Űrhajósnak adta ki magát egy férfi, 27 ezer fontot csalt ki egy nőtől

Űrhajósnak adta ki magát egy férfi, 27 ezer fontot csalt ki egy nőtől

20:43 Október 11, 2022

Események 1022 2 хвилини

Azzal győzte meg, hogy feleségül veszi, ha ki tudja fizetni a rakéta „leszállási díját”, hogy elhagyhassa a Nemzetközi Űrállomást.

Egy 65 éves japán nőtől 27 ezer fontot csalt ki egy férfi, aki azt állította, hogy ő egy orosz űrhajós a Nemzetközi Űrállomáson, akinek szüksége van a pénzre, hogy visszarepüljön a Földre, és feleségül vegye.

A pár júniusban kezdett el beszélgetni az Instagramon, ahol a férfi profilja tele volt űrfotókkal, és azt állította, hogy a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodik − közölte a Daily Mail.

Megismerkedésük után nem sokkal a férfi közölte a nővel, hogy szerelmes belé, feleségül akarja venni, és Japánba akar költözni, hogy együtt kezdhessenek új életet.

A nő, miután gyanút fogott, házasságszédelgésért feljelentette a férfit.

Az Action Fraud nevű szervezet szerint az Egyesült Királyságban évente 92 millió fontot  csalnak ki emberektől hasonló bűncselekményekben, és Valentin-nap környékén, valamint a karácsonyi időszakban történik a legtöbb ilyen csalás.

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei