Turistákat szállító hajó süllyedt el hétfőn a Vörös-tengeren, folyik a kutatás a túlélők után – közölték az egyiptomi hatóságok.
Amr Hanafi vörös-tengeri kormányzó tájékoztatása szerint a hajó fedélzetén 45 ember volt a baleset idején: 31 külföldi állampolgár és 14 tagú legénység. A baleset a búvárparadicsomként ismert Marszá Alam város közelében történt, és több embert már sikerült kimenteni.
Az orvosi ellátásra szorulókat mentőrepülővel szállították el, a többieket pedig hajóval vitték biztonságos helyre – mondta a kormányzó.
Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője az MTI-nek elmondta:
A legfrissebb információink szerint a hajó fedélzetén 45 utas tartózkodott, melyek között nem volt magyar állampolgár, így magyar érintettségről jelenleg nincs tudomásunk. Konzuljaink folyamatosan nyomon követik az eseményeket és kapcsolatban állnak a helyi hatóságokkal.
A hatóságok tájékoztatása szerint 28 embert sikerült kimenteni a vízből, 17 utast pedig továbbra is keresnek.
A Sea Story nevű turistahajó vasárnap indult Marszá Alamból hatnapos búvárkörútra. A hatóságokat hétfőn hajnalban riasztották a fedélzetről, a kutató- és mentőakció azonnal elindult.
Az intenzív kutatás a haditengerészet és a fegyveres erők koordinálásával folyik – közölte Hanafi.
In a freak accident in rain-battered #Mumbai, a parked car fell into a deep well, whose reinforced cement concrete cover broke to create a sinkhole, and was washed away, police said on Sunday.
Szombaton, helyi idő szerint délután 3 óra körül elsüllyedt egy turistahajó Hokkaidó szigete közelében, a fedélzetén 26 utas volt. A hatóságok nagy erőkkel keresik őket.
A KAZU I-es nevű hajó helyi idő szerint 13:15 körül jelentette a parti őrségnek, hogy süllyed, majd 15 óra körül jelentették, hogy a hajó megdőlt, majd megszakadt velük a kapcsolat – írja a Kyodo News
A hajó fedélzetén huszonkét felnőtt utas és két gyerek tartózkodott a legénység két tagjával együtt.
A parti őrség, amely helikoptert és járőrhajókat is küldött az eltűnt hajó felkutatására közölte, hogy este 9 óráig nem találták meg sem a hajót, sem a fedélzeten tartózkodó embereket.
A kereséshez időközben a japán légierő is csatlakozott, Tokióban vizsgálóbizottságot hoztak létre a baleset miatt.
Fumio Kishida miniszterelnök utasította a hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent az eltűnt emberek felkutatásáért.
A hajó már korábban is szenvedett baleset, tavaly júniusban röviddel a kikötő elhagyása után a sekély vízben zátonyra futott.
Akkor senki sem sérült meg.
A hajó eltűnésének helye, a Shiretoko-félsziget kedvelt turistacélpont, 2005-ben a természeti világörökség részévé nyilvánították. Számos ritka állat- és növényfaj élőhelye.
A norvégiai Bodoe kikötőjében vesztegzár alá helyeztek egy turistahajót szerdán, miután egy korábbi utasnak pozitív lett a koronavírus-tesztje.
A tájékoztatás szerint a hajó 123 utasa és 85 fős személyzete további utasításig nem szállhat partra.
Nagyon komolyan vesszük a helyzetet – mondta Ida Pinnerodtold helyi polgármester az NRK norvég közszolgálati csatornának. Hozzátette, hogy kapcsolatba léptek az országos közegészségügyi intézettel, hogy a személyzet tagjai mellett az utasokat is leteszteljék-e. A hajó tulajdonosa, a SeaDream Yacht Club arról számolt be, hogy nincs tudomásuk fertőzöttről vagy gyanús tüneteket produkáló személyről a fedélzeten, ugyanakkor minden szükséges óvintézkedést meghoznak. Az egyik korábbi utast, aki még vasárnap szállt partra, kedden diagnosztizálták koronavírussal egy rutinellenőrzés során, amikor megérkezett Dániába. Eközben az észak-norvégiai Tromso kikötőjében veszteglő Roald Amundsen turistahajón már 44 fertőzöttet regisztráltak – közölték a hatóságok. A turistahajó 160 fős legénységét elkülönítették múlt pénteken, miután négy kollégájukat koronavírus-fertőzéssel kórházba vitték. Norvégia a történtekre tekintettel ideiglenesen szigorította a turistahajókra vonatkozó szabályokat hétfőn.
#BREAKING In the news from the Norwegian city of Kongsberg, it was reported that many people were killed and injured as a result of the attack of someone using a bow and arrow.
Norwegian police announced that many people died in the town of Kongsberg, 80KM west of Oslo! pic.twitter.com/P2HbOVCb6o
Big story in Norway this summer is a walrus we've named Freya has made it to our shores and is touring the country, laying around and sinking boats pic.twitter.com/rQolsxd88b
🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7Jpic.twitter.com/2uA1NakgQM