Tiltott ballisztikus rakétát tesztelt Észak-Korea

Tiltott ballisztikus rakétát tesztelt Észak-Korea

10:30 Március 25, 2022

Események 1856 1 хвилина

A japán védelmi minisztérium közlése szerint Észak-Korea vélhetőleg ballisztikus rakétát lőtt ki keleti partjairól a Japán-tenger irányába csütörtökön.

A rakéta 71 percig volt a levegőben, mintegy ezer kilométert tett meg, majd Japán különleges gazdasági övezetén belül landolt.

A japán hatóságok szerint a kilövés egy „új típusú” interkontinentális ballisztikus rakétának tűnt.

Válaszul Dél-Korea is kilőtt néhány rakétát.

Phenjan 2017-ben befagyasztotta az interkontinentális ballisztikus rakéták tesztelését és a kísérleti atomrobbantásokat. Kim Dzsong Un azonban figyelmeztetett, bármikor újrakezdhetik.

Amerikai és dél-koreai tisztségviselők attól tartanak: a fegyvert hamarosan „élesben” is bevethetik, hogy kémműholdat juttassanak el vele a világűrbe.

(Euronews)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei