Már egy hete tombol a tűz egy cseh nemzeti parkban

Már egy hete tombol a tűz egy cseh nemzeti parkban

20:04 Július 30, 2022

Események 811 3 хвилини

Megpróbálják fokozatosan csökkenteni szombattól a nyugat-csehországi Ceské Svycarsko (Cseh Svájc) Nemzeti Parkban egy hete pusztító erdőtűz területét a tűzoltók – közölte Vladimír Vlcek, a cseh tűzoltóság regionális parancsnoka szombaton Ústí nad Labemben.

A legfrissebb helyzetjelentés szerint továbbra is mintegy ezer hektáron ég az erdő a Nemzeti Parkban, amelynek nagy része le van zárva a látogatók előtt.

„Mintegy két kilométer szélességben és öt kilométer hosszúságban ég az erdő. A területet sikerült körülszántani, ezért csütörtöktől kezdve már nem növekszik. Most a hét végén megpróbáljuk fokozatosan csökkenteni a tűz által érintett területet” – mondta Vlcek újságíróknak.

Ennek érdekében a hivatalos közlés szerint a tűzoltók számát az eddigi ötszázról hétszázra emelték, s a tűzoltásba már nyolc helikopter és három repülőgép is bekapcsolódott. A műszaki segítség Svédországból, Lengyelországból és Szlovákiából érkezett. A szlovák kormány harminc tűzoltót is küldött a csehek megsegítésére. Csütörtökön két olasz helikopter is besegített, de azoknak az olaszországi erdőtüzek miatt már vissza kellett térniük hazájukba.

A legfőbb probléma továbbra is az, hogy a sziklás-erdős vidéken nagyon nehéz, helyenként lehetetlen a klasszikus tűzoltótechnika használata, ráadásul a vizet is több kilométeres távolságból kell a helyszínre juttatni. A tűzoltóhelikopterek és -repülőgépek bevetése azonban nagyon hatékonynak bizonyult.

Az erdőtűz még kedden átterjedt a szomszédos Szász-Svájc Nemzeti Park területére is, ahol a német hírügynökség szombati jelentése szerint már többszáz hektárnyi területen pusztít.

A cseh oldalon mintegy 450-500 személyt kellett evakuálni a tűz által veszélyeztetett apró településekről, üdülőházakból. A kiürített házakat a rendőrség és a tűzoltóság felügyeli. Kiürítették a térségben lévő nyári gyerektáborokat is.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei