Meghosszabbították a szükségállapotot Csehországban

Meghosszabbították a szükségállapotot Csehországban

08:51 Október 31, 2020

Események 1843 2 хвилини

Csehországban november 20-áig meghosszabbította a november 3-án lejáró szükségállapotot a képviselőház pénteki rendkívüli ülésén.

A szükségállapot kéthetes meghosszabbítását az ellenzék javasolta. A kormány kérését, hogy az október 5-én kihirdetett szükségállapot egy hónappal, tehát december 3-áig legyen meghosszabbítva, a képviselőház nem hagyta jóvá.

Andrej Babis miniszterelnök a szükségállapot meghosszabbítását azzal indokolta, hogy csak így lehetséges továbbra is érvényben tartani a kormány által elrendelt koronavírus-elleni óvintézkedéseket.

Tavasszal a szükségállapot március 12-től május 17-ig tartott, kétszer lett meghosszabbítva. Jan Blatny, az új egészségügyi miniszter a parlamentben felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány által foganatosított óvintézkedések csak akkor hoznak eredményt, ha azokat a lakosság következetesen betartja. Lényegi problémának minősítette, hogy októberben 14 százalékra emelkedett a fertőzöttek között a nyugdíjasok aránya. „Az idős emberek a leginkább veszélyeztetettek. Őket mindenképpen meg kell védenünk” – szögezte le a miniszter.

A képviselőház pénteken jóváhagyta a kormány javaslatát, hogy a nyugdíjasok decemberben egyszeri 5000 koronás állami támogatást kapjanak.

A miniszter szerint jelenleg nincs szükség új óvintézkedésekre, hanem a meglévőket kell betartani. Blatny azt mondta, hogy a cseh egészségügyi rendszert nem a kórházi férőhelyek és a műszaki felszerelések hiánya, hanem az egészségügyi személyzet egyre növekvő hiánya fenyegeti leginkább.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei