
Több millió hrivnya frontpénzen építtetett katonákkal házat magának egy parancsnok, a rendőrség leleplezte
Ukrán katonákkal építtetett magának házat az egyik katonai egység parancsnokhelyettese, az építkezés során csaknem 3 millió hrivnyát fizettek ki frontpénzként – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a Nemzeti Rendőrség sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a rendőrség közölte, hogy a katonai egység parancsnok-helyettese és a zászlóalj parancsnoka bűnszervezetet hozott létre. A zászlóaljparancsnok segített felettes bűntársának embereket találni, köztük három beosztott katonát, akik a házát építették és karbantartották.

A rendőrség nem nevezte meg a gyanúsítottakat, de a hírportál forrásai szerint a következő személyeket gyanúsítják a bűncselekménnyel: Zajcsenko Olekszandr ezredest, az A1619 katonai egység parancsnokhelyettesét; Mirza Vjacseszlav alezredest, az A1619 katonai egység utászzászlóaljának parancsnokát.

A katonák 2023 márciusa és 2024 augusztusa között építették a házat a katonai egység parancsnok-helyettesének. Mindvégig frontszolgálati fizetést kaptak. Ennek érdekében a csatákban való, úgymond, részvételük adatait hivatalos dokumentumokba írták be. „A hivatali csalás eredményeként a parancsnokhelyettesnek házat építettek, az állam csaknem 3 millió hrivnya kárt szenvedett” – állította a rendőrség.
Most a katonai egység parancsnokhelyettese és a zászlóalj parancsnoka hat évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.
(vb/rbc.ua)

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás