A külföldön élő politikai elemzők után nyomoznak a fehérorosz hatóságok

A külföldön élő politikai elemzők után nyomoznak a fehérorosz hatóságok

12:42 Január 27, 2024

Események 1116 3 хвилини

A nemzetbiztonság veszélyeztetésének és szélsőséges eszmék terjesztésének, valamint az államhatalom megdöntésére tett kísérletnek a gyanújával vizsgálatot indítottak csütörtökön a fehérorosz hatóságok külföldön élő független szakértők és politikai elemzők egy csoportja ellen. Erről az állami nyomozóbizottság tett bejelentést.

A húsz gyanúsított között közgazdászok, illetve a száműzetésben élő fehérorosz ellenzéki vezetőhöz, Szvjatlana Cihanouszkajához közelálló emberek is vannak – közölte honlapján a Vjaszna (Tavasz) nevű jogvédő szervezet, amely a minszki vezetés törvénytelenségeit dokumentálja.

A nyomozás megkezdése előtt a hatóságok házkutatást tartottak több hazai helyszínen, és legkevesebb 157 embert őrizetbe vettek, közöttük olyanokat, akik már ültek börtönben politikai okból. Többségüket rövid idő után elengedték vagy apróbb kihágások miatt róttak ki rájuk büntetést, elképzelhető azonban, hogy néhányuk komolyabb vádakkal fog szembenézni – tette hozzá a Vjaszna.

„A rezsim információs buborékba akarja zárni az embereket” – jelentette ki a hírre reagálva a szomszédos Litvániában élő Cihanouszkaja a Telegramon, kiemelve, hogy az elemzők és szakértők elleni megtorlás „csupán bosszú azok ellen, akik őszinte helyzetértékelést adnak a fehérorosz állapotokról és a válságból kifelé vezető, valódi megoldásokat kínálnak”.

A Fehéroroszországot már korábban szankciók alá vonó Egyesült Államok külügyminisztériuma közleményt adott ki, és ebben bírálja a hatóság intézkedéseit, valamint ismételten elítélte, hogy a minszki vezetés támogatja Oroszország Ukrajna elleni háborúját.

Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő csütörtökön ugyancsak közleményben ítélte el a Belaruszban maradt volt politikai foglyok és rokonaik elleni elnyomás újabb hullámát, amely a bírálók és potenciális politikai ellenfelek megfélemlítését szolgálja a februári választások előtt.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei