Magyar honvédek sírját gyalázták meg anarchisták Varsóban

Magyar honvédek sírját gyalázták meg anarchisták Varsóban

08:38 November 2, 2020

Események 2707 2 хвилини

Újabb szégyenletes pontjához érkezett a Varsóban egy hete tomboló baloldali tüntetéssorozat. A tüntetők több emlékművet, sőt, síremlékeket is meggyaláztak, köztük a második világháború során a németek ellen segítséget nyújtó magyar honvédek tiszteletére állított emlékművet is.

Szombaton is folytatódtak a vandál tüntetések Lengyelországban, a szigorított abortusztörvény ellen tiltakozók közül ismét sokan a rombolást választották. Miközben a balliberális média a templomokat védő keresztényekhez csatlakozó fociultrák pofonjairól ír számos cikket, addig az anarchista tombolást mélyen elhallgatja. Pedig vannak videók, hogy késekkel, baseball-ütőkkel, kalapácsokkal indultak demonstrálni a német elvtársaik segítségével megerősített antifák.

Ismét érkeztek képek feldúlt kegyhelyekről, és ezúttal egy magyar vonatkozású emlékművet is elcsúfítottak. Az 1944-es varsói lázadásban tevékenyen résztvevő magyar katonák emlékköve esett áldozatul a szélsőbaloldali vandalizmusnak, amiről fénykép is megjelent a közösségi média különböző felületein.

Összegezve: lengyel anarchisták német antifasisztákkal karöltve gyalázták meg azoknak a magyar katonáknak az emlékművét, akik a náci Németország ellen harcoló lengyel Honi Hadsereget segítették a varsói felkelés idején.

(magyarnemzet.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei