Kedd reggel robbanás rázta meg egy római katolikus szentély környékét Ugandában, éppen akkor, amikor a hívek a keresztényüldözések mártírjaira emlékeztek. A detonációt egy pokolgép okozta – számolt be az Origo.
Pokolgépet robbantott két támadó egy római katolikus szentély közelében kedd reggel az ugandai fővárosban, Kampalában. A helyi sajtó jelentése szerint két ember meghalt.
A támadás idején a hívek éppen gyülekeztek a szentély környékén a XIX. századi keresztényüldözésekre emlékező mártírok napja alkalmából. A Daily Monitor és a New Vision című lap két halottról adott hírt. A robbanás után a környéket lezárták.
Az ugandai hadsereg szóvivője az X-en azt írta, egy terrorellenes alakulat reggel elfogott és ártalmatlanított két fegyveres terroristát Munyonyo városrészben.
Hozzátette: a biztonsági erőket magas készültségbe helyezték, hogy a mártírok napi megemlékezések fennakadás nélkül folytatódhassanak.
Az ugandai rendőrfőkapitány egy videóban azt közölte: két ember követte el a robbantást egy motorbiciklivel. Azt nem pontosította, hogy mi lett a sorsa a támadóknak, de azt kiemelte, hogy szerencsére nem voltak emberek a közelben, és nincsenek más áldozatok.
A támadás elkövetőjeként egyelőre senki sem jelentkezett.
Here’s the aftermath of a roadside blast that targeted the motorcade of #Somalia’s President HSM near his residence on Tuesday.
The president narrowly escaped the bombing, which hit a vehicle next to his, killing 10, incl 7 of his guards. Al-Shabaab claimed responsibility. pic.twitter.com/wVsadSHn7e
Automašīnas sprādzienā Maskavas apgabala Balašihā miris Krievijas Ģenerālštāba Galvenās operatīvās direkcijas vadītāja vietnieks ģenerālis Jaroslavs Moskaļiks. pic.twitter.com/7MiNHU7EwQ
Katolikus templomokat, köztük a magyar közösség egyik templomát is megrongálták ismeretlen tettesek Kanadában. A támadásoknak közük lehet ahhoz, hogy az utóbbi hetekben indián gyermekek földi maradványait találták meg olyan telkeken, ahol évtizedekkel korábban bentlakásos iskolák működtek őslakos gyerekeknek.
„Gyermekek voltunk, de a mi életünk is számított” – festették vandálok több kanadai templom falára helyi idő szerint csütörtökre virradóan Calgary városában, Alberta tartományban. A feliratok mellett – a gyerekekre emlékezve, egyfajta szimbólumként – vörös és narancssárga festékkel kéznyomatokat is hagytak az elkövetők, némely templomban az ablakokat is betörték. A hívek elkezdték a templomok helyreállítását.
A csütörtök délután közzétett rendőrségi jelentés szerint tíz keresztény templomot rongáltak meg vandálok, az egyik az Árpád-házi Szent Erzsébet plébánia (St. Elizabeth of Hungary Roman Catholic Church) volt, amely egyike az összesen tizenegy, Kanadában működő magyar katolikus templomnak. A Magyar Nemzet felvette a kapcsolatot a plébániával, de megkeresésünkre egyelőre nem kaptunk választ.
– Megértettük az üzenetet, és szomorúan hallottuk, hogy ez történt a plébániánkkal – nyilatkozta a Boldogságos Szűz Mária Mennybemenetele ukrán katolikus templom plébánosa. – Tudjuk, hogy ez nem személyes ügy, megértjük és átérezzük az őslakosok fájdalmát. Annyit tehetünk, hogy továbbra is imádkozunk a gyászolókért és azokért, akik eltávoztak – tette hozzá.
A vandálok azután rongálták meg a katolikus templomokat, hogy az elmúlt hetekben több mint ezer jelöletlen sírra bukkantak olyan helyeken, ahol korábban az őslakos indiánoknak fenntartott bentlakásos iskolák álltak Saskatchewan és Brit Columbia tartományokban. A bentlakásos iskolák 1831 és 1996 között működtek asszimilációs céllal, a becslések szerint ebben az időszakban mintegy 150 ezer gyermeket szakítottak el családjuktól. Az őslakos fiatalok gyakran nyomorúságos körülmények között éltek, és többeket bántalmaztak vagy szexuálisan kihasználtak. Jelenlegi ismereteink szerint legalább 3200 gyermek vesztette életét ezekben az intézményekben, többségük betegségben hunyt el.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök már korábban bocsánatot kért az elődök erőszakos asszimilációs politikájáért, amelyet károsnak nevezett. A politikus arra kérte a katolikus egyház fejét, Ferenc pápát, hogy utazzon Kanadába, és kérjen ő is bocsánatot a katolikus egyház nevében. Trudeau kiemelte: nemcsak a bocsánatkérés lenne fontos, hanem az is, hogy az Kanadában történjen meg, közvetlenül a kanadai őslakosok színe előtt. A pápa fájdalommal és együttérzéssel fogadta a beszámolókat, de egyelőre nem követte meg az őslakosokat.
– Történelmünk ezen szakasza komoly károkat okozott az őslakos közösségnek, így érthető a feszültség és a felfokozott érzelmek – közölte a helyi rendőrség, mondván: az ő kötelességük is, hogy foglalkozzanak ezzel a generációs traumával, amelyen közös erőfeszítéssel kerekedhet felül a közösség. A rendőrség kiemelte ugyanakkor, hogy a vandalizmus illegális cselekedet, így az elkövetők felkutatása és a nyomozati munka is elkezdődött. A tettesek elfogása mellett a hasonló esetek megelőzése fontos célja a hatóságnak – közölték.
Nem ez volt az első eset, hogy a jelöletlen sírok feltárása után templomokat rongáltak meg vandálok Kanadában. Szerdán például a szintén Alberta tartományban található Morinville-i Szent Jean Baptiste templom égett le tűz miatt. A múlt hétvégén két katolikus templom vált a tűz martalékává Kanada nyugati részén, Brit Columbia tartományban, egy olyan körzetben, ahol többségében őslakosok élnek. Ezt megelőzően néhány nappal ugyancsak Brit Columbiában gyújtottak fel két templomot.
Forrás: Magyar Nemzet
[type] => post [excerpt] => Katolikus templomokat, köztük a magyar közösség egyik templomát is megrongálták ismeretlen tettesek Kanadában. A támadásoknak közük lehet ahhoz, hogy az utóbbi hetekben indián gyermekek földi maradványait találták meg olyan telkeken, ahol évtizede... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1625332020 [modified] => 1625313135 ) [title] => Katolikus templomokat rongáltak meg Kanadában (videó) [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=52260&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 52260 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 52261 [image] => Array ( [id] => 52261 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/2750625dsc6333-e1622799407152.jpg [original_lng] => 58357 [original_w] => 1200 [original_h] => 630 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/2750625dsc6333-e1622799407152-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/2750625dsc6333-e1622799407152-300x158.jpg [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/2750625dsc6333-e1622799407152-768x403.jpg [width] => 768 [height] => 403 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/2750625dsc6333-e1622799407152-1024x538.jpg [width] => 1024 [height] => 538 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/2750625dsc6333-e1622799407152.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/2750625dsc6333-e1622799407152.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/2750625dsc6333-e1622799407152.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1625302336:5 [_oembed_a14f9315170163dcd5fb735bc765bf22] => [_oembed_time_a14f9315170163dcd5fb735bc765bf22] => 1625298282 [_oembed_5b41af64748b28fbd059b322e8ee8d3b] => [_oembed_time_5b41af64748b28fbd059b322e8ee8d3b] => 1625298341 [_thumbnail_id] => 52261 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2033 [_oembed_1a9bcf115c3c41f6f7acc9a7b25c8b8d] => [_oembed_time_1a9bcf115c3c41f6f7acc9a7b25c8b8d] => 1625302310 [_oembed_282c3ee64cb13c6c8dbdc7e57e11ef3e] =>
3 #policiers blessés hier soir à #Frejus, nous souhaitons de prompts rétablissements, à @PoliceNat83. Le sentiment d'impunité, des caïds en roue libre, des guets-apens sur les #policiers. C'est tous les jours, tant que ça jacassera, ça continuera. Des actes, pas des paroles! pic.twitter.com/HcsbnpDY0j
— Commissaires de Police SICP (@SICPCommissaire) May 9, 2021
A group of men threw Molotov cocktails at a COVID vaccination center in the eastern German state of Saxony and reportedly fled the scene in a red limousine. https://t.co/rkkN9ZrA1z
Preliminary investigations show that the burning of the Vehicle Registration Center in Zubin Potok was intentional. 2 hand grenades were also dropped in Zvecan, but fortunately didn’t explode. pic.twitter.com/dkQtyLgPgk
Vele Mostar - Borac match was interrupted in the 82 minute after local fans stormed the pitch, who were furious at the work of referee Sabrija Topalović. After the game, Velez Mostar fans also attacked the car in which 3 referees were traveling and they burned it. pic.twitter.com/SqEygY5cMf
#CHAD??: Early this morning of October 20, 2022, demonstrations reported in several Chadian cities with many injuries and deaths already recorded in #Ndjamena. pic.twitter.com/zgMfGBBgvK
Numerous famous moai statues irreparably damaged after a forest grass fire swept through Rapa Nui National park in Chile's Easter Island pic.twitter.com/pA9f20RpRM
#RCA : incendie ravage totalement les bâtiments de la délégation de l’Union Européenne à #Bangui, selon l'ambassadeur @UEDouglasCarp qui évoque aucune perte humaine. C'était ce lundi matin autour de 3h . Enquête ouverte mais pour l'instant, piste d'un court-circuit privilégié. pic.twitter.com/8tevsE5TBI
Zarzuty podpalenia usłyszał 35-latek, który w Radłowie (woj. małopolskie) koło Tarnowa miał podpalić karetkę, która następnego dnia rano miała jechać w konwoju humanitarnym do Ukrainy.https://t.co/XYSX1vpJ1P
« Nous aussi, on passera en force ». A l’avant un groupe important de manifestants vêtus de bois et hostile à la police a déployé des parapluies pour se cacher du premier drone qui bourdonne dans le ciel lyonnais. pic.twitter.com/mPMSEJDyAu
Avenue de la République, les hordes cagoulées tentent désespérément d’obtenir une charge policière. Les CRS se font un peu prier. pic.twitter.com/ycXoWqUKuo
Paris — Chaotic scenes in the city center as masked leftist rioters and Antifa are running through the streets to celebrate the socialist and communist coalition electoral win. An explosive device goes off at the Place de la République. pic.twitter.com/UXvTjh0u6E
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
🚨Ballot drop boxes with completed votes have just been set on fire in Vancouver, WA and Portland, OR. Expect more wild stuff this week. Stay vigilant. pic.twitter.com/qTXHPXZc2h
BREAKING🚨: The suspect arrested while carrying a blowtorch during the L.A. fires is confirmed to be an ILLEGAL alien, per @BillMelugin_. pic.twitter.com/y3QNx0TSj1
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
Újabb két katolikus templom vált a tűz martalékává Kanada nyugati részén, Brit Columbia tartományban, egy olyan körzetben, ahol többségében őslakosok élnek.
A tűzesetek Vancouvertől bő 300 kilométerre keletre történtek, Upper és Lower Similkameen településeken. A rendőrség közlése szerint a Szent Annáról elnevezett és a Chopaka-templomot is felgyújtották szombat hajnalban. Egyelőre vizsgálják, hogy van-e összefüggés a mostani két eset és egy egy héttel ezelőtti hasonló bűncselekmény között, amikor két másik templomot gyújtottak föl innen 50 kilométerre.
Néhány hete 215 indián gyermek földi maradványait találták meg a közelben egy olyan telken, ahol évtizedekkel korábban katolikus bentlakásos iskola működött őslakos gyerekek számára. A héten újabb hasonló esetre derült fény, egy Saskatchewan tartomány székhelyétől, Regina városától 140 kilométerre keletre található bentlakásos iskola területén legalább hatszáz, egyes források szerint hozzávetőleg 750 jelöletlen sírt találtak. Mindkét eset óriási megrázkódtatást keltett az országban. A katolikus egyház 1831-től egészen a közelmúltig, 1996-ig működtetett bentlakásos iskolákat Kanadában. Ez idő alatt összesen nagyjából 150 ezer őslakos gyermeket szakítottak el a családjától. Nagyon sokan közülük nyomorúságos körülmények között tengődtek, bántalmazták, szexuálisan kihasználták őket, és nagyon sokan alultápláltak voltak. A jelenlegi ismeretek szerint legalább 3200 gyermek vesztette életét az egyházi bentlakásos intézményekben, a többségük tuberkulózisban.
Justin Trudeau kanadai kormányfő bocsánatot kért az elődök erőszakos asszimilációs politikájáért, amelyet „károsnak” nevezett. A miniszterelnök személyesen arra kérte Ferenc pápát, hogy utazzon Kanadába, és kérjen bocsánatot a katolikus egyháznak az ügyben játszott szerepéért. Hangsúlyozta neki, hogy nemcsak a bocsánatkérés lenne fontos, hanem az is, hogy az Kanadában történjen meg, közvetlenül a kanadai őslakosok előtt. A pápa a közelmúltban fájdalmának adott hangot a kanadai katolikus iskolákban az őslakosok ellen elkövetett bűnök miatt, de az egyház nevében egyelőre nem kért bocsánatot.
3 #policiers blessés hier soir à #Frejus, nous souhaitons de prompts rétablissements, à @PoliceNat83. Le sentiment d'impunité, des caïds en roue libre, des guets-apens sur les #policiers. C'est tous les jours, tant que ça jacassera, ça continuera. Des actes, pas des paroles! pic.twitter.com/HcsbnpDY0j
— Commissaires de Police SICP (@SICPCommissaire) May 9, 2021
Preliminary investigations show that the burning of the Vehicle Registration Center in Zubin Potok was intentional. 2 hand grenades were also dropped in Zvecan, but fortunately didn’t explode. pic.twitter.com/dkQtyLgPgk
A group of men threw Molotov cocktails at a COVID vaccination center in the eastern German state of Saxony and reportedly fled the scene in a red limousine. https://t.co/rkkN9ZrA1z
Vele Mostar - Borac match was interrupted in the 82 minute after local fans stormed the pitch, who were furious at the work of referee Sabrija Topalović. After the game, Velez Mostar fans also attacked the car in which 3 referees were traveling and they burned it. pic.twitter.com/SqEygY5cMf
#CHAD??: Early this morning of October 20, 2022, demonstrations reported in several Chadian cities with many injuries and deaths already recorded in #Ndjamena. pic.twitter.com/zgMfGBBgvK
Numerous famous moai statues irreparably damaged after a forest grass fire swept through Rapa Nui National park in Chile's Easter Island pic.twitter.com/pA9f20RpRM
#RCA : incendie ravage totalement les bâtiments de la délégation de l’Union Européenne à #Bangui, selon l'ambassadeur @UEDouglasCarp qui évoque aucune perte humaine. C'était ce lundi matin autour de 3h . Enquête ouverte mais pour l'instant, piste d'un court-circuit privilégié. pic.twitter.com/8tevsE5TBI
Zarzuty podpalenia usłyszał 35-latek, który w Radłowie (woj. małopolskie) koło Tarnowa miał podpalić karetkę, która następnego dnia rano miała jechać w konwoju humanitarnym do Ukrainy.https://t.co/XYSX1vpJ1P
« Nous aussi, on passera en force ». A l’avant un groupe important de manifestants vêtus de bois et hostile à la police a déployé des parapluies pour se cacher du premier drone qui bourdonne dans le ciel lyonnais. pic.twitter.com/mPMSEJDyAu
Avenue de la République, les hordes cagoulées tentent désespérément d’obtenir une charge policière. Les CRS se font un peu prier. pic.twitter.com/ycXoWqUKuo
Paris — Chaotic scenes in the city center as masked leftist rioters and Antifa are running through the streets to celebrate the socialist and communist coalition electoral win. An explosive device goes off at the Place de la République. pic.twitter.com/UXvTjh0u6E
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
BREAKING🚨: The suspect arrested while carrying a blowtorch during the L.A. fires is confirmed to be an ILLEGAL alien, per @BillMelugin_. pic.twitter.com/y3QNx0TSj1
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
Vélhetőleg öngyilkos merénylet történt az indonéziai Makassar egyik katolikus templománál vasárnap, többen megsebesültek – közölte a helyi rendőrség és egy szemtanú.
A hatóságok szerint a feltételezett merénylő meghalt a támadásban. A szélsőséges támadó motorbiciklin érkezett a templomhoz, ahol egy biztonsági őr feltartóztatta – mondta el egy helyi pap, aki szerint összesen tízen sebesültek meg, közülük többen súlyosan. A rendőrség kilenc sebesültről tud: öt templomszolgáról és négy hívőről.
A templomban számos hívő tartózkodott a robbanás idején a húsvétot megelőző nagyhét kezdetén – tette hozzá Dél-Celebesz rendőrségi szóvivője. A pusztítás teljes mértékét még nem tudni, de több autó megrongálódott. A rendőrség lezárta a környéket. A helyszínre mentőautók érkeztek.
A támadás elkövetőjeként egyelőre senki sem jelentkezett.
A támadást terrorcselekménynek minősítették. Az indonéziai vallásügyi miniszter elutasította a merényletet, az Indonéziai Egyházak Tanácsának vezetője pedig kegyetlen incidensnek nevezte azt.
Makassar polgármestere azt mondta: a robbanás sokkal több áldozatot is követelhetett volna, ha a főkapunál, és nem egy oldalajtónál kerül rá sor.
A vallásilag sokszínű Makassarban jelentős keresztény kisebbség él. A 260 millió lakosú Indonézia a világ legnagyobb muszlim országa, és a helyiek 88 százaléka muszlim vallású.
2018-ban az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez kötődő Jamaah Ansharut Daulah nevű indonéziai szélsőséges csoport intézett támadást helyi templomok és egy rendőrségi ellenőrzőpont ellen Surabayában. Akkor több mint harmincan vesztették életüket.
A délkelet-ázsiai ország történetének legvéresebb iszlamista merényletére Bali turistaparadicsomban került sor 2002-ben. A támadók 202 emberrel végeztek, többségük külföldi volt. Az elmúlt években az indonéziai biztonsági erők sikerrel vették fel a harcot a szélsőségesekkel szemben. Azonban újabban egyre több incidensre kerül sor, miután számos helyi csatlakozott az Iszlám Államhoz a Közel-Keleten.
A hatóságok szerint két merénylő halt meg a támadásban. Vizsgálják, hogy milyen radikális csoporthoz tartozhattak a merénylők, és hogy a támadásnak köze lehet-e ahhoz, hogy a biztonsági erők a közelmúltban elfogtak több feltételezett szélsőségest – tette hozzá a szóvivő. A terrorelhárítás januárban razziát tartott a radikálisok egyik makassari rejtekhelyén. Az akcióban két emberrel végeztek, akiknek a rendőrség szerint közük lehetett egy Fülöp-szigeteki templom elleni kettős robbantáshoz, amelyben több mint húszan haltak meg 2019 elején.
The Spire of the Cathedral in Santiago collapsing after feral Communists burned it down. This is what is coming to the rest of the West if we keep bowing to the enemies of God.
We can confirm that the explosion near the Abbey Gate of the Kabul airport has resulted in an unknown number of casualties. We will continue to update.
At least 21 people were killed in two separate bombings in Jalalaqsi & Bulobarde districts in Hiiraan region on Wednesday. A powerful car bomb exploded in Jalalaqsi when soldiers operating a security checkpoint intercepted a vehicle. While motorcycle struck the Bulobarde bridge. pic.twitter.com/Rz00tb8Aew
Two people were killed and eight wounded in the Indonesian city of Bandung on Wednesday when a suspected Islamic militant who may have been angered by the country's new criminal code blew himself up at a police station, authorities said. https://t.co/M42YeAmOEv
At least 13 killed, more than 70 injured in suicide blast near mosque in Balochistan At least 10 people, including a police officer, were killed and more than 70 suffered after a suicide bomber blew himself up near a mosque in Pakistan’s Balochistan province on Friday (Sept 29).… pic.twitter.com/P8xxO3TMRQ
According to the Pakistan Rangers, this elderly man was a suicide bomber and an intelligence basd operation was conducted to arrest him. 5 innocent villagers have been martyred in this so called intelligence based operation.#Sakrandbleeds#سڪرنڊسانحو#sakrandbleedpic.twitter.com/zVMeXG4gKW
JUST IN: At least 22 people were killed and more than 30 were injured when a suicide bomber drove a vehicle into a security forces compound in Pakistan on Tuesday, local officials said. https://t.co/cmeFGCjZLG

8 Days 4 Terror attack. Our 3 Soldiers Martyred & 2 Porters Killed. Now Gulmarg. Mother of Terrorists Pakistan again started terror launch in our Indian soil. It's killing people from all Religions. Soon Kashmiris understand this better for the Nation.#gulmarg#terrorattackpic.twitter.com/exoxnVZC8J
#BREAKING: Massive Explosion Rocks Kabul's Ministry of Urban Development and Housing
A su.icide attack has occurred inside the Ministry of Urban Development and Housing in Kabul, Afghanistan. The Interior Ministry of Afghanistan has confirmed the incident. The powerful explosion… pic.twitter.com/eWVt71WCyK
A bomb blast has killed at least five people and wounded seven in northeastern #Afghanistan, local police report. The blast took place at 8:35am on Tuesday near a #Kabul Bank branch in Kunduz province. No group has claimed responsibility for the blast yet.#PoliticalUprisingpic.twitter.com/wnXTXEM0OL
A hagyományosan rendkívül egyházellenesnek számító chilei radikális baloldal látványosan megsemmisített egy katolikus templomot. Ezt követően az aktivisták ünnepelték a barbár cselekedetüket. Az esetről készült felvételek általános megdöbbenést keltettek.
https://twitter.com/i/status/1318010369906860032
Vasárnap, Chile fővárosában, Santiago de Chilében különböző radikális baloldali csoportosulások (Antifa, Kommunista Párt) rendeztek erőszakos tüntetést Sebastián Piñera jelenleg pártfüggetlen, de jobboldali beállítottságú köztársasági elnök és kormánya reformjai ellen.
Chilében a baloldal függetlenül attól, hogy most éppen szocialistának, kommunistának vagy csak egyszerűen antifasisztának vallja magát, még mindig hősként tekint a katolikusokat elnyomó, a papokat és az ellenzékieket megkínzó, a Szovjetunió elkötelezett hívének számító Salvador Allende „elnökre” (akit 1973-ban amerikai segítséggel megbuktattak), ezért a radikálisok „temperamentumát” ennek tükrében kell értelmezni.
https://twitter.com/i/status/1318035866313371650
A tüntetésből zavargás lett, a vandálok pedig felgyújtották a Santiago egyik legjelentősebb sugárútján, az Avenida Vicuña Mackenna-n álló, Parroquia de la Asunción nevű katolikus templomot. Az 1876-ban átadott templom tornya leomlott, majd megsemmisült a teljes épület. Azt, hogy leégett a templom, valósággal ünnepelte a radikális baloldal.
Thousands of demonstrators gathered in #Santiago on Sunday to protest against the government of President Sebastian #Pinera and mark the anniversary of the start of social protests in #Chile. pic.twitter.com/W9izScAEZ5
Firefighters battled a massive blaze at Parroquia de la Asuncion, a 19th-century church in #Santiago, amid anti-government protests in the Chilean capital on Sunday.
Chaos in #Paris as thousands take to the streets today in protest against a new "security law" which makes it illegal to film police.pic.twitter.com/6yE54xCDtH
Mass violence in Paris today as rioters hurled Molotov cocktails at police. Thousands have taken to the streets to oppose a new security law that criminalized the publication of photos of law enforcement officers. Video by @ybouziar: pic.twitter.com/2DGuiIDvvD
Policiers parisiens (DOPC) tabassés, lynchés, piétinés, victimes de bombes. Plusieurs blessés graves aux crânes, des pertes de connaissances. Des CRS brûlés aux Molotov... #marchesdeslibertespic.twitter.com/4XMKTLua2h
À Bordeaux EELV fait disparaître le sapin, à Lyon ce sont les racailles, les méthodes ne sont pas les mêmes, mais le combat est similaire. pic.twitter.com/n9vSbLuMS7
Marseille's home game against Rennes was postponed just three hours before kick-off today after angry Marseille fans marched to the club's training ground to protest against poor results.
? Ça chauffe à La #Commanderie ! Plusieurs groupes ont arrosé l’entrée du centre d’entraînement avec des fumigènes et des feux d’artifice. Ils essaient de pénétrer à l'intérieur de l’enceinte (Crédit : Cédric Monné) #OM#TeamOMpic.twitter.com/E38hDFD1uL