Terrorizmussal, köztük az Iszlám Állam vagy az al-Shabaab terrorszervezettel fenntartott kapcsolatokkal gyanúsított 37 embert vett őrizetbe az Interpol Kelet-Afrika térségében az utóbbi két hónapban – derült ki a nemzetközi bűnüldözési szervezet hétfői közleményéből.
A lyoni székhelyű szervezet tájékoztatása szerint az afrikai rendőrségi együttműködési szervezettel, az Afripollal közösen végrehajtott terrorelhárító razziákon Kenyában, Mozambikban, Tanzániában, valamint a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Dzsibutiban, a Dél-afrikai Köztársaságban, Ugandában és Szomáliában vettek őrizetbe gyanúsítottakat, a legtöbbet – 17-et – Kenyában.
„Afrika keleti része meglehetősen összetett térség: a politikai bizonytalanság, a könnyen átjárható határok és a társadalmi-gazdasági kihívások továbbra is jó táptalajt biztosítanak a terrorista tevékenységnek” – szögezte le Cyril Gout, az Interpol elemzésért felelős igazgatója, hozzátéve: mivel az itt aktív terrorszervezetek igyekeznek terjeszkedni, nagyon fontos a bűnüldöző szervezetek közötti együttműködés.
Az Interpol közleménye szerint a szervezet bűnügyi nyilvántartásában jelenleg körülbelül 135 ezer terrorista szerepel – írta az MTI-re hivatkozva az Index.
A szokatlanul erős havazás után szombaton lezárták az utakat Dél-Afrikában. Az emberek az utakon ragadtak az autóikban. Erről a France24 számolt be.
A Johannesburgot és a keleti parti Durban várost összekötő 3-as főút az egyik legsúlyosabban érintett, több szakaszt lezártak, az elkerülő utak is járhatatlanok – közölték tisztviselők.
A katasztrófavédelem megpróbálta elérni az utazó embereket, de egyelőre nem tudni, hányan sérültek meg és milyen állapotban vannak – közölte a mentőszolgálat.
Egyes területeken akár két méteres hó is esett az Arrive Alive közúti biztonsági kampány X-en közzétett bejegyzése szerint.
A havazás nem áll le, több megyére is kiadták a legmagasabb, narancssárga vészjelzést.
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
بارش برف روز شنبه بخشهای گستردهای از منطقه الجوف در شمال عربستان سعودی را سفیدپوش کرد. به گزارش رسانههای سعودی، برف پاییزی پس از دو روز بارش شدید باران و تگرگ این منطقه را در بر گرفت. pic.twitter.com/Eny17IxCna
Scenes in South Korea as Seoul experiences its heaviest November snowfall since records began over a century ago, snarling traffic, knocking out power and grounding flights.#snowfall#Seoul#SouthKoreapic.twitter.com/74CUaK9Zi7
Tempête #Caetano 💨❄️ Depuis plus de 24h, sur le terrain et dans les centres opérationnels, les acteurs de la @SecCivileFrance sont mobilisés au profit des populations impactées. 🚒 Plus de 1 200 interventions réalisées
🚨❄️I-90 GRIDLOCK: LAKE EFFECT SNOW FROM BUFFALO NEW YORK TO ASHTABULA OHIO HAS CLOSED ROADS INCLUDING I-90 WITH SNOWFALL RATES OF 2” HOUR. #NYWXpic.twitter.com/jVhqSc6zk6
ICYMI: Millions of Americans are under a winter storm warning as the most impactful storm of the season thus far sweeps across the U.S. https://t.co/UATaKIII0W
❄️⚠️ Schneechaos im Wallis! Teile von Sion sind gesperrt, Menschen werden gebeten, zuhause zu bleiben 🏠. Zermatt ist von der Aussenwelt abgeschnitten ❌ und hat mit Stromausfällen zu kämpfen. ⚡ 👉 https://t.co/xvhkcD5T7e
Wow! ❄️ Parts of South Africa woke up to a stunning snowy landscape today as a powerful cold front rolls through. From snow-covered cars to frosted rooftops, nature's putting on a show! Stay warm, SA! #SouthAfrica#Snow#ColdFrontpic.twitter.com/8deyQStIOS
Tizenkét gyermek és a sofőr meghalt, mert az iskolába tartó kisbusz összeütközött egy másik járművel szerdán Dél-Afrikában – közölte a déli Gauteng tartomány vezetése.
Hét további gyermek megsérült, őket kórházba szállították. A balesetben, amely Merafong városától mintegy 70 kilométerre nyugatra történt, a kisbusz felborult és kigyulladt. A történtekről készült felvételeken látszott, hogy a kisbusz teljesen megsemmisült a tűzben.
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
A Daily Post Nigeria szerint a sajtóközleményben Matome Chiloane, Gauteng tartomány oktatási minisztere azt mondta, hogy mélyen elszomorítja ez a tragikus esemény.
Gyermekeink elvesztése szörnyű csapás közösségünknek, gondolatban és lélekben együttérzünk az áldozatok családjaival.
Gauteng az ország legnépesebb tartománya, ahol Johannesburg és a főváros, Pretoria is található. Dél-Afrikában van a kontinens egyik legfejlettebb úthálózata, ennek ellenére az ország közlekedésbiztonsági mutatója az egyik legrosszabb.
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
Breaking News🚨:A two storey building Secondary School collapses on students writing exams in Jos,Nigeria. Some students are trapped inside the collapsed building . Cranes are currently at the scene to help rescue trapped victims We hope every one is safe🙏🏻🇳🇬❤️ pic.twitter.com/K0wuDtSYlr
Début d'incendie en cours sur la flèche de la cathédrale de @Rouen. Origine inconnue à ce stade. Tous les moyens publics sont mobilisés. Merci de faciliter leur intervention. pic.twitter.com/Lnu1vMrw5p
— Nicolas Mayer-Rossignol (@NicolasMayerNMR) July 11, 2024
⚫ La C-32 continua tallada entre Pineda de Mar i Tordera en sentit Girona per un autobús amb passatge que s'ha accidentat i bolcat a l'entrada d'un túnel.
Drame du Lycée Boganda ce 25 juin 2025!! Aucune présence du Gouvernement Le ministre de l'énergie et le Directeur général de l'ENERCA doivent répondre de l'état des transformateurs électriques qui sont en cause. Jean-Pierre Mara Ancien Député pic.twitter.com/UNmLP0lELq
Egy dühös elefántbika megtámadta a szafari parkban lévő turistákat Zambiában. Az egyik amerikai nő életét vesztette a támadásban. A tragikus eseményt a kamerák is rögzítették.
Hat turista vadászaton vett részt az afrikai Kafue Nemzeti Parkban. Egy feldühödött elefánt utánuk rohant. A videón látható, ahogy az egyik turista azt mondja, hogy „te jó ég”, miközben az elefánt majdnem utolérte az autót. Az elefánt utolérte őket és megtámadta a turistaautót.
A sofőr rájött, hogy ez nem csak riogatás az állat részéről, és az öt tonnás, három méter magas elefánt támadni készül.
Az állat agyarai beakadnak a szafari teherautó karosszériája alá és az oldalára borította azt. A turisták pánikba estek.
Azt, hogy az amerikai turista hogyan halt meg az incidens során, nem hozták nyilvánosságra.
A teherautón utazó összes turista amerikai volt, és a Lufupa River Campben szálltak meg a Kafue Nemzeti Parkban, amely a világ legrégebbi és második legnagyobb szafariparkja. A táborban 160 000 forintot kell fizetni személyenként egy éjszakára.
Keith Vincent, a park vezérigazgatója megerősítette, hogy egy 80 éves amerikai turista meghalt, egy másik súlyosan megsérült, négy másik turista pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. „Egy elefántbika támadt a turistacsoportra. A súlyosan sérült turistát egy dél-afrikai kórházba szállították, a négy másikkal pedig pszichológus foglalkozik.”
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
Helikoptert küldtek a helyszínre, és az eset jellegére való tekintettel a rendőrség, a park munkatársai és a minisztérium is részt vesz az ügy kivizsgálásában.
A park igazgatója hozzátette: „Ez egy rendkívül tragikus esemény, és őszinte részvétünket fejezzük ki a turista családjának.”
Az elefántok becslések szerint évente 500 embert ölnek meg Afrikában.
Márciusban a dél-afrikai Gondwana Private Game Reserve 36 éves idegenvezetőjét ölte meg egy elefánt. Daniel Kandela azután halt meg, hogy találkozott a csorda utolsó, csoportjától elszakadt elefánttal – írta a Daily Mail.
Szintén márciusban egy másik dühös elefánt támadt rá egy turistabuszra Afrikában. A szafari vezetője el tudta kergetni az elefántot, így a busz utasai épségben megmenekültek.
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HApic.twitter.com/Cg4unITYHZ
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
ISRAEL: TERROR: One person was killed Hy'd and eight others were wounded in a terror stabbing attack at the Beersheba central bus station. The Palestinian terrorist was shot and killed by security forces. pic.twitter.com/iJZi6tJnqN
Zhuhai, China: A driver intentionally crashed into pedestrians near a sports center. Multiple injuries reported; medical teams responding.#Chinapic.twitter.com/E9tH8oYyqb
(Daily Mail) A shocking video shows the moment a zookeeper is fatally attacked and eaten alive by lions after going inside their cage to 'impress his girlfriend'.
The guard, named as F. Iriskulov, 44, unknowingly caught his final moments on camera as he filmed himself entering… pic.twitter.com/lVIkisFnmG
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
🚨BREAKING | The US-Israeli backed Gaza Humanitarian Foundation opened fire on civilians after losing control over its so-called aid distribution point in west Rafah, with armed personnel responding by shooting instead of managing the crowd properly.
‼️‼️‼️ Just a few minutes ago, a powerful explosion occurred near an airfield in Russia's Bryansk region.
According to preliminary information, the Ukrainians struck another Iskander-M missile launcher that was intended to be used in tonight’s attack on Ukraine. pic.twitter.com/CHMA0Y2JQL
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
Harmincegy ember meghalt, miután egy busz felborult és lezuhant egy hídról a nyugat-afrikai Maliban kedden. A balesetben legalább tíz ember megsérült. A hatóságok szerint a buszsofőr elveszíthette az irányítást a jármű felett, de a baleset körülményeit még vizsgálják.
A busz Kenieba városából tartott a szomszédos Burkina Fasóba, amikor lefordult a Bagoe folyót átívelő hídról.
A balesetben legalább tíz ember megsérült, többen súlyosan, őket kórházba szállították.
A hatóságok úgy vélik, hogy a sofőr elvesztette az irányítást a busz felett, ami a folyóba zuhant.
„Egy busz, amely Keniebából Burkina Fasóba tartott, lezuhant egy hídról. Feltételezéseink szerint a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett” – áll a közlekedési minisztérium közleményében.
Az áldozatok között vannak maliak és más nyugat-afrikai országok állampolgárai is.
Az országban gyakoriak a közúti balesetek, mivel sok út és jármű rossz állapotban van, valamint túlterhelt és rosszul szabályozott a tömegközlekedés. A hónap elején tizenöt ember meghalt, negyvenhatan pedig megsérültek, miután egy Bamako felé tartó busz összeütközött egy teherautóval.
#11Feb | 14 personas resultaron heridas, 2 de ellas de gravedad, cuando un árbol cayó sobre una montaña rusa en el parque de atracciones PortAventura World, Cataluña (España).
El árbol impactó sobre los afectados y causó el descarrilamiento del vagón.
📄 @Portaventura_ES parla d'un accident fortuït i reitera que les atraccions del parc "compleixen els estàndards més alts de seguretat i estan sotmeses diàriament a rigoroses revisions"
A United Airlines flight lost one of its tires during takeoff from San Francisco on Thursday, causing the Japan-bound plane to be diverted to Los Angeles, where the flight landed safely without incident, the airline said. https://t.co/Gi83tyIrxmpic.twitter.com/wgi4YCBEq2
#BREAKING United Airlines Flight UAL35 lost a tire during takeoff from SFO.
UAL35 is currently in the air, diverting to LAX. One or two tires are missing from the aircraft. Landing gear has damaged multiple cars at SFO (in video from @Julian61865944) pic.twitter.com/2GiRanJQZK
Сar flew into a crowd during a rally in Sri Lanka: 7 people were killed, and more than 20 injured
According to the local portal Daily Mirror, the driver failed to control the car. Whether he was injured, is not reported. The injured were hospitalized, some of them in critical… pic.twitter.com/pyp42eRNPj
Мини-грузовик с мороженым сорвался с горы и сбил 29 детей на республиканском празднике в Сузакском районе в Кыргызстане. Об этом пишет агентство «Кабар».
В больнице остаются 18 детей и подростков: семеро из них в реанимации, трое в тяжелом состоянии.
waiting for my train at embankment and a ton of these fireworks started going off by the millennium bridge? does anybody know what that's about?? pic.twitter.com/s5aZYLB9dF
PICTURED: Colorado dad Patrick Weier identified as gold mine disaster victim as loved ones share heartbreaking tributes: Patrick Weier, 46, died on Thursday after an incident inside the Mollie Kathleen Gold Mine near Cripple Creek. Weier worked at the… https://t.co/4g2I8Qy3NOpic.twitter.com/YchZhjUP4d
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)
Breaking 4 dead, 23 injured with fractures, and 4 missing after a barge overturns in the Gulf of Suez. Egyptian Petroleum Company says urgent response underway following the barge accident in the Gulf of Suez.@AlHadathpic.twitter.com/qHUsqkZhhB
— ME24 - Middle East 24 (@MiddleEast_24) July 1, 2025
Az Ketel-Afrikát hetek óta sújtó esőzésekben és áradásokban tovább emelkedett a halottak és a belső menekültek száma, a halálos áldozatoké már több mint kétszáz – közölték az érintett kormányok szerdán.
Az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatalának (OCHA) szerdai közlése szerint Szomáliában 96-ra nőtt a halottak száma, és csaknem 750 ezren hagyták el otthonukat.
A helyzet hasonlóan válságos a szomszédos országban, Kenyában, ahol Raymond Omollo belügyminiszter kedden legkevesebb 120 halálos áldozatról számolt be, és hozzátette, hogy mintegy 90 000 családot 120 ideiglenes táborban helyeztek el.
Az esők és áradások becslések szerint kétmillió embert érintenek közvetlenül az északkelet-afrikai régióban.
A segélyszervezetek már most arra figyelmeztetnek, hogy az érintett területeken folyamatosan növekszik a kolerás megbetegedések száma.
Az elmúlt években gyakran tört ki kolerajárvány Zimbabwéban, az elmúlt pedig hónapban ismét felerősödött és terjedni kezdett a fertőzés.
A folyamatos és állandó esők hátterében az El Nino időjárás jelenség áll. Az általában minden két-hét évben megfigyelhető jelenséget a trópusi óceán felmelegedése okozza, és a klíma megváltozását idézi elő több helyen: míg az aszályos területeken nagy mennyiségű eső esik, az egyébként esőben gazdag területeken szárazság uralkodik.
Az éghajlatkutatók szerint a globális felmelegedés is fokozza az El Nino szélsőségessé válását.
Az utóbbi években Szomália, Kenya északkeleti és Etiópia egyes részein súlyos aszály pusztít, miután a csapadékos évszakok, amelyek évente kétszer fordulnak elő, egymás után ötször maradtak el a régióban.
At least 10 people died after an illegal gold mine collapsed in the South American country of Suriname, authorities say, adding it wasn’t immediately clear what may have caused the collapse pic.twitter.com/4i3EgBm1vi
At least 13 people killed in a hostel fire that broke out in Kazakhstan's largest city Almaty before sunrise, city's emergency situations department sayshttps://t.co/FYoPVUG34G
The 6.2-magnitude #earthquake that jolted Jishishan county in Northwest #China's Gansu province late Monday evening has killed 100 people in the province and 11 people in Qinghai province, according to official data. pic.twitter.com/QoxlVe54kb
More than 100 people died in China as a result of a powerful earthquake.
Strong tremors of magnitude 6.2 occurred late in the evening in Gansu province in the north-west of the country. As a result of the disaster, more than 200 people were injured. pic.twitter.com/Jjg2UTmiYI
BREAKING: 7 ang patay, 10 ang nawawala at 2 ang sugatan sa landslide sa Brgy. Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro kaninang tanghali (Jan.18).
Ayon sa Monkayo-LGU, tigil muna angvsearch and rescue operations dahil sa posibilidad ng bagong landslide. @News5PH (🎥John Laurito) pic.twitter.com/d8WuLMPOMD
BREAKING: 7 ang patay, 2 ang sugatan, at nasa 10 pa ang nawawala dahil sa landslide sa isang mining area sa Purok 20, Pag-asa, Barangay Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro bandang 12 ng tanghali nitong Huwebes, Enero 18.
Governor Seyi Makinde of Oyo State, on Wednesday, said preliminary investigations by security agencies revealed that the explosion that rocked the Bodija Area of Ibadan, the state capital on Tuesday was caused by explosive devices...https://t.co/rEGSHDOtbb
Con nuestras unidades de PONALSAR hacemos presencia en el kilómetro 17 en la vía que conduce de Quibdo a Medellín, se realiza el traslado de heridos a centros asistenciales más cercanos y se continúa con la búsquedad de víctimas y recuperación de cuerpos pic.twitter.com/9bISciCC9P
— Departamento de Policía Chocó (@PoliciaChoco) January 13, 2024
6 people died, 14 injured in a gas explosion caused by a vehicle crash in #Ulaanbaatar, #Mongolia today morning😔 A truck carrying 60 tons of liquified natural gas collided with a car & exploded killing 3 in the fire & 3👨🚒 died fighting the fire. My sincere condolences🙏 pic.twitter.com/uu5p7umHO3
Update: Thirteen students were killed and another one injured in a fire that took place in a school dormitory in the county of Fangcheng, Nanyang City, central China's Henan Province, on Friday night, according to local authorities Saturday https://t.co/eg3MvSdJQ9pic.twitter.com/4fsl0gP3tp
Flooding in #Oman has killed at least 16 people, many of them schoolchildren, authorities say following the discovery of the bodies of a child and three adults.https://t.co/H8B0xQm0dK
Heavy rains and flash floods have swept parts of the Gulf region, killing at least 18 people in Oman and causing travel disruption in the UAE ⤵️ https://t.co/l4aYrxrLhc
UPDATE: The crash happened when a 2001 Ford pickup truck side-swiped the bus carrying farm workers in Marion County Florida. The bus then went off the road, crashed into a fence, and overturned in a field. 8 people were killed and up to 50 injured, several in critical condition. pic.twitter.com/XCxKbStw1D
The recent floods in Baghlan province have caused widespread devastation. According to reports, it has taken numerous lives and destroyed hundreds of homes resulting in displacement. Kindly help the victims by donating 👇🏼https://t.co/vcB5AbI0DF#Baghlan#Afghanistanpic.twitter.com/4kR8nMusDn
— Bashir Gharwal غروال (@bashir_gharwall) May 10, 2024
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
A powerful storm rumbled through Moscow on Thursday afternoon, carrying heavy rains and winds that ripped scores of trees from the ground and killed at least one person, local authorities said.
Nearly 5 million people are impacted by floods in Bangladesh, triggering a nationwide volunteering effort with people arriving from Dhaka and other parts of the country to lend a hand with rescues and delivering aid.
At least 126 people killed after strong earthquake hits China’s Tibet as rescue efforts are under way, with tremors felt as far away as Nepal, India and Bhutan.
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s
Drame du Lycée Boganda ce 25 juin 2025!! Aucune présence du Gouvernement Le ministre de l'énergie et le Directeur général de l'ENERCA doivent répondre de l'état des transformateurs électriques qui sont en cause. Jean-Pierre Mara Ancien Député pic.twitter.com/UNmLP0lELq
A Szudánban zajló fegyveres konfliktus egész Kelet-Afrikát humanitárius válságba sodorhatja – figyelmeztetett vasárnap az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP).
„Az ország lakosságának harmada már az előtt is éhezett, hogy kitörtek a harcok, most pedig hiány van mindenből, és az árak az egekbe szöktek” – magyarázta a dpa német hírügynökségnek Martin Frick, a WFP németországi igazgatója.
Hasonló áremelkedés tapasztalható Csádban és Dél-Szudánban is, ahol sokan kerestek menedéket a harcok miatt. Frick szerint az egyes részein a klímaválság miatt áradások, máshol pedig aszály sújtotta Dél-Szudánban rövid idő leforgása alatt 28 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak.
Kifejtette, hogy Afrika szarván egyébként is katasztrofális az élelmiszerellátási helyzet, mert hat egymást követő esős évszak sem hozta meg a várt termést, s ezért „rekordfeszültség” tapasztalható az élelmiszerek piacán.
Közben a vöröskereszt tájékoztatása szerint megérkezett az országba az első segélyszállító repülőgép nyolc tonna rakománnyal a fedélzetén, benne orvosi eszközökkel és gyógyszerekkel is, amelyek 1500 ember ellátását teszik majd lehetővé. A gép a jordániai fővárosból, Ammánból indult és a Kartúmtól több mint 800 kilométerre lévő Port Szudánban szállt le.
A kelet-afrikai országban április közepén robbantak ki harcok a kormányerők és a velük szemben álló Gyorsreagálású Támogató Erők között (RSF).
Abarenga 20 baburiye ubuzima mu isoko ryo mu gace ka Omdurman iherereye mu Majyaruguru ya Khartoum muri Sudan ryarashweho igisasu ku Cyumweru tariki ya 5 Ugushyingo 2023.https://t.co/xORsrtEj4spic.twitter.com/Ckuqrb0tah
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
#WorldNews: #Sudanese volunteer rescuers said that more than 120 people were killed Monday when an area of Omdurman, the capital #Khartoum's twin city just across the Nile, came under shelling.https://t.co/xZnOJO4GzP
Civil war erupted in Tripoli Libya. Hospitals are called to move to emergency mode.
Abdul Ghani Al-Kikli, a leader of the state-recognized and funded 'Stability Support Apparatus' (SSA) militia, has reportedly been killed in the fighting.
Egy orosz férfi a ritka állatokat és rovarokat illegálisan csempészte be a Dél-afrikai Köztársaságból Moszkvába – közölte a Szövetségi Vámszolgálat sajtószolgálata. A férfit a domogyedovói repülőtéren vették őrizetbe.
A hivatal közlése szerint egy orosz állampolgár ritka kaméleonokat, párducvarangyokat, hosszúfarkú gyíkokat, psammodeseket, gombabogarakat, csótányokat és ezerlábúakat gyűjtött Afrikában, majd egy turista hátizsákba tette azokat. A repülőút során a hirtelen hőmérsékletváltozás miatt az állatok egy része elpusztult, a többit állatvédőknek adták át állatorvosi ellátásra és rehabilitációra – írta a Moslenta.
A fogvatartott férfi elmondása szerint a hozott állatokat otthon terráriumban akarta elhelyezni. A vámosok azonban kiderítették, hogy az orosz férfi el akarta adni az egzotikus állatokat, amelyek értékét most 200 ezer rubelre becsülik.
A nyugati törpekaméleonokat pedig a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény szerint engedélyekkel kellett volna bejelenteni. A férfi ellen az orosz közigazgatási törvénykönyv szerint „az áruk bejelentésének elmulasztása vagy téves bejelentése” alapján közigazgatási jegyzőkönyvet állítottak ki.
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
Felkelők rohamoztak meg vasárnap egy kínai üzemeltetésű aranybányát a Közép-afrikai Köztársaságban, kilenc kínai állampolgár vesztette életét és ketten megsebesültek – közölték a helyi hatóságok.
A támadás mindössze napokkal azt követően követték el, hogy fegyveresek három kínai állampolgárt hurcoltak el az ország Kamerunnal közös határa közelében. A történtek nyomán Faustin Archange Touadéra elnök Kínába utazott a befektetők megnyugtatására.
A néhány napja megnyitott Chimbolo aranybányát a kora reggeli órákban érte támadás. A fegyveresek gyorsan legyűrték az őrszemélyzetet és tüzet nyitottak – ismertette Abel Matipata, a közeli Bambari település polgármestere.
„A kormánynak nehezére esik bizonyítani, hogy képes megvédeni a közép-afrikai lakosokat és az országban élő külföldieket” – mondta Ange Morel Gbatangue, Bambari egyik lakosa.
Bár eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett elkövetőként, sokan a Hazafiak Szövetsége a Változásért nevű, térségben működő lázadószervezetet hibáztatják, amely Francois Bozizé elnökkel áll szövetségben.
A Közép-afrikai Köztársaságban 2012 végén az ország északkeleti, muszlim többségű térségéből származó Séléka milíciaszövetség tagjai elfoglalták Banguit, és megbuktatták a keresztény Francois Bozizé elnököt, polgárháborút robbantva ki az országban.
A Séléka ellen anti-Balaka néven keresztény milíciaszövetség alakult, amely azonban a Sélékához hasonlóan később számtalan fegyveres csoportosulásra töredezett.
A 2019-ben aláírt, történelmi jelentőségű békemegállapodás ellenére az aranyban és gyémántban gazdag ország területének nagy részét továbbra is milíciák uralják, hátráltatva az ásványkincsek kitermelését. 2020-ban két kínai vesztette életét, amikor helyi lakosok fellázadtak egy kínai üzemeltetésű bánya ellen Sosso Nakombóban. 2018-ban pedig három kínait öltek meg feldühödött lakosok, amiért egy helyi vezető életét vesztette egy hajóbalesetben, amikor kínai vájárokat kísért egy bányához. A biztonsági kihívások ellenére az országban több kínai vállalat is működik.
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
PICTURED: Colorado dad Patrick Weier identified as gold mine disaster victim as loved ones share heartbreaking tributes: Patrick Weier, 46, died on Thursday after an incident inside the Mollie Kathleen Gold Mine near Cripple Creek. Weier worked at the… https://t.co/4g2I8Qy3NOpic.twitter.com/YchZhjUP4d
#Mali: 43 people, mostly women, lost their lives after an artisanal gold mine collapsed in western Mali on Saturday, according to an industry union leader. pic.twitter.com/re9pCKIp8I
Jelentős veszteségeket szenvedett Wagner-csoport, miután a Közép-afrikai Köztársaságban kiújultak a harcok az orosz zsoldosok által támogatott kormányzat és a lázadók közt – írta a The Guardian.
A Wagner a Közép-afrikai Köztársaságban és Szudánban is igyekszik ellenőrzése alatt tartani néhány arany- és drágakőbányát, és részben a bevételből finanszírozzák az ukrajnai háborút is.
A The Guardian szerint két hete újultak ki a harcok, amelyekben több tucat ember halt meg. Köztük volt a Wagner-csoport néhány zsoldosa is, de nem egyértelmű, hogy hányan haltak meg.
Rajtuk ütöttünk, és beleestek a csapdánkba […] elvesztettünk két embert, és sokan megsebesültek, de legyőztük őket és sok katonai teherautót elzsákmányoltunk – ezt mondta a lázadók (Coalition of Patriots for Change) egyik vezetője, Ahmadou Ali egy telefonos interjúban.
A brit lap szerint körülbelül egy tucat orosz zsoldos halhatott meg a harcokban, de legalább 7 áldozatról biztosan tudni lehet. Ekkora veszteséget pedig a Wagner nem szenvedett Afrikában azóta, hogy 2019-ben Mozambikban iszlamista lázadókkal csaptak össze.
⚡️The Russian Air Force has reportedly struck at the fuel depot in #Voronezh, where #Wagner PMC troops were reported, to deprive them of access to fuel, local media reported. pic.twitter.com/IfXch2ncty
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!