Vietnám: Öt újságíró kerül börtönbe, amiért „visszaéltek a demokratikus jogokkal”

Vietnám: Öt újságíró kerül börtönbe, amiért „visszaéltek a demokratikus jogokkal”

19:05 Október 31, 2021

Események 8039 4 хвилини

Українська

Öt újságírót ítélt börtönbüntetésre egy vietnámi bíróság, mert a vád szerint „visszaéltek a demokratikus jogokkal” – jelentette a helyi sajtó szombaton.

A Mekong-delta déli részén lévő Can Thó város bírósága négy és fél éves börtönnel sújtotta két nappal ezelőtt, Truong Chau Huu Danh-t, a Bao Sach (Tiszta újság) nevű Facebook-oldal alapítóját, aki égető társadalmi kérdésekről és megvesztegetési ügyekről közölt cikkeket.

Az indoklás szerint Danh cikkei „reakciós gondolatokat tartalmaztak, amelyek nem szolgálják az ország érdekeit” – írta a vietnami VNA hírügynökség, bírósági dokumentumokra hivatkozva.

Négy vádlott-társát kettő és három év közötti börtönbüntetésre ítélték.

Mind az öt újságírót azzal sújtották, hogy büntetésük letöltése után három évig nem gyakorolhatják szakmájukat.

Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője az esetet pénteken kommentálva azt mondta, hogy az ítélet egyike azoknak a „nyugtalanító törekvéseknek” amelyek célja minden olyan médiamunkás és állampolgár őrizetbe vétele, aki gyakorolja „a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságához való jogát”.

„Ez az újságírócsoport a megvesztegetésekről szóló oknyomozó riportokra összpontosított, ami természetesen nem bűncselekmény” – mondta.

„Az Egyesült Államok felszólítja a vietnami hatóságokat […], hogy engedjék szabadon az öt újságírót és mindazokat, akiket igazságtalanul tartanak fogva, és tegyék lehetővé, hogy Vietnamban minden személy szabadon és megtorlástól való félelem nélkül fejthesse ki véleményét” – tette hozzá Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

A keményvonalas vietnami kormány gyakran gyorsan cselekszik az ellenvélemény elfojtása érdekében, bebörtönözve aktivistákat, újságírókat és minden olyan bírálót, akinek nagy közönsége van az országban széles körben használt Facebookon.

Júliusban Pham Chi Thanh volt rádiós újságírót, aki szintén ismert demokráciapárti aktivista volt, öt és fél év börtönbüntetésre ítélték, mert információkat tett közzé a Facebookon.

Bírálói szerint a kormány sokkal keményebben lép fel a másként gondolkodókkal szemben azóta, hogy Nguyen Phu Trongot az év elején egy titkos kongresszuson újraválasztották a kommunista párt vezetőjévé.

A Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi jogvédő szervezet 2021-es sajtószabadság-indexében Vietnam a 175. helyen áll a 180 országot felsoroló listán.

(euronews)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei