közlekedés biztonságának erősítése céljából.

A londoni védelmi miniszter szombati közleménye szerint a legutóbbi időszakban végrehajtott támadások sora közvetlen fenyegetést jelent a nemzetközi kereskedelemre és a hajózás biztonságára a Vörös-tengeren. Grant Shapps hangsúlyozta: Nagy-Britannia elkötelezte magát e támadások elhárítása és a zökkenőmentes világkereskedelmi forgalom védelme mellett.

 A brit védelmi tárca szombati ismertetése szerint az 1991-ben megvívott első Öböl-háború óta most először lőtt le brit hadihajó éles hadművelet keretében támadó repülőeszközt.

Akkor a brit haditengerészet Gloucester nevű rombolója semmisített meg egy iraki rakétát, amely egy amerikai hadihajó felé tartott.

Sir Ben Key tengernagy, a brit királyi haditengerészet vezérkari főnöke szombati nyilatkozatában hangsúlyozta: a világ tengeri kereskedelmi forgalmának hatoda halad át a Vörös-tengeren, és Nagy-Britannia nem fogja eltűrni a válogatás nélküli támadásokat a tengeri kereskedelem résztvevői ellen.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei