Grúzia: Újra ezrek vonultak utcára

Grúzia: Újra ezrek vonultak utcára

08:48 Február 27, 2021

Események 1560 3 хвилини

A grúz fővárosban pénteken ismét ezrek vonultak utcára új parlamenti választásokat, valamint a kedden letartóztatott ellenzéki vezető, Nyika Melija szabadon engedését követelve.

A legnagyobb grúz ellenzéki párt, az Egyesült Nemzeti Mozgalom (UNM) egyik tagja elmondta; „ezúttal a teljes grúz ellenzék összegyűlt, hogy megüzenje a legnagyobb oligarcha, Bidzina Ivanishvili kormányának – az országnak a feszültség csökkentésére, új választásokra van szüksége annak érdekében, hogy megfeleljünk a demokratikus normáknak, ami a NATO- és európai uniós tagság előfeltétele.”

Az egyik ellenzéki vezető szerint „Grúzia válaszúthoz érkezett. El kell döntenie, hogy folytatja demokratikus, európai fejlődését, vagy visszafordul és behódol Oroszországnak.”

Grúziában tavaly tavasz óta tart a kormányválság, miután a választásokat a Grúz Álom nevű párt nyerte meg, de az ellenzék szerint csalással, így nem ismerik el a párt győzelmét, és bojkottálják a parlament munkáját.

Az Euronews tbiliszi tudósítójától megtudjuk, hogy „az ellenzéki pártok vezetői a kormányzati épületek, a parlament és a kancellária blokádját tervezik a következő napokban. A tüntetők egy része sátrakat állított a közterületeken, de a rendőrség ezeket eltávolította. A demonstrálók azonban – a járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedések ellenére – a parlament előtt akarják tölteni az éjszakát is.”

* (A grúz vezetés kérésére a magyar diplomácia Georgia néven jegyzi a volt szovjet tagköztársaságot, de a Magyar Tudományos Akadémia Földrajzinév-bizottsága nem ajánlotta a névhasználat megváltoztatását mondván, hogy értelemzavaró. A magyar köztudatban a Grúzia név él, ráadásul (régi)új formája könnyen összekeverhető az amerikai Georgia állammal.)

(euronews)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei