221 drónnal és több rakétával támadott az orosz hadsereg az éjszaka, többen megsebesültek
Az orosz hadsereg két ballisztikus rakétával és 221 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat csütörtökre virradóra, a légvédelem a drónok zömét elfogta, azonban a csapásokban többen megsebesültek, infrastrukturális létesítmények és lakóházak rongálódtak meg – jelentették katonai és helyhatósági források.
Az előzetes adatok szerint a légvédelem 195 drónt hatástalanított az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 9 helyszínen mindkét Iszkander–M típusú ballisztikus rakéta és 21 csapásmérő drón célba talált, 8 esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették – tette közzé a légierő parancsnoksága a Telegram-csatornáján. A hivatalos közlemény kiadásakor néhány drón még az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.

Az éjszakai légitámadás következtében három civil – két nő és egy férfi – megsebesült a Zaporizzsjai járási Novomikolajivka településen, valamint több családi ház is megrongálódott – tette közzé Ivan Fedorov katonai kormányzó Telegram-bejegyzése alapján az Ukrinform hírügynökség. Az ellenség irányított légibombákat vetett be – fűzte hozzá a megyevezető.
Június 11-én kora reggel orosz támadás érte a Szumi megyei Konotop város infrastruktúráját – jelentette Artem Szemenyihin polgármesterre hivatkozva az Ukrinform. A város egy részében szünetel a gáz- és az áramszolgáltatás, több lakóépület is megrongálódott. A polgármester felszólította a lakosságot, hogy a lehetőségekhez képest tartalékoljanak elegendő vizet, mivel a szolgáltatás csak szakaszosan biztosított.
Az ukrán hírügynökség Olekszandr Hanzsa Dnyipropetrovszk megyei katonai kormányzóra hivatkozva azt közölte, hogy 12-re nőtt a tegnap kora este Pavlohrad városát ért légicsapás sebesültjeinek száma. Korábban az Ukrinform a város önkormányzatának információi alapján beszámolt arról, hogy a frontvonaltól 50 kilométerre fekvő településen drón csapódott egy ötszintes épületbe, ezenkívül egy iparvállalatot is találat ért.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás