Szirszkij: márciusban kevesebb volt az ukrán hadsereg vesztesége a korábbi hónapokhoz képest
A szakszerűbb alapképzés és az új katonák számára bevezetett adaptív időszak segítségével sikerült csökkenteni a harctéri veszteségeket az ukrán katonák között márciusban a korábbi hónapokhoz képest – jelentette ki Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok hétfőn közösségi oldalain tett bejegyzésében, írja az MTI.

„Modernizáltuk az alapképzés kurzusát és meghosszabbítottuk annak időtartamát másfél hónapra, bevezettük az új katonák kötelező adaptív időszakát, és ez pozitív eredményeket hozott: ebben a hónapban csökkentettük a veszteségeket a korábbiakhoz képest, azonban még van mit dolgozni” – írta a katonai vezető. Hangsúlyozta egyúttal a tavaszi-nyári szezonra való felkészülés, a különböző típusú katonai járművek FPV drónok elleni fokozottabb védelmének, valamint a katonai járművek maximális harci kihasználásának fontosságát. Szirszkij emellett sürgette az optikai szálas drónok számának növelését. Rámutatott arra, hogy ezek a drónok ellenállnak az ellenséges elektronikai háborús eszközöknek.
Az ukrán légierő jelentése szerint hétfőre virradó éjjel Oroszország két Iszkander-M típusú ballisztikus rakétával és 131 drónnal támadta Ukrajnát, a légvédelem 57 drónt lőtt le.
Az ukrán vezérkar hétfői összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 915 ezret, az ukrán erők vasárnap megsemmisítettek négy orosz harckocsit, harminc tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 71 drónt és egyéb haditechnikai eszközöket.
A Jevropejszka Pravda hírportál hétfőn idézte a holland védelmi minisztérium közleményét, amely szerint Hollandia 500 millió eurót különít el egy dróngyártási projektre Ukrajna számára.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás