Házomlás Budapesten: többen megsérültek egy ledőlő tetőszerkezet miatt

Házomlás Budapesten: többen megsérültek egy ledőlő tetőszerkezet miatt

16:22 Június 27, 2022

Események 1055 3 хвилини

Homlokzati fal és tetőszerkezeti elemek dőltek az utcára és parkoló autókra Budapest belvárosában hétfő délelőtt. Négyen megsérültek és öt autó teljesen összelapult – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az M1-nek.

Csécsi Soma az M1 Híradójának telefonon azt mondta, a Jókai utcai épület előtt tartózkodó emberek sérültek meg a balesetben. Hozzátette, a mentési munkálatok jelenleg is tartanak, a katasztrófavédelem munkatársai dolgoznak a helyszínen. A rendőrség lezárta a Jókai utcát a Dessewffy utca és az Aradi utca között – tájékoztatott a szóvivő. Közölte azt is, a VI. kerületi rendőrkapitányság nyomozást indított foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Kisdi Máté, a Főváros Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerint az Aradi és a Jókai utca kereszteződésében található ötszintes épület tetejéről indult el az omlás, amely magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is, a törmelék a Jókai utcán parkoló gépkocsikra, illetve az úttestre zuhant.

A tűzoltók keresőkutyákkal vizsgálták át a megrongált autókat, de nem találtak bennük senkit, ahogy a megrongálódott lakásokban sem – tette hozzá a referens. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte, hogy a társhatóságok közreműködésével a területet lezárták.

Néhány hete tűzeset történt az átalakítás alatt álló épületben
Budapest VI. kerületének polgármestere, Soproni Tamás Facebook-oldalán jelezte, hogy már egyeztetett a társasház közös képviselőjével telefonon, és minden segítséget megadnak a házban élőknek, valamint amennyiben szükséges, úgy ideiglenes szállást is biztosítanak nekik. Továbbá azt is megerősítette, amit a hirado.hu-nak nyilatkozó több lakó is említett, hogy néhány hete tűzeset történt az átalakítás alatt álló Jókai utcai épület tetőterében.

Egy nő a tetőomlás legsúlyosabb sérültje
Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője elmondta: hat mentőegységet riasztottak a helyszínre, a mentők négy sérültet láttak el. A legsúlyosabb sérült egy fiatal nő, aki koponyasérülést, gerincsérülést, belső sérüléseket szenvedett.

Forrás: hirado.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei