A vendéglátóhelyek újranyitásáért demonstráltak Budapesten

A vendéglátóhelyek újranyitásáért demonstráltak Budapesten

19:17 Február 1, 2021

Események 1528 2 хвилини

A vendéglátóhelyek, szálláshelyek nyitvatartásáért tartottak demonstrációt hétfőn Budapesten a Hősök terén.

A résztvevők – mintegy 300 ember – a Le az adók 75 százalékával elnevezésű párt kezdeményezésére tartottak „Nem kérünk a covid-kommunizmusból” címmel, úgynevezett megafonpróbát.

A nagy rendőri készültség mellett megtartott demonstráción az ország számos pontjáról érkező tiltakozók, vállalkozók, felszolgálók, szakácsok, panziósok az őket érintő korlátozások feloldását követelték. A felszólalók arról beszéltek, hogy lassan egy éve meg vannak fosztva a jövedelmüktől, a tartalékaik elfogytak, és már a mindennapi megélhetés, az élelem megvásárlása is gondot okoz számukra. A transzparenseken a többi között az volt olvasható: „Ez nem a vírusról szól, amíg ti osztozkodtok, mi éhezünk”, illetve „Nyissatok ki!”, és egyebek mellett azt skandálták, hogy „Dolgozni akarok!”

A teret szó szerint bekerítették a rendőrök, akik sok embert igazoltattak, volt olyan is, akit megmotoztak, átkutatták a ruházatát és a táskáját. Többen úgy tiltakoztak a rendőri intézkedések ellen, hogy a földre ültek.

Ecsenyi Áron a demonstrációt kezdeményező párt elnöke a „megafonpróba” végén közölte, hogy a következő időszakban a Parlament előtt folytatják a tiltakozást.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei